Atomerőmű, 2017 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2017-07-01 / 7. szám
36 DIÁKSZEM Mi lett volna ha... Dicsérdi Liza | Fotó: internet Éppen a szobámat takarítottam, amikor észrevettem, hogy nem vagyok egyedül. Nyolclábú társam sebesen száguldott a falamon, át a posztereimen, majd pár másodperc múlva megállt a sarokban lévő hálójában. Szeretem az állatokat, de ahogy sokan mások, a pókoktól rendszerint irtózok, így a jelenlétüket sem tűröm meg sokáig. Mivel a takarítás nem mondható a kedvenc tevékenységemnek, elég gyakran elkalandozok. Most például tekintetem a pókhálón állapodott meg. Vajon mennyi idő alatt készülhetett el? Elég volt rá egy éjszaka, amíg aludtam? Végül is elég ritkán nézelődök felfele, így valószínűleg ez nem egy friss gyártmány. Ha most lebontom, hol fog lakni a pók? Megharagszik rám, és elmegy, vagy újra munkába áll? Az egyik volt osztálytársammal gyakran beszélgettünk arról, hogy mi lett volna, ha nem ugyanabba az iskolába járnánk, vagy ha nem ismertük volna meg egymást. És igen, ez egy elég furcsa téma, de rájöttünk, hogy minden mindennel összefügg. így van ez a természetben is. Ha nincs víz, nincsenek növények, ha nincsenek növények, nincs oxigén, ha nincs oxigén, nincs élet. Hasonlóan épül fel a tápláléklánc is. Ezekből az egyszerű példákból kiderül, hogy ez az egész olyan, mint egy hálózat, ami annyira stabil, hogy ha bármelyik tényezőjét kivesszük vagy megváltoztatjuk, akkor teljesen tönkremegy. Szerencsére világunkban a természet mindent megold. Tehát csak úgy semmi sem boríthatja fel ezt a rendet. Pár milliárd évig ez tökéletesen működött. Csak aztán megjelent az ember. Kezdetben egyáltalán nem használt természetidegen anyagokat, de ahogy a hosszú idők során fejlődött a tudomány, a technika, egyre jobban próbált különválni környezetétől. Autók, repülők, gyárak, szuperszámítógépek, és hadd ne soroljam, még mennyi eszköz van, ami ma mindennapi és elengedhetetlen számunkra. Kiirtottuk az erdőket, építkeztünk, és szabályoztunk mindent, amit csak lehet. Ez nem feltétlenül jó. Még is gyönyörködünk a fennmaradt építményekben, mondván az emberi kéz valami csodásat alkotott. De abba nem sokszor gondolunk bele, hogy az ötletek puszta megfigyelésből jöttek létre. Mégpedig mivel más nem volt, így a természet jelenségeiből. Például, kevesen hinnék el, hogy a konzervnyitót egy kis csirke csőréről mintázták. Vagy ki gondolta volna, hogy az ausztráliai talpastyúk használt először keltetőgépet? Az állatok nélkül nem fejlődött volna az orvostudomány, égitestek nélkül sehol sem járnánk a csillagászatban és az építészetben. Ha Galileo Galilei nem állt volna ki Kopernikusz mellett, talán még mindig nem hinnénk el, hogy a Föld gömb alakú. Ha Newton nem látja meg a fáról leeső almát (vagy nem esik a fejére), nem lennénk tisztában azzal, hogy mi az a gravitáció. Igaz, az ember sok mindenbe belerondított. De próbálja lelkiismeretesen rendbe tenni a dolgokat. Védi az állatokat, a növényeket, és bár az időt nem tudja visszapörgetni, próbálja azt a kicsit is megóvni, ami maradt. Tehát az élet olyan, mint egy pókháló. Ha egy szála is elszakad, már nem ugyanolyan többé. És minden cselekedetünk, tűnjön bármilyen jelentéktelennek, meghatározza a jövőt. A kérdés az, hogy ez a változás jó vagy rossz irányba történik.