Atomerőmű, 2018 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2018-07-01 / 7. szám
36 BARANGOLÓ Hrivik Lászlóné Erzsiké Erzsiké gyönyörű szomorú kalocsai mintás népviseletben várt minket a házuk kapujában, szép pillanat volt. Már kislánykora óta vonzódik a népművészethez, kézimunkázáshoz. Gyapán született az ötvenes évek közepén, amikor nagyon nagy szegénységben éltek, az asszonyok nem találtak munkát. Édesanyja így otthon volt velük, és rengeteget kézimunkázott: kötött, horgolt, hímzett és varrt, egy kis kiegészítést teremtve a családi foglaltságot ad számukra. Szereti, mert örömmel dolgozik, és a közösség is fontos számára. Ezt a munkát a mai fiatalok nem vállalják, csak hatvan év fölöttiek járnak oda, a legidősebb hetvenöt éves. A kerti munka nyomait fel is fedezem a kezein, pedig ezek a kezek szeretik és tudják a finom varró, hímző mozdulatokat is. Erzsikének van egy kis (?) gyűjtőszenvedélye. Imád mindent, ami régi, de legfőképp a vasalókat. Néhány szép példány az étkezőben is ki volt rakva, ahol beszélgetkasszába. Innen ered az indíttatása, Erzsiké úgy mondja: valahogy rám ragadt. Azóta is a varrás, kézimunkázás számára a kikapcsolódást, a megnyugvást jelenti. Varrónőként dolgozott 33 évig Pakson a varrodában. Most már férje is nyugdíjas, de kiegészítésként eljárnak dolgozni az egyik szőlészetbe, ami egész éves éltünk. Gyönyörű befőttes üvegek is sorakoznak a konyhaszekrény tetején. Az a cél vezérli, hogy megmentse ezeket a régi tárgyakat az utána jövőknek, attól fél, hogy az utódok már nem tudják megfogni, megtapogatni közelről ezeket. Addig jutott a gyűjteménye, hogy létrehozott korábban egy kis magánmúzeumot a nyári konyhában, amiben hímzések, rengeteg vasaló és egyéb, a népművészethez, a paraszti élethez kapcsolódó tárgy volt kiállítva. Ez a kis gyűjtemény most nem látogatható, de korábban Erzsikéről írtak már a Nők Lapjában és Kiskegyedben is. Büszkén mutatta az újságcikkeket. Természetesen a faluban is tudnak Erzsiké vonzódásáról a népművészethez és kultúrához. Elmeséli, hárman (Bodó Katival és Kovács Sanyival) találták ki és indították el a szüreti napokat a faluban - ez most is a falu egyik legnagyobb rendezvénye, idén szeptember 22- én fogják tartani. A kisbíró botja is az ő ötlete volt, amire minden évben ő készíti a szebbnél szebb szalagokat. Kiállítást is szervezett a faluházban: Régi idők, régi konyhák, régi ízek címmel. Itt berendeztek egy konyhát, sparhelttel, korabeli eszközökkel, szőnyegekkel, és eredeti receptek alapján készítettek ételeket is. Nagyon frappánsan sikerült - mondja Erzsiké. Tervezgetnek azért közösen Aliceszal, a faluház vezetőjével egész hosszú távra is. 2020-ban szeretnének egy színvonalas kiállítást rendezni, de ehhez sok időre van szüksége, mert igazán ennek előkészítésével csak a téli időszakban tud foglalkozni. Ezenkívül is vannak elképzelései, a nagyobb ünnepekhez, mint pl. az anyák napja, szeretne képeslapot és térítőt tervezni, valamint a kékfestőt, ami a másik kedvence, jobban felhasználni a mindennapokban, ezekből varrni használati tárgyakat. Erzsikét kitüntették már a Dunakömlődért való kulturális munkásságáért is. Budapesten ültettek neki ezért egy fát Óbudán a Nők sétányán. - A fám Monspart Sarolta fája mellett található közvetlenül - mondja büszkén.