Atomerőmű, 2017 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2017-02-01 / 2. szám
SPORT 55 a féllábú gazember játszott, az valami csodálatos!" - méltatta a döntő után Komjádi Béla (aki akkor már nem volt szövetségi kapitány). 1938-ban nyerte meg harmadik Európa-bajnokságát a pólócsapattal, és mikorra a veretlenség megtört, Halassy Olivér már nem játszott a válogatottban. Úszásban pályafutása során összesen tizenegyszer nyerte meg a folyami országos bajnokságot, a medencében pedig 14 bajnoki címet szerzett. 12 országos rekord fűződik a féllábú sportoló nevéhez, 1500 méteren hétszeri faragással több mint 2 perccel úszott az addigi legjobbnál gyorsabbat. A második világháború után sem szakadt el a víztől, az úszószövetség újjáépítéséből vette ki a részét, ám 1946 szeptemberében véget ért a varázslat: Halassy Olivér rablógyilkosság áldozata lett. Erre az esetre tökéletesen ráillik a tisztázatlan jelző. Szeptember 10-én apósával autózott Angyalföldről Újpestre, amikor egy szovjet katonai jármű állta el az útjukat, és a kocsit követelték. Miután a 37 éves bajnok ellenállt, mindkettőjüket agyonlőtték, az autót pedig később egy távoli utcában, kerekek nélkül találták meg. Ebben az időben sok volt az úgynevezett vetkőztető, akik útonállóként raboltak, sokszor felszabadítók-megszállók egyenruhájában. A korabeli sajtó nem írt katonákról, csak bestiális rablógyilkosságot említett. Bármi is történt, egy korszakos egyéniségét veszítette el a sport, aki példát mutatott küzdeni tudásból és életigenlésből. Több ezren kísérték utolsó útjára a Megyeri temetőben, az összes hazai sportegyesület félárbocra engedte zászlaját, a búcsúbeszédet pedig első olimpiai bajnokunk, Hajós Alfréd mondta. Egy ilyen sportpályafutást látva gondolkozik el az ember a fogyatékosság jelentésén.