Atomerőmű, 2017 (40. évfolyam, 1-12. szám)

2017-03-01 / 3. szám

INFORMÁCIÓ ÉS ENERGIA 5 harmadszorra esett meg hogy üzemidő-hosszabbításra kaptunk engedélyt, sorrendben a har­madik blokkra. Ugyanígy fontos eredménye volt az évnek, hogy az elmúlt évekhez hasonlóan mű­szakilag megalapoztuk azt, hogy a 4. blokk is húsz évvel tovább üzemelhessen. Ennek dokumen­tumait elkészítettük, és év végén benyújtottuk a hatósághoz, az Or­szágos Atomenergia Hivatalhoz a 4. blokkra vonatkozó üzemidő­hosszabbítási kérelmet. Ezt a felsorolást áttekintve el­mondhatjuk, hogy valóban rend­kívüli év volt 2016. Fontos hang­súlyozni egyúttal azt is, hogy mindent biztonságosan kell csi­nálnunk, és a stratégiánk szerint tovább kell fejlesztenünk a bizton­ság színvonalát is. Mi ezt megtet­tük, és biztonsági mutatóink 79 paramétere továbbra is azt iga­zolja, hogy az elmúlt tíz év javuló tendenciája a biztonság területén is folytatódik. A 2016-os év rendkívüli eredmé­nyeit tehát úgy értük el, hogy köz­ben az atomerőmű biztonságosan üzemelt, és a biztonság színvonala folyamatosan javult - amit egyéb­ként tavaly két nemzetközi vizs­gálat, az Atomerőmű Üzemelte­tők Világszövetségének (WANO) vizsgálata és a Nemzetközi Atom­energia Ügynökség OSART- utóvizsgálata is igazolt.- Tavaly ugyanekkor arról beszél­gettünk, hogy a 2015-ös év nehéz­ségekkel indult, és hogy a média­hírekkel keltett feszültség hogyan hatott a belső hangulatra. 2016 mi­lyen volt ebből a - jóval kevésbé számszerűsíthető - szempontból?- A tavalyi év tulajdonosi szin­ten egy miniszteri látogatással kezdődött, ami megnyugtató le­zárása volt a korábbi feszültség­gel teli időszaknak. Jó csapaton nem kell változtatni - ezt Seszták Miklós nemzetfejlesztési minisz­ter mondta akkor, és jelezte, hogy az atomerőműnek továbbra is ugyanígy, ugyanilyen irányítás alatt kell működnie. Ennek is kö­szönhetően 2016-ra az volt a jel­lemző, hogy minden tekintetben- a menedzsment, a külvilág, az üzemeltetésben, karbantartásban érdekelt munkatársak szempont-

Next

/
Oldalképek
Tartalom