Atomerőmű, 2017 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2017-05-01 / 5. szám
40 ATOMENERGETIKAI MÚZEUM Gyűjtés és felelősség Beregnyei Miklós | Fotó: AEM Ahhoz, hogy a múzeum műtárgyai gyarapodjanak, jól átgondolt és felelősségteljes gyűjtőmunkára van szükség. A gyűjtés felelőssége megoszlik a gyűjtést végző és a tárgyat átadó személy között. Ugyanis a múzeumba szánt tárgyakat elsősorban technikatörténeti szempontból kell megítélni, miszerint az adott technikai eszköz mennyire tükrözi a tárgy fejlődéstörténeti állomásait. Ezen elvek megvalósulásához egyrészt jó szemű és képzett múzeumi szakemberre van szükség, másrészt pedig az adott technikai eszközt üzemeltető, használó személy felelősségére, szakmaszeretetére, aki a jelenben használt eszközök elődjeit is ismeri. Ez a szempont annál is inkább fontos, mert a múzeumi raktár befogadókapacitása nem végtelen. Az Atomenergetikai Múzeum jelenlegi legnagyobb gondja - a majdani áthelyezésen túl - a raktározási lehetőségek hiánya. Az üzemidőhosszabbítás egyik következménye, hogy egyre több olyan technikai eszközt cserélnek le, amely az 1982-es indulás óta üzemben volt. Ezek a műszerek technikatörténeti szempontból fontosak lennének a múzeum számára, ám helyhiány miatt nem tudjuk átvenni. Ma már ott tartunk, ha felajánlanak egy technikai eszközt a múzeumnak, az első „szakszerű" kérdésünk a tárgy méretére vonatkozik. Friss példa: a sugárkapuk cseréje következtében az üzemből kivett kaput meg kell őriznünk, majd az utódoknak bemutatnunk, azzal a másik két típussal együtt, amely már a múzeum kiállítóterében látható. A múzeumba látogatók már három generációs sugárkaput láthatnak majd, érzékeltetve azt a technikai fejlődést, amely ezen a területen bekövetkezett. Ám ezt a harmadik sugárkaput csak úgy tudjuk fogadni, hogy a már zsúfolt raktárunkban még összébb rakjuk a tárolt anyagot, mondván, nincs olyan megrakott szénásszekér, amelyre még ne férne rá egy villányi széna. A szakszerűség megköveteli, hogy a ritka és különösen fontos műszereket, eszközöket megőrizzük, ezeknek a majdani műtárgyaknak helyet kell biztosítani. Ehhez viszont szükséges azok felelősségérzete is, akik megoldhatják a raktározási gondjainkat. Az elmúlt öt évben egyre több területről jelentkeznek a kollégák, hogy selejteznek, felújítanak, és mielőtt megsemmisítésre ítélnék az adott tárgyat, felhívják a múzeumot, és megkérdik, szükségünk van-e a felajánlott tárgyakra. Ez a mentalitás már jelzi a múltunk tárgyi emlékeinek megőrzésére irányuló felelősségérzetünk jelenlétét.
