Atomerőmű, 2018 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2018-02-01 / 2. szám
ÉRTÉKŐRZÉS 17 delkezik. A múzeum léte a jó értelemben vett lokálpatriotizmusban rejlik. Mindenki szeret büszke lenni a település múltjára, ezért tartják számon például nevezetes fáit, épületeit, a múlt tárgyait. Egy település értékét mindenképpen növeli, hogyha gondoz, fenntart és üzemeltet egy múzeumot, és főleg akkor, ha ez a múzeum egy élő múzeum, tehát látogatják is." A paksi múzeumot pedig nem kevesen látogatják. Az idei évben elkészített statisztikák nyilvánvalóan rámutatnak arra, hogy a tavalyi évben - Lussoniummal együtt-több mint tízezer fő látogatta a múzeumot különféle rendezvények alkalmával. A múzeumi dolgozók feladata ezáltal sokrétű. A tudományos tevékenységek (régészeti, feltárási és adatfeldolgozási munkák) mellett a közönségkapcsolati tevékenységek száma is megnőtt, programjaik tematikusak, évszakhoz, jeles napokhoz is kötődnek, nem feledkezve meg a gyerekek hasznos nyári elfoglaltságának biztosításáról, a nyári táborokról sem. Fontos és felelős tevékenység, hogy a múzeumi programok segítségével gyermekeink megismerjék szőkébb és tágabb értelembe vett lakóhelyük múltját, de különösen közösségben, egy-egy csoportfoglalkozás, családi program keretein belül, rendkívüli könynyedséggel tehetik magukévá az ismereteket. Az együttműködés ereje A városi múzeum és az Atomenergetikai Múzeum az utóbbi időben szorosan együttműködik egymással, ezzel is segítve egymást az eredményes ötletelésben, programszervezésben és kivitelezésben. A Múzeumok Éjszakája, a Múzeumok Majálisa és a Múzeumok Őszi Fesztiválja elnevezésű családi programok egyes elemei részben közös szervezésűek. Az igazgatónő elmondta, hogy mindnyájuk számára nagy öröm az A paksi löszfal „Paks északi részén, a Sánchegy tövében 1894-1895-ben épült meg a Paksi Gőztéglagyár. A téglagyártás során a nyersanyag bányászata fokozatosan tárta fel azokat az üledékeket, amelyek a földtörténeti múltunk közel egymillió éves eseményeit őrzik. A feltárt üledékek első tudományos ismertetésétől (1934) szinte folyamatos volt a kutatók jelenléte, s ennek köszönhetően a paksi löszfal az egyik legjobban tanulmányozott pleisztocén szelvény Közép-Európában (...) " - olvasható a múzeum honlapján. igen jó hangulatú és harmonikus közös munka, főleg, hogy jó eredményeket és jelentős számú érdeklődő és visszatérő közönséget sikerült megszólítaniuk az elmúlt évek során. Lussonium, mint világörökségi részhelyszín? Dr. Váradyné Péterfi Zsuzsannától megtudhattuk, hogy a dunakömlődi Lussonium abban a szerencsés helyzetben van, hogy az évszázadok során nem épült rá település, a romkert jól megközelíthető és feltárható. Évek óta téma már, hogy Lussonium is - mint a magyarországi limes egyik katonai tábora - felkerüljön az UNESCO világörökségi listájára. A Dunai Limes világörökségi helyszín felső szakaszát adó Magyarország, Szlovákia, Ausztria és Németország 2018 elején fogja beadni nevezését (amelyhez a későbbiek során Horvátország, Szerbia, Románia és Bulgária is csatlakozhat), amelyről az UNESCO Világörökségi Bizottsága várhatóan 2019 nyarán hoz majd döntést. A fejlesztéseket már a cím elnyerése előtt meg kell kezdeni, amelyre a kormány már jelentős EU-s forrást különített el. A szakemberek úgy vélik, hogy világörökségi listára való bejutást követően az említett szakaszon és az egykori katonai táborok helyszínén jelentősen megnő majd a turistaforgalom. Egy múzeum a múlt krónikása, de mire tanít minket? „A múltban és napjainkban is sok vita van a szakemberek és a történelem iránt érdeklődők, illetve nem érdeklődők között, hogy van-e értelme és haszna a történelmi ismereteknek és annak, hogy a történelmet könyv, tudományos publikáció, film vagy éppen egy múzeum falai között megismertessük az emberekkel. Egy azonban biztos, az emberek többségét érdekli a múlt. Úgy gondolom, hogy a történelem mindenképpen tanít a múlt jó és rossz példáival, de '-segít megérteni a jelenünket is. A múzeum pedig mindezt tárgyakkal, dokumentumokkal színesebben tudja elmesélni, mint pl. egy tankönyv. A múzeumban egy kicsit bele lehet feledkezni múltunkba, „eljátszani" egy adott kort különösen érdekes, akár gyerekről, akár felnőttről van szó. A közös múlt pedig mindig is az összetartozás érzetét jelentette egy közösség számára."