Atomerőmű, 2018 (41. évfolyam, 1-12. szám)

2018-08-01 / 8-9. szám

36 BARANGOLÓ Susán Janka | Fotó: Török Tibor A Barangoló rovatnak köszönhe­tően szépen járom sorra a Paks környéki településeket. Vannak hasonló vonásaik, de mindig megpróbálok olyan emberekkel találkozni, olyan tevékenysége­ket keresni, ami az előző ripor­tokban még nem szerepelt - megjegyzem egyre nehezebb a dolgom. Azt hallotta már a ked­ves olvasó, hogy a magyar védő­női szolgálat - mint nemzetközi­leg is egyedülálló, tradicionális ellátási rendszer - hungarikum? A Géderlakon élők nagy része a mezőgazdasághoz kapcsolódó munkát végez, de a faluban me­zőgazdasági gépgyártó vállalko­zások is működnek, amelyek az itt és a környező településeken élő férfiak számára adnak biz­tos megélhetést. A településen folyamatosak a fejlesztések, amelyeknek köszönhetően az itt élőknek mindene megvan, mint a városokban, csak kicsi­ben - ahogy azt Katona György polgármester úr mondta, amikor körbekalauzolt a településen. Tartsanak velem! Hunyadi Brigitta védőnő Brigitta Szegeden végezte el az egészségügyi főiskolát, utána ápolónőként dolgozott Kalocsán három éven keresztül, majd meg­keresték Géderlakról, elvállalná-e a védőnői állást. Már közel húsz éve dolgozik a szakmájában, hozzá tartozik Géderlak mellett még Or­das is. Büszkén meséli, az első kis újszülöttjeinek generációja közül néhányan már édesanyákká csepe­redtek, és most a gyermekeikhez jár ki. A munkáját tekintve így már Mint a nagyok, csak kicsiben - Géderlak

Next

/
Oldalképek
Tartalom