Atomerőmű, 2017 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2017-05-01 / 5. szám
50 NYUGDÍJASAINK Nyugdíjasként így is lehet élni! Vadai Zsuzsa | Fotó: saját archívum Bánki Ede Iskoláimat Dombóváron végeztem, majd Dunaújvárosban üzemgépész üzemmérnöki diplomát szereztem. A főiskola után a Láng Gépgyárban hegesztő technológusként dolgoztam, majd a Gyár- és Gépszerelő Vállalatnál (GYGV) helyezkedtem el, ahonnan többször Németországba mentünk dolgozni. Az anyagvizsgáló szakma alapjait itt sajátítottam el, és szereztem meg a szakképesítéseket. Közben elindult az atomerőmű építése, és a GYGV laborvezetőjeként 1977-től 1984-ig tevékenykedtem az építkezésen. Az PAV-hoz 1985-ben vettek fel a reaktordiagnosztikai csoporthoz, ahol anyagvizsgáló mérnökként dolgoztam 1999. december 31-ig, a nyugdíjba vonulásomig. A saját cég létrehozása régóta foglalkoztatott, az anyagvizsgálat tudományának a megismerése és a legfejlettebb technikai vívmányok alkalmazása indított el az utamon, és megalapítottam az AGMÜSZK 2000 Kft.-t a nyugdíjba vonulásom után. Nem gondoltam, hogy több évtized elteltével egy németországi kiállításon találkozom a Helling cég képviselőivel, akik régi ismerősként üdvözöltek, majd tárgyalások után megkötöttem a vállalkozásom első szerződését. Innen kezdődött a cégem önálló élete, a nemzetközi képviseletekkel - tárgyalások, szerződéskötések, konferenciák, előadások, a világszínvonalú műszaki berendezések megismerése -, és akkor éreztem, hogy megnyílt előttem a világ (Amerika, Kanada, Dél-Amerika, Európában Párizs, Hamburg, Liege, Prága...). A fázisvezérelt ultrahangvizsgálatot én vezettem be Magyarországon, jelenleg a Starmans Electronics Ltd. cég berendezésének a kizárólagos hazai forgalmazója és szervizelője vagyok. Nagyon korszerű, vizsgáló- és felhasználóbarát készüléket készítettek 1 kg-os kivitelben, amelynek az egyszerű kezelhetősége a hazai piacon sikeresen helyt áll, kedvelik a felhasználók. Nagy örömömre szolgál a fiatalok szakmai oktatása. Országos szinten teljes körű anyagvizsgáló-képzéseket tartunk a szekszárdi oktatóbázisunkon - penetráció, mágneses, vizuális, ultrahang, tömörségvizsgáló, röntgenképzés -, ahol a Magyar Hegesztéstechnikai és Anyagvizsgálati Egyesülés az elméleti és a gyakorlati vizsgáztatást is végzi. Mi volt a legérdekesebb munkám? Hamburgi hajógyárban acélszerkezetet vizsgáltunk, amit kivisznek az olajfúró tornyokba, ráhelyezik, és ennek a tetejére száll le a helikopter. Köteleken, 12 méter magasan tornászva, ultrahangos készülékkel a kézben kellett vizsgálni a varratokat, és alattunk a méteres hullámok nyaldosták a talpunkat. A másik nagy élményem volt, amikor az ASTOR nevű hajót kicsinek találták a németek, és szó szerint a felénél elvágták, majd betoldottak egy 6 méteres darabot, és annak az öszszes varratát mi vizsgáltuk. Egyik legnagyobb projektem volt a Szebényi völgyhíd és a Sió-híd anyagvizsgálata, a Strabag és a Colas cég megbízásából a szupervizori teendőket láttam el nagy megelégedésre. Ebben a szakmában folyamatosan kell tanulni és a megszerzett képe-