Atomerőmű, 2017 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2017-02-01 / 2. szám
ÉLET&ENERGIA 23 kell az életmódomon, és elkezdtem kísérletezni. Lecsökkentettem a hús fogyasztását heti egy alkalomra, emellett lassan felszívódó szénhidrátokat ettem, a cukrot is minimalizáltam, szinte kiiktattam. Hamarosan az orvosi eredményeim egyre jobbak lettek, és a beindult változást a megfelelő jógagyakorlatokkal is segítettem. A gyógyszereket hamarosan el is hagyhattam. 7 évvel ezelőtt megpróbáltam az életmódomon úgy változtatni, hogy a PCOS-szindróma ellenére is sikerüljön a gyerekvállalás. Ugyanazt a sémát vettem elő a második és harmadik terhességemre készülve is. Lassan öt éve, hogy áttértem a vegetáriánus életmódra. Én nem mondom azt, hogy mindenkinek vegetáriánusnak kell lennie, hanem mindenkinek meg kell figyelnie, hogy mennyi húsfogyasztással tud ő jól élni, mert ami most van, az senkinek sem jó. Egyre több helyen születnek olyan kimutatások, hogy a hús előállításához milyen sok energiát vonunk el a földtől, mennyire megterheli a környezetünket, amíg felneveljük az állatokat, mert nagyon rövid idő alatt szeretnék őket felnevelni. A kisebb mértékű húsfogyasztásnál érdemes kitekinteni a vegetáriánus konyhára, jó ötleteket meríteni belőle, ezzel új színt vinni eddig megszokott étkezésünkbe.- A jógázás mióta része a mindennapjaidnak?- Olyan tizenhárom éves lehettem, amikor egy téli időszakban olyan mozgásformát kerestem, amelyhez nem kell kimenni a hidegbe. Nagyon sokat jártam ekkoriban könyvtárba, és a könyvtárost kérdeztem meg, mit javasolna nekem? Kezembe nyomott egy vastag könyvet, ami a jógáról szólt. Először idegenkedve lapoztam át, látva benne a kicsavart pózokban lévő embereket, de aztán ahogy kipróbáltam, éreztem milyen jó hatással van rám. Azóta egyre magasabb tudati szintre vittem, egészen addig, amíg a betegségemet próbáltam a gyakorlatokkal meggyógyítani. A mozgás és a táplálkozás kiegészítik egymást, és ehhez szorosan kapcsolódik a szellem is. A bevitt táplálék sokkal jobban hasznosul a jóga által, illetve jógázni is könnyebb, ha az ember olyan ételeket eszik.- Sokan hallottak már a jógáról, de nem igazán tudják, milyen módon hatnak ránk a gyakorlatok? Miért ajánlod a jógát?- Az emberek általában nem azért jógáznak, mert tudják azt, hogy 5 kilóval kevesebbek lesznek, hanem azért, mert utána jobban érzik magukat. Felszabadultak lesznek, a feszültségek elillannak, mert a gyakorlatok elvégzése után egy ürességi állapotot érnek el. Nem kattog az agyuk azon, hogy mi lesz holnap, mit kell a következő pillanatban tenniük. Elégedettség tölti el őket, ami szintén jót tesz az öngyógyító folyamatok beindításának. Én a jógát azért is szeretem, mert nincs megfelelési kényszer közben. Nincs az, hogy a másik fekvőtámaszból hússzal többet tud megcsinálni, vagy gyorsabban fut le tíz kilométert. Mi fekvőtámaszból kettőt, esetleg négyet végzünk, de azokba mindenki beleizzad, viszont a gyakorlatok alatt a fókuszt mindenki saját magára teszi. Tudatosítja magában, hogy ebben a testben vagyok, ezt az izomcsoportot dolgoztatom meg, ezzel így haladok. Épp a múltkor mesélte egy jógás házaspárom, hogy amikor jóga után mentek haza, csak csöndben ültek egymás mellett az autóban, aztán egymásra nevettek, és tudták, hogy mit érez a másik, milyen jól érzi magát a másik is.- Ahogy idősödik az ember, az ízületei egyre kötöttebbek lesznek. Nekem az a célom a jógával, hogy ezen változtassak.