Az Élet, 1907 (2. évfolyam, 1-12. szám)

1907-12-20 / 12. szám

AZ ÉLET 7 teszik. Igen tartok attól, hogy itt is még fog előzni bennünket a laikus publikum, mint megelőzött massage és más kitűnő gyógymód felfedezésében és gyakorlati alkalmazásában. Diadalmasan szoktak itt-ott egy iszákos hosszú- életűre rámutatni bizonyítékul annak, hogy a rendszeres ivás mellett is lehet megöregedni. Ez körülbelül annyit tenne, mintha valaki azért, mert egy katona a véres háborúból sértetlenül jönne vissza, azt következtetné, hogy a háború egyáltalában nem jár veszedelemmel, melyben testi épségét vagy éietét el lehet veszteni. Hi­szen nem tagadható, hogy léteznek kivételesen emberi szervezetek, oly ellenálló képességgel, melyek még a szeszes italoknak is képesek ellenállani. Az angol életbiztosítási társulatoknál az abszti- nensek 10%-al kisebb dijakat fizetnek, az illető társulatok absztinens osztályai mégis legtöbbet jövedel­meznek, mert a halálozás 30 százalékkal csekélyebb, mint a többi osztályokon. Az alkohol ellenes mozgalom Finlandban, Svédországban és Norvégiában hol a legnagyobb sikereket aratja, még ott is három fejlődési fokon ment keresztül. Először kinevették és kigunyolták, másod­szorra már komolynak vették — megczáfolásra érdeme­sítették — végül most már harmadsorban — általában az eszme helyes voltát nem csak elismerik, hanem el­fogadják — és úgy társadalmilag, mint hatóságilag terjesztik. Folyton halljuk azt az ellenvetést: Ha az alkohol csakugyan olyan ártalmas volna, akkor az emberiség már régen tönkre ment volna, mivelhogy az iszákosság régebbi keletű, mint a történelem. Erre azt kell felel­nünk, hogy a régebbi időben lehetetlen volt azt a szesz­mennyiséget termelni, amit manapság, amidőn a töké­letesedett mezőgazdaság, a haladó természettan és vegy­tan az óriási tőkével egyetemben .a nép megtévesztésére irányuló törekvés szolgálatában áll. Nem szabad feled­nünk, hogy az alkohol csupán 250 esztendeje kezdett terjedni. A régebbi időben részvény-szeszfőzdék nem lé­teztek, sem alkoholt kimérő paloták, amelyek villanyos fénynyel, zenekar hangjaival csábítják a tömeget. Az uzsorát tiltja a törvény. Vájjon az uzsorás nem ezerszer jobb ember-e mint a szeszgyáros avagy a szesz­kereskedő? Az előbbi embertársainak csak a pénzét rabolja, az utóbbiak szenkivül egészségét is, eszét, be­csületét és lelkiismeretét! A hazárdjáték minden művelt államban tilos. És mégis az a veszély, mely egy társaság hazárdjátékából származhatik, elenyészően csekély, ha az iszákosság következményeihez hasonlítjuk. Hogyan Ítélnék meg, ha valaki azt mondaná: nekem a hazárdjáték örömet szerez, a legkellemesebb üdülésem munkám után; szó­rakoztat, másra tereli gondolataimat. Veszély számomra nincs jelen; teljesen uralkodom magamon, ezt a kedv­telésemet sohasem engedenvszenvedélylyé fejlődni. Ezért kívánom, hogy minden utcasarkon játékbarlangot nyis­sanak, hogy betérhessek és kedvemet lelhessem ahány­szor s ahol csak kívánom. Ha mások annyira gyengék, hogy magukat s családjukat a nyomorba taszítják, — mi közöm hozzá ? Apró közlemények. Alább közöljük mozgalmunk legfrissebb képeit: Kérelem. Plakátkartonokat csak e hó végével kap hatjuk a papírgyárból — ez okból a járási főszolgabíró és jegyző urak szives elnézését kérjük, hogy a plaká­tokat csak január első- napjaiban küldhetjük szét. Plakátjaink téríogíalása. Panajoth Sándor m. kír. csendőrtábornok lapunk szerkesztőjét szóbelileg meg­kérte, hogy a köznép számára Írott plakátjainkat az országban levő összes csendőrőrsök részére küldesse meg. 10356—1907. sz. Fejérvármegye alispánja. Járási főszolgabíró uraknak ! Az alkoholellenes szövetség azon kérelmet intézte hozzám, hogy a nyilvános helyeken és iskolákban nyomtatott hirdetmények utján tömör szövegezésben közöltessék meg a köznéppel és az iskolás gyermekek­kel az alkohol pusztító hatása. Minthogy a közigazgatási hatóságoknak az is egyik hivatását és kötelességét képezi, hogy a rábízott népesség physikai és szellemi épsége felett őrködjék s az ezt veszélylyel fenyegető káros hatásokat tőle tel- hetőleg elhárítani igyekezzék, a pálinkaivásnak a köz­nép körében való terjedése pedig egy oly sajnos tünete korunknak, mely a legnagyobb mértékben veszélyezteti a jelen és a jövő generáczió jóllétét, — az alkoholel­lenes szövetség fenti kérelmét elfogadva és magamévá téve, felhívom főszolgabíró urakat, hogy az alkoholel- ellenes szövetségtől közvetlenül czimükre érkező ily tartalmú hirdetményeket a községek között népességük anyanyelvűk arányában kiosztva, utasítsák az elöljáró­ságokat, hogy a hirdetményeket az összes iskolai tan­termekben, a községháza mindazon helyiségeiben, hol a köznép megfordul s amennyiben a lelkész urak abba boleegyeznek, a lelkészi hivatalos helyiségben és annak folyosóján jól látható helyen függesszék ki. A lelkész uraknál azért tartom szükségesnek a hirdetmény kifüg­gesztését, hogy mint a nép szellemi vezetői, arra annak figyelmét felhiva, a szeretet szavaival, a tekintélyük súlyával értetnék meg híveikkel azokat a káros követ-

Next

/
Oldalképek
Tartalom