Atomerőmű, 2018 (41. évfolyam, 1-12. szám)

2018-02-01 / 2. szám

ÉRTÉKTEREMTÉS 4. blokk is 2037-ig üzemeltethető. Természetesen vannak további, a határozat által előírt feladatok, amelyeket végre kell hajtanunk. Ezeket én úgy nevezem, hogy szinten tartó beruházások, ame­lyek végső soron szintén a haté­konyságjavítást szolgálják. Ilyen pl. a szabályozásvédelmi rendszer rekonstrukciójának a folytatása, amit tavalyelőtt kezdtünk el a 2. blokkon, majd tavaly végrehaj­tottunk az 1. blokkon is, vagy ha­sonlóan példaként említhetem a blokkszámítógép-re konstrukci­ót. Ugyanígy nem most kitalált, hanem korábban engedélyezett folyamat a tavalyi évben beve­zetett üzem közbeni karbantar­tás - amelynek hozama a 2017-es termelési eredményekben ugyan még nem látszik, de ez is olyan intézkedés, ami majd reményeink szerint az idei eredményeket fogja alakítani. Ebben a sorban említendő - és a stratégiai akciók része - a nagynyo­mású turbinák átalakítása, amitől további teljesítménynövekedést várunk. Ezek a fejlesztések persze messze kisebbek annál, mint ami­ket korábban hajtottunk végre, azonban olyan beruházások, ame­lyekkel néhány megawatt teljesít­ménynövelést lehet elérni, tehát a hatásfokot javítva növeljük az erő­mű hatékonyságát. Ezt az átalakí­tást tavalyelőtt a 2. blokkon hajtot­tuk végre, 2017-ben az 1. blokkon, s a munka folytatódik idén és jövőre is a további blokkokon. Meg kell említenem, hogy kollé­gáink további új lehetőséget ta­láltak. Ez az innováció lényegében egy újfajta üzemanyag - mi úgy hívjuk, karcsúsított üzemanyag - kifejlesztését és későbbi be­vezetését szolgálja, ami szintén néhány százalékkal javítja majd a hatékonyságunkat. A felsoroltak mind olyan tevé­kenységek, amik azt igazolják, hogy nemcsak a múltban, hanem még most is fennáll az az innová­ciós képesség, az az előremutató gondolkodás és megvalósítás, ami évtizedek óta jellemzi a Paksi Atomerőmű szakembergárdáját. A stratégia harmadik célterüle­te, az önköltség csökkentése két részre bontható. Amit a magunk mozgásterében tehettünk, eddig is megtettük- ide tartozik a 15 hó­napos üzemeltetési ciklus is, a tur­binák átalakítása, és ide fog tar­tozni majd az új üzemanyagnak a bevezetése is. A külső tényezőkre nagyrészt nincs hatásunk - ilyenek pl. az adók vagy a tulajdonos által elvárt feltételek teljesítése, ami­lyen például a menedzsmentdíj. Mindezek változása befolyásolja az önköltségünket. A magunk ré­széről az eredményesség érdeké­ben mindent megtettünk. Ha összességében értékelem az évet, akkor azt mondhatom, hogy azon túl, hogy biztonságosan üze­meltettünk és termelési rekordot hoztunk, teljesítettünk egy sor más feladatot is, ami egy állami

Next

/
Oldalképek
Tartalom