Atomerőmű, 2017 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2017-03-01 / 3. szám
52 RÉGI MOTOROSOK Akik a kezdetektől itt dolgoznak Orbán Ottilia | Fotó: Bodajki Ákos „Amikor az első reaktorblokk párhuzamos kapcsolása volt 1982. december 28-án, éppen én voltam az éjszakás műszakos laboráns. Akkor Pónya József elvtárs (akkor még ez volt a megszólítás), vezérigazgató a sikeres esemény után odahívott mindenkit a vezénylőbe egy pezsgős koccintásra, és mindenkinek megköszönte a munkáját. Feledhetetlen élmény volt a számomra." Rovatunkban az atomerőmű kezdeti időszakától fogva itt dolgozó Virág Ildikó munkatársamat mutatom be, olyan momentumokat elevenítve fel, amelyre már nem sokan emlékeznek. Kolléganőm izotóplaboránsként dolgozik a személyi dozimetriai laborban. Ildikó Pakson végzett, a gimnáziumban 1980-ban. Ezt követően egy sikertelen főiskolai felvételit követően Szekszárdon vállalt munkát egy csecsemőotthonba. Úgy gondolta, hogy a következő évben majd újra próbálkozik. Mindeközben egy ismerőse megkereste, hogy lenne egy állás az erőműben, ami tetszene neki. Pipáné Emiké volt akkor a felvételiztető, aki mindjárt fel is vette. 1982. július 22-én lépett be hivatalosan a vállalathoz, és műszakos laboránsként helyezkedett el.- Hogyan jellemeznéd ezt a kezdeti időszakot? Mit jelentett számodra itt dolgozni ebben az időben?- Kint voltunk a gépházban, egy nagyon kezdetleges, ideiglenes laborunk volt. Ahogy végigmentünk a laborban, a padló annyira mozgott, hogy a pipetták állandóan összecsörrentek. Amikor kezdtem, akkor még Vámos Gábor és Gergely József volt az ügyeletes mérnök abban a műszakban, ahol dolgoztam. Ők szintén még nagyon fiatalok voltak, mint jómagam. Emiké, a laborvezetőm, a szárnyai alá vett, koordinált engem. Nagyon kedveltük egymást. Három műszakban dolgoztam, majd később ebből hat műszakos munkarend lett. Időközben elkészült az expresszlabor, és minden műszakba egy-egy ember került, ahol gyakorlatilag mindenki önállóan végezte a feladatát. Legnagyobb élményem az első reaktorblokk párhuzamos kapcsolása volt 1982. december 28- án, éppen én voltam az éjszakás műszakos laboráns. Akkor Pónya József elvtárs (akkor még ez volt a megszólítás), vezérigazgató a sikeres esemény után odahívott mindenkit a vezénylőbe egy pezsgős koccintásra, és mindenkinek megköszönte a munkáját. Feledhetetlen élmény volt a számomra. A következő évek már a családalapításról szóltak, következett a gyeses időszak. Csodálatos évek voltak, de 1989-ben Emiké szólt, hogy lenne egy egy műszakos állás, vissza kellene jönnöm dolgozni, ezt el is fogadtam. Mivel a férjem három műszakban dolgozott, számomra a műszakozás már szóba sem jöhetett. így a gyermekem megkezdte a bölcsit, én pedig az állandó délelőttös munkát. Beregnyei Miklósné kolléganővel cseréltem helyet: ő a Sugárvédelmi Osztályról, a dozimetriai laborból átjött a vegyészeire, én pedig a helyére. Tíz évet dolgoztam a laborban, kilenc évet Bujtás Tibornál. Azóta dolgozom itt a sugárvédelmen. Remekül beilleszkedtem, és az új feladat is nagyon tetszett. Először Horvát Ervin, majd Horváth Etelka volt a laborvezetőnk. 1995 májusában érdekes feladatot kaptam: izotóplaboránsként folytathattam a munkámat, amit teljes mértékben önállóan végzek. Az I. sz orvosi rendelő épültében kapott helyet az ellenőrző labor, a mérőműszerek, a méréshez szükséges eszközök. A lehető legjobb választás volt a részemről, azóta is nagyon szeretek itt lenni.- Tulajdonképpen mit csinál egy izotóplaboráns?- Belső sugárterhelést mérek, ennek ugye több összetevője is van. Vannak olyan csoportok, akik havonta járnak ide, illetve olyanok, akik konkrétan bent, az ellenőrzött zónában dolgoznak. Igaz, egy kis átalakulás történt azóta a rendszerben. Ezelőtt évente kétszer volt mérés, ami tavaly szeptemberben megszűnt. Az újdonság most az, hogy aki legalább tízszer vagy többször összerendeli (használja) a doziméterét, vagy az operatív dózisa meghaladja az előírt határértéket, felkerül egy listára, amit a dozimetrikus kollégák kísérnek figyelemmel. Akik a listán vannak, azokat behívom mérésre,
