Atomerőmű, 2018 (41. évfolyam, 1-12. szám)

2018-10-01 / 10. szám

BARANGOLÓ 35- A legrégibb adat, ami számom­ra előkerült, az a Szekszárdi Tör­vényszéki Levéltárban egy perirat, amelyből az derül ki, hogy az 1690- es években kapta meg ezt Gindly, mert már akkor pereskedett vala­milyen dűlő ügyében. Többen ku­tatták már a kastélyok történetét, de mivel az elmúlt száz évben a szekszárdi levéltár kétszer is leé­gett, így gyakorlatilag semmilyen adat sincs. Az épületre rá van írva, hogy 1840-ben épült, de ez csak annyit jelent, hogy ebbe a formá­jába akkor építették át. Az erede­ti ház valamikor a 17. században épülhetett, de lehet még annál is régebben.- Mióta élsz itt folyamatosan?- A 90-es évek közepe óta, előt­te Budapesten, a Százados úti mű­vésztelepen éltem.- Mivel foglalkozol?- Restaurálással, rekonstruálás­sal és valamilyen szinten szobrá­szattal is. Főleg köztéri emlékmű­veket restaurálok. Két évvel ezelőtt a Nemzeti áldozatkészség szobrát- ami az Anker-ház előtt állt Bu­dapesten az I. világháború alatt - csináltuk meg újra rekonstrukció­val. A Kiscelli Múzeumnak készült, amelynek van egy hatalmas temp­lomtere, és a rekonstruált szobor ott állt bent. Elképesztően látvá­nyos volt, mert az öt méter magas szobor négy méter magas talap­zaton állt. El lehet képzelni, hogy az összesen kilenc méter magas szobor egy belső térben milyen élményt adott. Érdemes megnéz­ni a Kiscelli Múzeum oldalán. A hú­gomnak, Kiss Juditnak Pakson is van köztéri szobra, a tűzoltóság előtt álló szobrot ő készítette.- A családban mindenki művész?- Édesapám volt Kiss István (Kossuth-díjas kiváló és érdemes művész) szobrászművész, aki­nek elég sok köztéri szobra van. Ő készítette például a Tabán előt­ti Dózsa-szobrot, a Vérmezőn lévő szitakötő szobrát, hogy említsek közülük néhányat. Magyarorszá­gon összesen 97 köztéri emlék­műve van, külföldön még vagy húsz. Mi a húgommal ebben nőt­tünk fel. Próbálkoztunk sok egyéb iránnyal, de mindig ide jutottunk vissza. 13 éves koromtól segéd­keztem édesapámnak a műte­remben. Vagy harminc szobor el­készítésében végig részt vettem a húgommal együtt. Olyan gya­korlati tapasztalatra tettem szert, amit érdemes kamatoztatni.- Miket készítetek?- Csinálunk mindenfélét, az egészen apró tárgyaktól kezdve a képzőművészeti alkotásokig, a festmények restaurálásán kívül. Elég tág területen dolgozunk. Három évvel ezelőtt például egy kétezer éves római faládának a re­konstrukcióját csináltuk meg. Ne­kem van egy keramikus szakmám is, ebből kifolyólag a Deák Ma­uzóleum teljes kerámiarekonst­rukcióját mi végeztük el. A fő irány a szobor lenne, de nem egyszerű a mai világban. Tavaly a Kossuth térről lekerült Kisfaludy Stróbl Zsigmond nevéhez fűződő Kos­­suth-szobrot állítottuk helyre, ami a Nemzeti Közszolgálati Egyetem­re kerül, az avatója most október 19-én lesz.

Next

/
Oldalképek
Tartalom