Atomerőmű, 2018 (41. évfolyam, 1-12. szám)

2018-05-01 / 5. szám

KÖSZÖNTŐ 3 Kedves Olvasók! 159 évvel ezelőtt Charles Darwin fő művének, A fajok eredetének kiadásával nemcsak a biológiát helyezte új alapokra, hanem a teljes tudományos életre forra­dalmi erővel hatott. Egy addig állandónak, változat­lannak hitt területről bizonyította be, hogy márpedig változik és fejlődik - lassan és hosszú idő alatt ugyan, hiszen a természet nem siet, de egyértelműen moz­gásban van. Az evolúcióelméletből kiindulva azóta számos egyéb tudományág fejlődését írták le. Az energetika nagyon hasonló terület. Halad az egy­szerűtől a bonyolult felé, új módszerek, technológiák, elképzelések tűnnek fel, amelyekről aztán a realitás - egyfajta természetes szelekció - eldönti, hogy élet­képesek-e. Májusi lapszámunkban szeretnénk egy rö­vid bepillantást adni abba, hogyan történik mindez, hol tartunk - megnézzük azt, honnan indult az ener­gia, mi történt azokban a kezdeti időkben, amikor még azt is csak találgatták, mire lesz jó egyáltalán az elektromosság, és bemutatjuk a jövő útját, a kiégett nukleáris üzemanyagot újrahasznosító gyorsneutro­­nos reaktorokat is. Köszöntő Dr. Kovács Antal kommunikációs igazgató Fotó: Bodajki Ákos A folytatásban az emberi jövővel, az emberi evolúció, fejlődés következő lehetséges lépcsőfokaival foglal­kozunk. Ennek egyik része az a jövő, ami itt toporog a küszöbünkön: a mesterséges intelligencia, a tanulásra képes gépek világa már messze nem sci-fi-történetek fantazmagóriája, hanem maga a valóság. Stephen Hawking, a nemrég elhunyt zseniális fizikus és csilla­gász hatalmas veszélyt látott benne - ebben a lap­számunkban megkérdeztük a téma egyik vezető hazai kutatóját, szerinte megalapozott volt-e ez a félelme. Úgy gondolom, az embernek tudatos lényként irányí­tania kell már saját fejlődését, látnia kell, a tetteinek milyen következményeivel számoljon, és tudatosan lépnie kell ahhoz, hogy évmilliós evolúciója végül ne zsákutca legyen. Rá kell ébrednünk, hogy jövőnk csak akkor van, ha a fejlődésünk fenntartható és ösz­­szhangban van a környezettel. A légkört nem szeny­­nyező atomáram használata ennek egyik formája, a környezet iránt elkötelezett életmód - a szemetelés csökkentése, a műanyagok használatának visszaszorí­tása pedig egy másik, májusi lapunkban erről is írunk.

Next

/
Oldalképek
Tartalom