Atomerőmű, 2018 (41. évfolyam, 1-12. szám)

2018-03-01 / 3. szám

LENDÜLETBEN AZ ATOMENERGIA ga, hogy ne szeresse ezt a projek­tet, az nem fogja szeretni. Teljesen nyitott volt a meghallgatások han­gulata: én elmondtam a vélemé­nyemet, majd ők is elmondták, amit ők gondoltak, majd meg­nyugtattak, hogy elfogadják, amit mondok, hiszen egy szakembertől hallják, de támogatni akkor sem fogják. Volt olyan parlamenti vála­szom, amikor a kérdésfeltevő meg­köszönte, hogy nem felolvasott, hanem szakszerű műszaki választ hallott - de akkor sem fogadta el. Ilyen a politika. 2015 novembere és 2017 márciusa között, a brüsszeli mélyreható vizs­gálat idejére a fővállalkozói szer­ződés megvalósítására irányuló munkák fel lettek függesztve, és nem fizethettünk a fővállalkozónak az addig elvégzett munkákért. A munkánk kezdetét ennek a rende­zése jelentette, hiszen még a 2015. évi munkák sem voltak kifizetve. Az Európai Bizottság ráadásul előírta, hogy a munkák 55%-át az euró­pai versenyeztetési szabályok sze­rint kell meghirdetni, ami mintegy hat hónappal hosszabbítja meg a folyamatok időigényét. Mind­ezek következményeit figyelembe kellett vennünk a projekt ütem­tervében. Atényleges kivitelezést a kiszolgá­ló infrastruktúra, a felvonulási terü­let építésével fogjuk megkezdeni, még az idén. Ez ugyebár még nem maga a reaktor főépület kivitelezé­se lesz, ahol majd az áramtermelés zajlik, az arra vonatkozó ún. létesí­tési engedélykérelmet az év má­sodik felében adjuk be a hatóság­nak, amelynek aztán 15 hónapja lesz ennek az elbírálására. Ha min­den a tervek szerint halad, akkor az új blokkokat az ütemterv szerint 2020-ban kezdjük el építeni, addig a felvonulási létesítmények, így utak, parkolók, irodák, étkezde, szerelőüzemek, betonkeverő üze­mek és egyéb infrastruktúrák épí­tése fog zajlani.- Minden engedélyezésre 15 hó­napja van a hatóságnak?- Nem, a hatóságnak erre a fel­adatra van 15, pontosabban 12 hónapja, ami 3 hónappal meg­hosszabbítható. Munka lesz ez­zel bőven, hiszen egy kb. 200 000 oldalas dokumentációról van szó. A hatóság értékelni fogja, hogy az erőmű tervei és a Biztonsági Jelentése megfelel-e a hazai elő­írásoknak, a Nukleáris Biztonsági Szabályzatok rendelkezéseinek. Ebben a munkában saját szakér­tőire, ellenőrző számításaira fog támaszkodni, sőt a Nemzetközi Atomenergiaügynökséget is be fogja vonni.- A brüsszeli döntés arról is szólt, hogy a Paksi Atomerőmű és Paks II. szigorúan elkülönítve működhet csak. Ez kőbe vésett, így marad, két külön cég működik majd évti­zedekig?- Igen, a bizottság ezt előírta, ehhez tartjuk magunkat. Célunk viszont, hogy az Európai Bizott­ság döntésének figyelembevétele mellett a megfelelő, az új blokkok sikeres megépítéséhez feltétlenül szükséges hatékony, piaci alapú együttműködést kialakítsuk a ha-

Next

/
Oldalképek
Tartalom