Az Élet, 1908 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1908-10-20 / 10. szám
4 AZ ÉLET. 12095—1908. szám. Nagyküküllő vármegye alispánjától. Dr. Szentkirályi Sándor urnák, az alkoholellenes szövetség titkára. Nagykároly. Folyó évi 3981—908. számú megkeresésére felkérem, hogy az iszákosok szanatóriuma javára kiküldött gyűjtő-ivek még egy példányát hozzám megküldeni szíveskedjék. Segesvá-itt, 1908. évi szeptember hó 21-én. Somogyi s. k., alispán. 8640—1908. szám. Hontvármegye alispánjától. 4012—1908. számra kérek még két darab gyűjtő- ivet, mivel vezetésem alatt levő vármegye területén 6 járás és egy rend. tan. város van. Ipolyság, 1908. évi szeptember hó 30. Alispán helyett Olvashatlan aláírás s. k., főjegyző. 6327—1908. sz. Zólyomvármegye alispánjától. Dr. Szentkirályi Sándor urnák, az alkohol ellenes szövetség ügyvezető titkára. Nagykároly. Szíveskedjék még három darab gyűjtő-ivet küldeni, hogy azokat a rend. tan. városok polgármesternek kiadhassam. Beszterczebánya, 1908. okt. 5. Az alispán helyett Olvashatlan aláírás s. k. vm. főjegyző. Farkas. — Egy hű magyar kutya. — A spanyol királyi pár fogadtatásának derűs napjára sokan jöttek el Bécsből azok közül, akiket hosszú évtizedek óta nem láttunk Budapesten. Abban az időben, a mikor még dicsőült Erzsébet királyasszonynak lelkére nem borult a gyógyíthatatlan szomorúság és nem volt néptelen Buda vára s a gödöllői királykastély, néha abban az illúzióban élhettünk, hogy van magyar udvartartásunk s magyar udvari életünk. Az udvar levegőjében érnek meg azok a kedves történetkék, melyek hire még akkor is fenmarad, ha a tárgyuk nem pikáns, s ha semmi közük a cronique scandaleuse-höz. Az udvari bálon egy ilyen történetkét elevenített föl az egyik bécsi vendégünk, aki bizonyos meghatottsággal tekintett körül a magyar fővárosban és a régi idők szép emlékei között. — Éppen harminchárom év előtt, 1875-ben jártam itt utoljára — mondta eltűnődve. — Hogyan tudja olyan határozottsággal. — Mert egy nagyon emlékezetes esemény fűződik az akkori „séjour“-hoz. Persze nógatták, hogy beszélje el azt az eseményt és az udvari méltóság nem kérette magát s a következők szerint elégítette ki környezétének kíváncsiságát: Erzsébet királyné, mint tudják, nemcsak a lovakat, de a kutyákat is nagyon kedvelte. Több nemes- vérü kutyán kívül, volt egy kedves ebecskéje, mely Farkas névre hallgatott s melyet bajos lett volna valamely „család“-ba osztályozni, mert semmiféle pedigré- vel sem rendelkezett. Közönséges, éppen nem szép kutyus volt ez a Farkas: azok közül való, a melyeket mi — Magyarországon állomásozó katonatisztek — „takarodszszel“ elnevezéssel illetünk. Nem is külső és vérbeli előnyeivel, hanem főképpen hűségével nyerte meg ő felsége kegyeit. Igazán megható volt az a ragaszkodás, melylyel királyi úrnője iránt viseltetett. Boldog volt, ha a nagyasszony szelíd hangja megszólalt, ha keze végig cirógatta és ha követhette sétái közben. Lehetetlen volt elkergetni a közelből. De a királyné nem is engedte volna, annál kevésbbé, mert az okos állat jól ismerte azt a határt, amelyet nem volt szabad átlépnie. Ott lefeküdt a küszöbön, s nem mozdult, inig egy ismert ruhasuhogást nem hallott. Egyszer azonban véget ért a gödöllői és budai tartózkodás, ő felségeik is elutaztak. Hogy-hogy nem, Farkasról megfeledkeztünk. A királyné is csak Érsekújvárnál vette észre, hogy hiányzik. Rögtön sürgöny ment Gödöllőre, hogy a kis magyar kutyát küldjék utánna. Farkasnak azonban nyoma veszett. Őrült keresés következett. Kikutatták az összes épületeket, a királyi parkot, egész Gödöllőt. Őrjáratok valóságos hajtóvadászatot rendeztek a környéken, Budapestig s a budai királyi palotának minden zege-zugát kifürkészték. Sehol semmi! Képzeljék el, milyen szorongó szívvel tettünk jelentést legfelsőbb helyen a sikertelen keresésről. Erzsébet királyné nem titkolta elégedetlenségét és szomorúságát. Bécsben is kiszivárgott az esemény hire és a magyarokra féltékeny bécsiek gúnyosan mondogatták: — So viel Lärm wegen einen ungrichen Hund! Ekkor váratlan dolog történt 1 Az egyik volt Burgzsandár, ki akkoron állásából nem régen részegsége miatt menesztve lett a Michaellplatzon egy kiéhezett, elcsigázott, egész testén reszkető csúf kutyát pillantott meg. Farkas volt.
