Atomerőmű, 2018 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2018-07-01 / 7. szám
RÉGI MOTOROSOK 53- Tériké, úgy tudom, hogy ez az utolsó munkanapod. Mikor kezdtél itt dolgozni?- Az első munkahelyem Tolnán volt a textilgyárban, és nem szerettem három műszakba járni. Közben Pakson kezdett épülni a lakótelep, köztük rengeteg munkásszálló. Fiatal lányként két évet takarítottam a munkásszállókon, majd a tengelici tsz-en keresztül 1982. január 25-én kezdtem az erőműben. Szinte végig, a mai napig az 1. blokk vezénylőjében dolgoztam szekunder köri takarítóként. Akkor még a tengelici tsz-hez tartoztak a takarítók. Utána a DEKOTEN Kft. alkalmazottjai voltunk, a feladat ugyanaz volt, csak más színekben végeztük a munkánk. Soha nem felejtem el, hogy olajos fűrészporral kellett a vezénylő padlóját felsöpörni, hogy ne csússzon annyira, és sokáig ragyogó legyen. Aztán folyamatosan kicserélődött minden, a padlótól a plafonig. Ma már sokkal könnyebb takarítani.- Hány fős volt akkor a takarítószemélyzet?- Öten voltunk, és állandó délelőttös műszakban dolgoztunk. De akkor jöttünk szombaton és vasárnap is. Volt olyan is, hogy három hetet egyfolytában dolgoztunk pihenőnap nélkül. Meg se kottyant nekünk. Szóval szerettük dolgozni jönni, a túlórát pedig kifizették. A munkatársak és a hangulat nagyon is jó volt, szinte családias. De azok, akikkel kezdtem, már mind nyugdíjasok. A régiek már mind elmentek. Sokat nevettünk együtt, de ha munka volt, azt nagyon komolyan vettük. Készenlét alatt volt olyan esetünk, hogy bent kellett maradnunk, vizet kellett szednünk, mindent elárasztott a víz. Ezzel foglalkoztunk „Ott voltam, amikor indították 1. blokkot egész éjjel, hogy reggelre minden rendben legyen, csak utána mehettünk haza, reggel. Most pedig már itt vagyok a nyugdíj előtt. Hihetetlen, hogy elszállt az idő. Vártam ezt a napot, de nagyon fog hiányozni a munkahelyem, a kollégáim.- Azt mondod, hogy a 36 év alatt végig az 7. blokkvezénylőben dolgoztál. Úgy gondolom, hogy ezzel rekordot is vezetsz, nem mindenki mondhatja el ezt magáról. Ezek szerint, akkor sok mindennek szem- és fültanúja is voltál. Jól gondolom?- Igen. Ott voltam, amikor indították 1. blokkot. Az én szememmel látni az eseményt, egész más volt, mint akik még rajtam kívül jelen voltak. Nagy sürgés, forgás, rengeteg izgatott ember volt a helyiségben, és nagy volt az öröm, tapsoltak. Mi, a takarítószemélyzet, csak távolról nézhettük a nagy eseményt, mert nem engedtek közelebb minket. Öröm volt nézni őket. Sok hírességet és közismert személyt felismertünk közülük. Amikor jöttek a nagy fejesek Pestről - akkor még sokszor lejártak Paksra, ha egy blokk elindult -, mindig kíváncsiskodtunk. Persze a hírességeket körülvevő testőrök vagy rendészek mindig elzavartak minket. De mi rendszeresen megtaláltuk a helyet, ahol láthattunk is valamit. Menjenek az ablaktól! - kiabáltak ránk. Húszéves kis fruskák voltunk, fiatalok és nagyon kíváncsiak. Szóval itt lehorgonyoztam cirka 36 évre. Most már az egészségem sem az igazi, nehezemre esik a hosszabb műszak, és egyre több fájdalmat érzek a végtagjaimban.- Ennyi éves munka után jólesik majd a pihenés, terveztél-e valamit, hogy mit fogsz kezdeni a rengeteg szabadidőddel?- Tengelic-Júliamajorban élek Édesanyámmal egy családi házban. Van egy nagy kertünk, szerintem kertészkedni fogok, hiszen az időmet már magam fogom beosztani. Elég nagy a család is, szóval nem fogok unatkozni. A lényeg mégiscsak az, hogy legyen egészség, és akkor minden lesz. Nem felejtem a 36 évet, ahogy a szakági és a vezénylőben dolgozó munkatársaimat sem.
