Atomerőmű, 2017 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2017-03-01 / 3. szám
50 NYUGDÍJASAINK Vadai Zsuzsa | Fotó: saját archívum A háború kitörése előtt apám Budapesten dolgozott, és én ott születtem. Amikor kitört a háború, apám hadifogolytáborba került, és az édesanyámmal, a testvérével és annak a férjével menekültünk. Mikor már elcsendesültek a harcok, akkor hazafelé, Paksra indultunk. A család vagyona egy ló és egy kocsi volt, de Dunaföldvárnál az oroszok elvették a lovunkat, és adtak egy szerencsétlen gebét, aminek hátsó combját eltalálta egy akna. Amikor beértünk Paksra, a templom előtt az a szerencsétlen pára összeesett és kimúlt. Nagypapám pont a templomba tartott a misére, és nem akart hinni a szemének, amikor meglátott bennünket a kocsival és a szerencsétlen lóval. Amikor apám kiszabadult a fogságból, jobb lett az életünk. Négyen voltunk testvérek, én éltem a gyerekek gondtalan életét. Az általános iskola után inasnak álltam Sztálinvárosban, a vasműben. Mikor fölszabadultam, úgy éreztem, hogy nekem kicsi ez a város, itt nincs „élet", így elmentem Budapestre, a csepeli vasműbe dolgozni, és a megálmodott pezsgő életet is megtaláltam. De ennek a szabad életnek megvolt az árnyoldala is, hiszen nekem kellett gondoskodnom a tiszta ruháról, az étkezésről, a szállásról, ami a legnehezebb volt. Félre ne értsd, de ágyra járó lettem, ami azt jelenti, hogy egy ágyon ketten osztoztunk az egyik munkatársammal, váltóműszakban dolgoztunk, és akkor aludtunk, amikor a másik dolgozott. Nagyon belefáradtam ebbe a helyzetbe, amikor hazautaztam, megismerkedtem a feleségemmel, összeházasodtunk, ő a konzervgyárban helyezkedett el, én kerestem a helyemet, dolgoztam raktárosként, karbantartóként. Közben elvégeztem a szakközépiskolát, ekkor már a hetvenes évek elején jártunk, és egyre többet beszéltek az épülő atomerőműről. A biztos jövő, a fejlődés, a kihívás vezetett az atomerőmű vállalathoz 1977-ben. A Karbantartási Igazgatóságra kerültem, és nekünk kellett az üresen tátongó karbantartó műhelyt berendezni. A legmodernebb gépeket, berendezéseket szereztünk be, szakmailag kinyílott a világ előttem. Fiatalok voltunk, jól képzett, kiváló szakembergárda alkotta a csapatot. Amikor elkezdődtek az erőmű felújítási munkái, akkor szembesültünk azzal, hogy a javításokat a beszerzett célgépekkel nem lehet elvégezni. Ekkor a műhelyben összedugtuk a fejünket, és megterveztük a célszerszámot, a műszaki rajzot elkészítettük, és a karbantartó műhelyben legyártottuk. Siker koronázta a fáradozásunkat, és az élet visszaigazolta, hogy a munkákat gyorsan, pontosan lehet végezni. A munka mellett folyamatosan képeztük magunkat, megszereztem a CNC felsőfokú szakképesítést. A főnököm megkeresett, és megkérdezte, hogy nincs-e kedvem egy fejlesztőműhelyt létrehozni, és ott dolgozni a továbbiakban. Kaptam az alkalmon elvállaltam a feladatot, felállítottuk a fejlesztői gárdát, és megindult a munka. Nagyon sok „Ágyra járó lettem!" Horváth Miklós
