Atomerőmű, 2017 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2017-07-01 / 7. szám
GONDOLATOK 59 Életünk része, a hálózat Prancz Zoltán | Fotó: Lencsés János „A Ti Fotóitok" fotópályázat A „hálózat" szóról erőműközeiben talán a villamos hálózat jut először az ember eszébe, esetleg más közműszolgáltatók hálózatai - víz-, gáz- és szennyvízhálózat - vagy akár a világháló. Aligha vitatható, hogy ezek a hálózatok életünk részét képezik, még ha nem is feltétlenül nélkülözhetetlen részét, de hiányukban sokkal kényelmetlenebbül telnének a napjaink. Mindezek mellett azonban számos további hálózattal is kapcsolatba kerülünk, amelyek bár elvontabbak az imént említetteknél, de nem kevésbé valóságosak, egyszersmind hatalmas tudományos lehetőségeket rejtenek. Mi sem jelzi ezt világosabban, mint hogy a hálózatkutatás mára lényegében új tudományággá nőtte ki magát. „A hálózatkutatás hatásos eszközt ad például a korrupcióval, a terrorizmussal és a járványokkal szembeni harchoz is" - állítja egy interjúban az új tudományág úttörőjének számító Barabási Albert-László. A világhírű kutató nyilatkozataiból, illetve „Behálózva" című, pillanatok alatt bestsellerré vált könyvéből többek között a következőket érthetjük meg: hálózatként lehet kezelni számos olyan jelenséget, amelyet első ránézésre nem tartanánk annak. így akár még egy autót is: több ezer alkatrész kapcsolódik benne egymáshoz, amelyeket négy fő csomóponton - a kormányon, a gázpedálon, a féken és a sebességváltón - keresztül felügyelünk, illetve vezérlünk. A fő csomópontok említése egyben rávilágít arra az alapvető felismerésre is, ami új szintre emelte napjaink hálózatkutatását. A tudósok korábban úgy gondolták, hogy a hálózatok véletlenszerűen rendeződnek el, így a véletlentől függ, hogy az egyes csomópontok kapcsolódnak-e egymáshoz. A közelmúltban felfedezték viszont, hogy a hálózatok többsége - így például a társadalomban, az élővilágban vagy épp a gazdasági szférában képződő hálózatok - nemcsak véletlenszerű jelleget mutat, hanem determinisztikus matematikai összefüggések is érvényesülnek bennük. Persze ez akkor igazán érdekes, ha - Barabási hasonlatával élve - pók nélküli hálózatokról van szó, azaz olyan rendszerekről, amelyeket nem egy központi „agy" (például egy vállalatvezető) szervez meg, hanem spontán módon szerveződnek (ilyen például egy ismerősi hálózat: az ismerőseink ismerősei, azok ismerősei, és így tovább). Kimutatták, hogy ezekben a hálózatokban is több, kiugróan sok kapcsolattal rendelkező, úgynevezett erősen kapcsolt csomópont van. Ezek a hálózatok stabilak maradnak, ha néhány elem véletlenszerűen eltűnik belőlük. Jelentősen meggyengülnek viszont, sőt, akár össze is omolhatnak, ha célzottan távolítjuk el az erősen kapcsolt csomópontokat. Mindezzel visszaérkezünk a bevezetőben említett, a korrupció, a terrorizmus és a járványok elleni küzdelemhez, hiszen az ilyen jellegű problémák megoldása felfogható spontán szerveződő hálózatok szétrombolásaként is. A járványok esetében ez azt jelenti, hogy hálózatelemzéssel azonosíthatók azok a célcsoportok, amelyeket a legsürgősebben kell gyógykezelni a fertőzés terjedésének megállítása érdekében. Persze a hálózatkutatás nem csupán hálózatrombolásban hasznosul. Egy telefonszolgáltató például abból a szempontból elemeztette a felhasználói struktúráját, hogy egy reklámakció keretében kiknek adja ingyen az új termékét, akik azután mint meghatározó „csomópontok", eredményesen buzdítanak másokat a termék megvásárlására. Életünknek valóban szerves részét képezik tehát a hálózatok, bár a fentiekbe belegondolva akár meg is fordíthatnánk a kérdést: életünk a hálózatok része?
