Atomerőmű, 2018 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2018-04-01 / 4. szám
ÉLET/JÁTÉK 27- Mi a pszichodráma egy gyakorló terapeuta számára? Meg lehet fogalmazni néhány mondattal?- Egy csoportos önismereti módszer. A csoportban egymással, egymást segítve, egymást eszközül használva tudunk meg önmagunkról rengeteg mindent. A személyes tudattalanunkkal kerülünk kapcsolatba, és ezáltal egyre jobban megismerjük azokat a belső mozgató erő két, amik irányítanak minket, és nemcsak megismerjük, hanem tudjuk őket gyógyítani és átalakítani is.- Azt mi vagy ki dönti el, hogy egy pszichodráma-foglalkozásra érdemes-e elmennie egy páciensnek, vagy pedig egyéni terápián kell részt vennie?- Ezt mindig a terapeuta dönti el. Amikor drámára jelentkezik valaki, akkor előtte egy előzetes interjún vesznek részt az emberek, amin eldöntjük, hogy kik azok, akik jöhetnek a csoportba, és kik azok, akik az adott helyzetben nem alkalmasak rá.- Ez mit jelent pontosan? Mik lehetnek a kizáró okok?- Úgy szoktam fogalmazni, hogy „aki óvodaérett", az jöhet csak a csoportba. Magyarul, akinek hároméves kor alatti súlyosabb elakadásai vannak, azok nem jöhetnek a csoportba. Ez azért fontos, mert egy csoportos foglalkozáson vannak feszültségek, vannak olyan helyzetek, amelyeket nem bírna ki az, aki súlyosabban sérült. Nyilvánvalóan van olyan terápiás csoport is, amely elvisel egy, esetleg kettő kicsit „problémásabb" embert, de hogy ha több súlyosabban sérült van, akkor őket mindenképpen egyéni terápiára irányítjuk.- Hány éves kortól lehet részt venni a csoportos foglalkozáson?- Már kisgyerekként. A különböző korosztályoknál más-más foglalkozásokat alkalmazunk. A gyerekek például meséket játszanak el, sokszor olyan meséket, amelyeket ők találnak ki. Rajzoltatjuk őket, de ott nem beszéljük át a tapasztalatokat. Ott nincs feldolgozás. Ebben az esetben a szülőknek jelzünk vissza.- Melyek azok a problémák, amelyeket jobb csoportos foglalkozás keretében megoldani, és melyek azok, amelyek mindenképpen egyéni terápiát igényelnek?- Nehéz ezt „problémákra" szétbontani. Ez inkább egyénfüggő. De hadd mondjak egy példát. Ha valaki úgy érzi, hogy sokszor szorong, akkor ezzel a szorongással dolgozzunk. Színjátékszerűen a többiekkel eljátsszuk azt a szituációt, amikor ő szorongani szokott. És ahogy eljátsszuk ezt a virtuális szituációt, akkor ténylegesen elkezd egy picit szorongani. Nyilvánvalóan nem annyira, mint a valóságban, de átéli azt az érzést. És amikor átéli, akkor különböző technikák segítségével eszébe juttatjuk, hogy honnan ered a szorongás. Ez egyébként gyakran a gyerekkorra vezethető vissza. „Beszélgethet" a különféle érzéseivel, megoldásokat kereshet és próbálhat ki anélkül, hogy rögtön „élesben menne". És nagyon sokat jelentenek a többiek visszajelzései is.- Ha ilyenkor kezelni tudják a problémát, akkor tulajdonképpen a felnőttkori szorongás is eltűnik?- Jó eséllyel igen, ez a cél. Az majdnem olyan szinten épül be, mintha a gyerekkorában lett volna kezelve a szituáció.- Ha valaki egyéni terápián vesz részt, akkor mennyi idő múlva lehet alkalmas arra, hogy csoportos foglalkozásra menjen?- Ez is teljesen egyén- és szituációfüggő. Van egy hölgy, akinek nagyon komoly gondjai voltak. Sokszor annyira szorongott és annyira dühös volt, hogy falcolta magát. Vagdosta a kezét. Egy ilyen embert még nem veszünk be a csoportba. Akiben ekkora erőteljes szélsőséges indulatokat tud kiváltani bármilyen szituáció, akkor
