Atomerőmű, 2018 (41. évfolyam, 1-12. szám)

2018-11-01 / 11. szám

SPORT 55 tek között sportolhassanak. Ezt érzékelte az atomerőmű akkori vezetése, és teljes mellszélesség­gel a kezdeményezés mellé állt, mind erkölcsileg, mind anyagilag, hiszen már akkor szempont volt, hogy a munkavállalók komfortos­nak éljék meg a mindennapjaikat. A sport közösségformáló ereje a kezdeti időkben nagyon fontos szempont volt, és az idő igazolta, hogy jó döntés született.- Mik voltak a kezdeti lépések?- Feltérképeztük, hogy mire van igény a munkavállalók részéről, és az atomerőmű részéről mire van fogadókészség. Kezdetben a tömegsport, illetve a társvállala­tokkal vívott vetélkedések adták az alapot, amelyek megszervezé­se volt a feladatom, majd később a sportági szakosztályok is megala­kultak. A kajak-kenu, a cselgáncs és a kosárlabda után a sakkszak­osztály, majd 1983-ban a futball is bekerült a versenyszakosztályok közé, ám ekkor én már nem voltam az egyesület tagja.- Hogy zajlottak az első tömegsport­rendezvények, versenyek?- Sportnapokat tartottunk az Ürgemezőn, a volt lengyel focipá­lyán. 100 és 60 méteres síkfutás, kislabdahajítás, távolugrás, kötél­húzás, illetve ügyességi vetélke­dők voltak programon, és egy jó hangulatú, kötetlen bográcsozás­sal zárult a nap. Mivel már ekkor is nagyon népszerű volt a foci, így kispályás bajnokságot szervez­tünk az atomerőművi osztályok számára, és itt választottuk ki azokat, akik a Paksi Atomerőmű­vet képviselhették a vállalatok­kal vívott bajnokságban. A városi mérkőzések egy része a lakótelepi iskola udvarán, egy része a PSE kispályáin zajlott. Az esti mécs­esekre villanyoszlopokat ástunk le, amire világítást szereltünk, és így varázsoltuk bejátszhatóvá a sötét pályát.- Sikeres történet kezdőlépéseinek voltál részese.- Úgy gondolom, hogy minden­ki megtalálta a számítását és a versenyszámát, illetve az új bará­tait, ismerőseit ezeken a sportos rendezvényeken, amiken mindig nagyon sokan vettek részt, főleg, miután a kispályás labdarúgást is bevettük a kínálatba. Az atom­erőmű vezetése is elégedett volt, hiszen ha a munkavállalók jól ér­zik magukat a szabadidejükben, akkor általában a munkamorállal sincs baj. Az Atomerőmű Sport­egyesület megalakulása beigazol­ta azon emberek meggyőződését, akik hittek abban, hogy egy ekko­ra vállalatnak szüksége van sport­egyesületre, amit az évek során megannyi siker koronázott, legyen az a barcelonai olimpiai bajno­ki cím vagy akár csak az, hogy a mozgás örömét elülteti az egysze­rű halandóban. Közösség született Az Atomerőmű Sportegyesület megalakulásakor, 1979-ben az atomerőmű­ben dolgozók sportolási lehetőségeinek biztosítása volt az elődleges cél, fő­leg tömegsporttal, majd ez bővült ki versenyszakosztályokkal. A mai ASE a kezdeti célokat ma is szem előtt tartja, hiszen kapui bárki, nem csak atom­­erőműves dolgozók előtt nyitva állnak. Asztalitenisz, városi kosárlabda, karate, öregfiúk-labdarúgás és kosárlabda, teke, vitorlázás, sí, rádióamatőr, természetjárás és sárkányhajózás tartozik a szabadidő ernyője alá, ahová bárki jelentkezhet, aki kedvet érez magában a mozgáshoz és a társasághoz. A cselgáncs, kosárlabda, sakk, labdarúgás és kajak-kenu ötösénél komoly utánpótlásmunka folyik, országos szinten mindegyik szakosztály jelentős tényezőnek számít, valamint az egyéni sportágakban versenyzőink évről évre nemzetközileg is komoly eredményeket érnek el. A megújult honlapon (www.ase.hu) aktualitásokat, híreket és természete­sen csatlakozási lehetőséget is lehet találni, akinek éppen megjön a kedve az egészséges élethez!

Next

/
Oldalképek
Tartalom