Atomerőmű, 2017 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2017-12-01 / 12. szám
SPORT 51 Maradhat Alex Ferguson, a skót futballista, majd legendás, brit lovaggá ütött edző 2013-ban vonult viszsza, de az előtte eltelt 26 és fél évben a Manchester Unitednél dolgozott és vezette csúcsra az angol csapatot. Manchesteri évei elején nem látszott ennyire kristálytisztán ez a fényes jövő, és akkor még visszafogottan közhelyeztem. Második szezonjában ugyan ezüstérmesek lettek, de az utána következő 11. hely és a 1989-90-es szezon harmatgyenge kezdése után a szurkolók és újságírók kihúzták volna alóla a szőnyeget, az igazgatóság azonban kiállt mellette, és bízott Fergusonban és az általa átszervezett edzői és felderítői rendszerben. És a bizalom összesen 38 nagy trófeában (benne 13 bajnoki címmel és 2 Bajnokok Ligája győzelemmel) és a klub legfényesebb negyedszázadában manifesztálódott. sportágamban, a kajak-kenuban hatványozottan érvényesül a bizalmi faktor, hiszen egy olyan közegbe, a vízre, a folyó Dunára kerül a gyerek, ami sok szülő előtt is ismeretlen. És az ismeretlentől félünk. Itt az edzőbe vetett bizalom elengedhetetlen, hiszen ő vezeti be az gyereket ebbe az ismeretlen, emiatt „veszélyes" közegbe. Az én sportági lajstromom kosárlabda, karate, úszás triumvirátus után a kajak-kenunál kötött ki. Mivel a Római-parton laktunk, és sokat bicikliztünk a Duna mellett, így magától értetődő volt a választás. Fáj bevallani, de először kajakozni szerettem volna, mert ott „csak" ülni kell, és nem térdelni. Ám egy olyan edzőhöz kerültem, aki történetesen kenusokkal foglalkozott, szóval itt pecsételődött meg a sorsom. Kisebb-nagyobb hullámvölgyek persze voltak, ám a sportág szeretete és a kitartás egyre inkább erősödött. És ebben óriási szerepe volt az edzőmnek, aki mellett mind a 18 évnyi pályafutásomat eltöltöttem. Kezdetben a szüleim fordultak bizalommal hozzá, majd ez a bizalom bennem is kialakult, ahogy nőttem és a csónakház vált második otthonommá. Ahogy jöttek az eredmények, egyre kapósabb lettem, de nekem a Szentendreisziget jobb alsó része jelentette a kenuzást. Nem az azzal járó munkát, hanem a szórakozást, a hobbit és a természettel való kapcsolatot. És ehhez a környezeten kívül kellett egy csapat és egy olyan edző is, amilyen nekem volt. Aki megszerettette velem a sportágat, a mozgást. Edzettem más helyeken, párhuzamosan más edzővel is, de olyan sosem volt, hogy mást mondtam volna felkészítőmnek. 2005-ben nagy reményekkel futottunk neki az évnek, de kudarc lett, fel is ajánlotta, hogy menjek máshová, de én bíztam benne, és a következő esztendőben Európabajnokságot nyertünk. És amiket én tapasztaltam, amivé engem formált a sport, azokat az érzéseket, hozzáállást szeretném átadni azoknak a gyerekeknek, akikkel edzőként foglalkozom. Hogy 15-20 év múlva, amikor már nem szervezett keretek között sportolnak, akkor is mindennapjaik része legyen a mozgás, és jó érzésekkel gondoljanak vissza a csónakházban eltöltött évekre, vízitúrákra, kirándulásokra. Ezt pozitívan megélni viszont csak olyan közegben lehet, ahol jól érzi magát az ember. Ez az, amit el szeretnék érni a gyerekeknél.
