Atomerőmű, 2017 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2017-07-01 / 7. szám
34 BARANGOLÓ egy kis föld egy kicsit másutt, hogy ha egy termés nem sikerült, akkor is legyen miből megélniük. A tájház egy hagyományos, átlagos alföldi kisparaszti házat és enteriőrt mutat be. A házba lépve a konyhába jutunk, és abból nyílik balra a lakószoba, jobbra pedig a kamra. Tamás azt is elmeséli, hogy a feltárás során érdekes nyílásra akadtak, amely azt bizonyítja, hogy volt olyan időszak, amikor két család is lakott az épületben, és emiatt a kamrában is volt egy kemence, mert a főzést külön padkán végezték az asszonyok (már akkor is tudták, hogy mi kell a békességhez). Az itt található famíliaszék 250 éves, és ehhez hasonló Dunapatajról származó található a Néprajzi Múzeumban is. Másik kuriózum a téka a könyvek tárolására, amelyet máshol is lehet látni, de Patajon majdnem minden házban megtalálható volt. Elsősorban a biblia, a zsoltáros könyvek és az akkori köznépi irodalom, például a kalendárium, tárolására szolgált. Pataj lakóira már a 18. századtól jellemző volt az írás-olvasás képessége, a könyvek szeretete, és ez a mai napig így van. Atelepülésre fejlesztőén hatott az ezernyolcszázas évek közepétől fejlődésnek induló dunai hajózás. Sok hajós került ki innen, akik visszatérve messzi vidékek újdonságairól számoltak be, ezzel is elősegítve a településen élők széleslátókörűségét. Erős Kossuth-kultusz volt, amit az is bizonyít, hogy Kossuth halála után a világon itt állítottak másodikként szobrot az emlékére, amelynek avatásán fia, Kossuth Ferenc is részt vett. A tájházban is ezért látható egy korabeli Kossuth-kép. Még egy érdekesség az itt