Az Élet, 1909 (4. évfolyam, 1-8. szám)
1909-01-20 / 1. szám
8 AZ ÉLET. más felé táncolnak s a padok, az ablakok, a tarisznyák mind-mind furcsán reszketnek, nevetnek, fecsegnek. A saját pajtásait is idegeneknek, kísérteteknek látta. Behunyta a szemét, de akkor attól félt, hogy az alvók felszöknek, ráfeküsznek, kitáncolják belőle a lelket. Hirtelen fölnézett s akkor meg azt hitte, hogy ki- gyuladt az egész kocsi: valami vastag, vörös ködben látott mindent. Lihegve hajolt most az ablakhoz és csak bámult, bámult a nagy fenéketlen sötétségbe. Lassankint megpihent. Akaratlanul beszélni kezdett s lassan motyogta: — Nem jó . . . nem jó elmenni hazulról. Pufók, fehér arczán átreszketett valami nagy érzékenység. Rezsinka szált elébe mosolyogva, ragyogóra simított hajjal, kékvirágos fehér ruhában. Szép, rózsaszín, puha felhőben ült s úgy hajolt ki belőle Misóhoz, mint egy kosárból. És csókot hintett neki. És azt mondta, de csilingelve mint egy angyal: — Ne igyál, Misó. Es ne légy részeg, mint az apád. Persze, hogy mindent Ígért Misó. Két nagy kezét megemelte a levegőben, mintha kiakarná Rezsinkát szedni a felhőkosárból. S úgy mosolygott közben, mintha száz leány öntözné húsvéti rózsavízzel. Csakhogy utána jött, csakhogy utána jött! Hiszen igy meglesz valahogy az idegenben. Ha Rezsinka ott fog ülui a szeszgyár fölött egy szép, rózsaszín, puha felhőben, ha beszól hozzá az ablakon, mikor ő a krumplit főzi a pajtásainak, ha megsimogatja a haját, mikor lefekszik és ha vele virraszt, mikor éjjel a gyárban dolgozik: hát akkor nem is olyan nagy baj, hogy a falu olyan messze van. Elég szép hely lehet az a Budapest is, ha Rezsinka is ott lesz. És Rezsinka szállt az ő külön felhőjén, nyújtogatta Misóhoz a kacsóit, csacsogott a szép piros ajkaival — megszépítette a vonatot, az éjszakát, az ismeretlen Budapestet Mísó egyszer-egyszer még nevetett is, hogy lehet most már vasárnap is odahaza a faluban, részeg is lehet az apja, Rezsinkát mégse fogja megverhetni, mert Rezsinka ott til a szép, rózsaszínű ielhőben és nem íehet megverni. De még ha az a részeg öreg utána is jönne, akkor se tudja elérni Rezsinkét, aki olyan magasan, magasan száll. Hát fölér a részeg keze odáig? Misó röhögött a gyönyörűségtől. — Én nagyobb vagyok, de az én kezem se ér odáig. És próbálta, kinyújtotta a hosszú karját, orőskö- dött, ágaskodott, de Rezsinkét ő sem tudta elérni. Ezen nagyot nevetett és a felhőből Rezsinka is nevetett s az alvó tótok felültek és ők is nevettek és a kocsi tetejéről az olajláng lelibegett és az is nevetett és ekkor Misó megharagudott, hogy a tótoknak meg az olajlángnak mi közük Rezsinkához és miért nevetnek ők is ? Kuss! — dörmögött rájuk és feléjük csapott a karjával. S a kocsi ablaka majdnem betört. Misó pedig zavartan, riadtan nézett körül a kocsiban. Nem is volt igaza. A tótok aludtak és nem nevettek, az olajláng pislogott és nem nevetett. A vörös levegőben alvók korholása muzsikált s minden olyan tisztán, világosan hallatszott, még a vonat kattogása is elpihent. Kinézett az ablakon. Rezsinka nem volt ott, a szép rózsaszínű felhő eltűnt. A hajnali szürkületben egy kis állomás épülete látszott s az ablak alatt nehány álmos, egyenruhás vasutas mozgolódott. Misónak úgy rémlett, mintha megint ott állna a vonat Csaczán. Ez az épület szakasztott olyan. Ezek az emberek ugyanazok. Amott az állomáson túl — nini, szakadjak meg, ha nem igaz — a szép, lankáshátu csaczai hegyek. Persze, hogy persze: Rezsinka megfordította a vonatot és sötét éjszaka, szépen csöndben visszahozta magának Misót. Misó izgatottan lépte át az alvó társait, lekapta a maga tarisznyáját és gyorsan kinyitotta a kocsi ajtaját. A lépcsőről körülnézett, hogy nem látja-e senki, aztán leszökött a kocsiról és óvatosan megkerülve az állomás épületét, futvást vágott neki a mezőnek. Elnyújtott, hosszú füttyöt hallott. Mikor visszafordult, látta, hogy a szürkületben a vonat, mint egy hosszú, fekete féreg, gyorsan csúszik, vonaglik előre. S akkor Misó kiegyenesedett és diadalmasan, kárörvendve kiáltotta: — Én nem megyek! Én itthon meradok! — Vigyázok, mikor apám részegen, diillöngőzve jő haza a kocsmából, akkor Rezsinkát elbújtatom, — hogy őt meg ne verhesse. — Vasárnap pedig elmegyek a templomba és a kisoltár előtt imádkozva megfogadom, hogy soha többé egy korty pálinkát sem fogok inni — mert a pálinkának a gőze, az ereje, amint a fejbe szál — inig a részegség tart, a legjobb emberből is a legcsunyább és legrosszabb cselekedeteket vá'tja ki. — Azután megkérem az öreg tisztelendő urat, hogy az apámat eskesse meg a templomban két szál égő gyertya mellett a szent evangéliumra, hogy legalább két évig pálinkát ne igyon. Mennyi pénzt fog ezáltal megspórolni. Bizony annyit, hogy két év alatt azon vehetünk egy szép tehenet. Rezsinkát pedig soha egy ujjal sem fogja megbántani. Két éve az öreg tisztelendő ur a Misóék Gyurkáját igy eskette meg 4 évre. Azóta nem iszik. Bezzeg most az udvarába 1 süldő malac és két kecske jár be. Vett még egy szép tarka üszőt is. — Mig kocsmázott — soha nem volt neki egy árva cserepes malaca sent. Vasánap is bocskorba járt a templomba. — Ma már ünnepnap csizmát húz — és báránybundás fehér bekecscsel megy az Isten házába. Nyomatot a Naykárolyi „Kölcsey“-nyomda r.-t.-nál Nagykárolyban. Kurczwei János és Társa festékével.
