Atomerőmű, 2017 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2017-01-01 / 1. szám
NEMZETKÖZI HÍREK 23 A német atomerőmű-bezárások pénzügyi következményei Október 21-én a német kormány jóváhagyta azt a törvénytervezetet, amely az ország atomerőművei leszerelésének és a radioaktív hulladék kezelésének finanszírozásáról rendelkezik. A törvény a német atomenergia-kivezetési program finanszírozásának áttekintésére létrehozott független bizottság javaslatain alapul. Mint ismeretes, a fukushimai balesetet követően Angela Merkel kancellár bejelentette nyolc atomerőmű működési engedélyének azonnali visszavonását és az összes atomerőmű bezárását 2022-ig. A törvényjavaslat szerint az atomerőművek tulajdonosai - az EnBW, E.ON, RWE és a Vattenfall - 23,6 milliárd €-t kötelesek fizetni egy állami tulajdonú pénzügyi alapba, amelyből a leszerelés és a hulladékkezelés költségeit kívánják fedezni. Ez az összeg tartalmazza azt a 35,5%-os kockázati felárat is, ami az előre nem látható költségekre nyújthat fedezetet. Újabb fejlemény az ügyben, hogy december 6-án a Szövetségi Alkotmánybíróság úgy határozott, hogy bár a 2011-es törvény az atomenergia kivonásáról összhangban van az alkotmánnyal, az üzemeltetők megfelelő kártérítésre jogosultak atomerőműveik idő előtti bezárásáért. A reaktorokat üzemeltető 4 cégből 3 - az E.ON, RWE és a Vattenfall - kártérítési igényeinek érvényesítése céljából jogi útra terelte az ügyet, melynek során azzal érvelt, hogy a korai bezárás gyakorlatilag a kisajátítással egyenlő. Az EnBW, amelynek 45%-a a zöldek vezette Baden-Wurttenberg tartomány tulajdonában van, nem fellebbezte meg az idő előtti bezárást. Az alkotmánybíróság szerint a kivezetésről határozó törvény sérti a tulajdonhoz való alkotmányos jogot, mert az üzemeltetők „jóhiszeműen" végrehajtott befektetései kárba vesztek. Az E.ON szerint veszteségei elérik a 8 milliárd €-t, a Vattenfall 4,7, az RWE pedig 6 milliárd €-ra becsüli a bezárás okozta károkat. Az alkotmánybíróság nem jelölte meg a kártérítés pontos összegét, de határozata peren kívüli megegyezések vagy további jogi kártérítési perek alapjául szolgálhat. A kormánynak 2018. június 30-ig kell gondoskodnia arról, hogy új törvényben szabályozzák az atomerőművek bezárását. A német energiaipari konszerneknek kedvező hír hallatán a frankfurti tőzsdén jelentős emelkedésnek indult az érintett cégek árfolyama: az E.ON 5,75%-kal, a RWE pedig 4,58%-kal drágult. Zöld jelzés a finn kiégettfűtőelem-tárolónak November második felében a finn Nukleáris Biztonsági Hatóság (Stuk) bejelentette, hogy a Posiva hulladékkezelő társaság megkezdheti a kiégett fűtőelemek végleges tárolására alkalmas létesítmény megépítését Olkiluotóban. A munkálatok december folyamán elkezdődtek. A telephely 2000-es kiválasztása során az Olkiluoto melletti Eurajoki bizonyult a legalkalmasabbnak a létesítmény befogadására. A következő évben a finn parlament elvi hozzájárulását adta a tároló megépítéséhez. A Fortum és a Teollisuuden Voima Oyj üzemeltetők közös tulajdonában lévő Posiva 2013 decemberében adta be létesítési engedélykérelmét az illetékes Gazdasági és Foglalkoztatási Minisztériumhoz. A kormány tavaly novemberben kiadta a létesítési engedélyt. A finn Atomtörvény értelmében azonban az üzemeltető az engedély birtokában sem kezdheti meg az építést addig, ameddig a szabályozó hatóság át nem tekinti a létesítési tervdokumentációt. Az utóbbi hónapokban a Stuk átvilágította a Posiva humánerőforrás-gazdálkodási, minőségbiztosítási és tervezési tevékenységét, a cég biztonsági kultúráját, az építés tervezett monitorozását, valamint a létesítmény fizikai védelmét és sugárbiztonságát. November 25-én a Stuk úgy határozott, hogy a Posiva alkalmas az építkezés megkezdésére. „Finnország világszinten úttörő a radioaktívhulladék-kezelésben. Ez arra kötelez bennünket, felelősségteljesen és biztonságosan birkózzunk meg a kihívásokkal, és átadjuk tapasztalatainkat más nemzeteknek is" - jelentette ki az illetékes finn miniszter. A létesítmény 2023-ra tervezett megnyitása után a maga nemében az első lesz a világon, amely alkalmas kiégett fűtőelem-kazetták végleges elhelyezésére. Ezzel a nukleáris ipar végre a gyakorlatban is bizonyíthatja a világ közvéleményének, hogy képes a kiégett fűtőelemek problémájának megnyugtató megoldására.