Atomerőmű, 2018 (41. évfolyam, 1-12. szám)

2018-10-01 / 10. szám

NYUGDÍJASAINK

47- 1983-ban vettek fel, először a szekunder körbe üzemlakatosnak, majd turbinagépész-vizsgát tettem, és utána gépészként dolgoztam. A műszakos kollégákkal, a főnökömmel a mai napig tartjuk a kapcsolatot, ha segíteni kell valakinek, elég egy szó, és máris együtt a csapat, és megoldjuk. Mi voltunk az 1. blokki Futrinka csapat, „a nyugalom tárháza", de amikor kellett, elsőként tettük a dolgunkat. A nyugdíjas éveimet 2011-ben kezdtem meg.

Sajnos azt látom, hogy a mai fiatalok nem foghatók hadba, nincs az az összefogás, mint a mi időnkben volt. Az újakat segítettük a betanulásban, tudásunkat átadtuk egymásnak. Ma már odaültetik a számítógéphez, okostelefont nyomnak a kezébe, és olvassa el a műszaki leírást. Nem kommunikálnak egymással, ami nem a fiatalok hibája, hanem a műszaki kütyük, az okosgépek fantasztikus fejlődésének tudható be.- Bemutatnád a családod?- Feleségemmel, Annával 1980- ban házasodtunk össze, akkor töltöttem a katonaidőmet. A következő évben már a pici lányommal a karján jöttek hozzám látogatóba. Lányaim már felnőttek, és önálló életet élnek. Mindketten Ausztriában dolgoznak, Orsolya (37) német nemzetiségi óvodapedagógus, németül diplomázott, és gyerekekkel foglalkozik, imádja a munkáját, ami egyben a hobbija is. Anikó (34) bölcsészként németangol szakon diplomázott, most csinálja a doktoriját. A SONY-nál dolgozik, és utazik a világban.- Mivel töltőd a napjaidat?- Rézműveskedem és borászkodom. A rézművességet az apósomtól tanultam, akinek az eredeti szakmája rézműves volt. Nagyon

tetszett, ahogyan kalapálta, formálta a vörösréz lemezt és alakította a bográcsokat.

Mikor felépítettem a családi házunkat a melléképülettel, akkor megadatott a lehetőség egy műhely kialakítására. Sajnos az apósomat korán elveszítettük, és a féltve őrzött régi szerszámait és a félbehagyott munkáit elővettem, és elkezdtem a rézművességet. Természetesen több helyre is elmentem tanulni a szakma fortélyait, de ezek csak finomítások voltak,

hiszen az alapokat már megtanultam.

Bográcsok készítése volt a fő tevékenységem, melyek különböző formájúak. A bajai kúpos, az alföldi húzott a slambucos kifelé hajló peremmel és a paksi bogrács, aminek a formáját az apósom fejlesztette ki, ez a behúzott oldalú. Ennek az a lényege, hogy a párhuzamos hengert behúzom a közepénél, aminek az eredményeként a hő terjedése által kialakul a lé forgó mozgása, és a réz alapanyag hővezető képességének köszönhetően kiváló halászlevet lehet benne készíteni. Az tévhit, hogy keserű lesz benne a halászlé. A főzés során az oldalára kicsapódott paprikát érintetlenül kell hagyni, hiszen az rásült a bogrács oldalára és az keseríti meg a halászlevet, ha belekaparjuk. A maradékot pedig ki kell szedni egy másik edénybe, mert egy bizonyos idő eltelte után megindul az oxidációs folyamat.- Kalapálással formálod a lemezt?- Hegesztés után lágyítom a bogrács anyagát, és a varratot addig ütöm, amíg kisimítom az anyagot, és nem lehet meglátni a

hegesztést. Következik a lágyítás, majd kalapáccsal pikkelyezem, ami megadja a bogrács patináját. Minden egyes húzás után lágyítani kell az anyagot, nyújtás, behúzás, lágyítás, kalapálás teszi ki a munkafolyamatokat. Ez mind csak kézi munkával készül.

Nagyon szeretem hajlítani a lemezt, ívesre, gömbölyűre. A katolikus templom keresztje alatt van egy 45 cm átmérőjű gömböm, aminek az egyik fele 52 cm átmérőjű lemezből lett összetömörítve. A dunakömlődi templomot egy 32 cm-es gömböm díszíti. Vannak, akik a házukat rézgömbökkel, csúcsdíszekkel ékesítik, szeretem az ilyen felkéréseket.