Atomerőmű, 2017 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2017-01-01 / 1. szám
A JÖVŐ ENERGIÁJA 27 lehetővé tevő négykerekű. Kikanyarodva a Szentendrei útra ért a következő meglepetés, amikor az első sorban ráléptem a gázra, és úgy elmentem, mintha nem lenne holnap; ezt gondolta ki 30 éve a Vissza a jövőbe Dokija. Kifelé a városból eljátszogattam az utak királyát, élveztem a csendes gyilkos szerepét, ráadásul a fékezésnél még rá is töltött az akksira, ezért indokolt volt a pirostól pirosig nyélgáz. Nagyon erős a motorfék, azaz a visszatáplálás, a féklámpa ki is gyullad, ha levesszük a gázról a lábunkat, tulajdonképpen fékezni csak vészhelyzetben kell. Erre viszszafelé éreztem rá. És jött a pálya. Tényleg nem szereti. A Paks oda-visszát már a 15-ös kilométernél láttam, hogy még Chuck Norris sem tudná teljesíteni, pedig ő megcsinálta a fekvőtámaszt is. Az összesei. 130-as tempónál, különösebb szél nélkül is erős esésnek indult a töltöttségi szint, olyannyira, hogy az előttem lévő infopanelen a hatótáv rubrikája Dunaújváros magasságában 5% alá csúszott. Majd azt vettem észre, hogy erősen lassul az autó, kellett neki egy kis idő, amíg átváltott a beépített aggregátorként funkcionáló kéthengeres, 35 lóerős robogómotorra, ami egy 9 literes benzintartály erejéig képes ellátni az autót elektromos árammal, megnövelve kb. 160 kilométerrel a hatótávolságot. Ez azért nyugtatólag hatott rám, hiszen benzinkutat ma még könnyebben találok a hazai utakon, mint elektromos töltőállomást. Szerencsésen begördülve a Paksi Atomerőmű Tájékoztató és Látogatóközpontja elé, egy jól irányzott farolással, elkapva a 220 V-ot, elkezdtem legeltetni az autópálya-szüzességen sikeresen átesett, újonnan 13 millió forint körüli öszszegért kínált lopakodót. Egy forgatás apropóján Magyarország egyetlen atomerőművében tiszteletét tevő kocsi másnapi visszaútja már nem tartogatott nagy meglepetéseket, ám fájó szívvel adtam ki a kezemből a kulcsát, hiszen egy fürge, divatos, szerethető autóba tettem bele két nap alatt 270 kilométert. A Bloomberg New Energy Finance számításai szerint az eladott új autók 35 százaléka lehet elektromos 2040-re. Az utakon futó járművek nagyjából negyede cserélődhet le addigra, ez pedig napi 13 millió hordónyi olaj megtakarítását jelentené. Elektromosságból viszont 1900 terrawattóra válik szükségessé: 2015 globális felhasználásának nyolc százaléka. A közeljövőben az elektromos autók még nem jelentenek valódi veszélyt a hagyományos üzeműekre. A 2020-as években változhat meg ez az állapot, ekkorra mérséklődhet olyan arányban az akkumulátorok ára, amelytől olcsóbb lesz villanyautót birtokolni, mint benzines vagy dízelmodelleket. (Forrás: totalcar.hu) Műszaki adatok Maximális teljesítmény és nyomaték 125 kW/170 LE, 250 Nm Gyorsulás 0-ról 100 km/h 7,2 s Gyorsulás 80-ról 120 km/h 4,9 s Végsebesség 150 km/h Maximális hatótávolság (a leghatékonyabb módban) 190 km Akkumulátorkapacitás 18,8 kWh 1 kWh árammal megtehető út 10,1 km Saját tömeg 1195 kg Gumiabroncs mérete 5Jx19 (virslikerék)