Atomerőmű, 2018 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2018-10-01 / 10. szám
54 SPORT kitörése előtt egy nappal kezdődő tatai edzőtáborba nem vonult be, és a hónap utolsó napján bejelentette, hogy nem utazik ki Ausztráliába, majd hónapokra eltűnt. Formahanyatlással indokolta távolmaradását, ám később többször nyilatkozta, hogy valamennyi világcsúcsát odaadná egy olimpiai éremért. Mai fejjel el sem lehet képzelni, hogy mit érezhették a sportolók, amikor úgy kellett repülőre szállniuk, hogy az egész ország fegyverben állt, majd a többnapos út után a helyi magyarok gyászszalaggal fogadták őket. Ekkor tudták meg, hogy a forradalmat leverték, Hollandia, Svájc és Spanyolország a magyar szabadságharc iránt érzett szolidaritásból el sem utazott Melbourne-be. Kész csoda, hogy ilyen körülmények között a magyar csapat 9 arannyal a rangsor negyedik helyén zárta az 1956-os játékot, amelynek az első négy napját ugyan közvetítette Szepesi György, de a Magyar Rádió hallgatóihoz egy hang sem jutott el ebből. Más szólt belőle... Ausztráliából 48-an nem tértek haza, köztük Iglói Mihály sem. Iharos Sándor 1957-ben tért vissza, korábbi csapattársával, Rózsavölgyi Istvánnal kezdett el újból tréningezni, de korábbi formáját nem nyerte vissza, az 1956-os kudarc derékba törte a világ legjobbjának választott sportoló karrierjét. 1960-ban ugyan olimpiai indulást szerzett, de az 5000 méteren tizedik, 10 000 méteren tizenegyedik hely nem az az eredmény, amely a tizenkétszeres világcsúcstartó pályájában benne volt. Egy korszak példaképe volt, ezreknek reményt adott, új fejezetet nyitott a sport történetében, ám a tétversenyeken elkerülte a szerencse. Iharos Sándor 1962-es viszszavonulása után 1970-ig edzősködött, majd eltávolodott az atlétika világától, és a civil életben állta meg a helyét. Világikon volt, akit az 1956-os forradalom választott el az olimpiai ikonná válástól.
