Atomerőmű, 2017 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2017-02-01 / 2. szám
SPORT 53 kategóriába sorolták a résztvevőket. A paraplégiás sportolók mellett látássérült és amputált versenyzők is részt vettek, ez volt az első alkalom, hogy nem csak tolószékesek szerepeltek a versenyen. Ebben az évben a svéd Örnsköldvik adott otthont az első téli paralimpiának, amely lebonyolításában 1992 után áttértek a ma is használt rendszerre, miszerint a nyári játékok után két évvel tartják a téli olimpiát és a paralimpiát. A torontói játékokra 42 küldöttség 1600 sportolót nevezett, Magyarország először ekkor delegált hivatalosan versenyzőket a paralimpiai játékokra. Ugyan az asztaliteniszező Tauber Zoltán révén arany-, míg az atléta Oláh József révén bronzérmet szereztünk, ám ez csak 2016-ra realizálódott. A Magyar Népköztársaság kormánya ugyanis a harmadik versenynap után hazautaztatta a küldöttséget a dél-afrikai, feketékből és fehérekből álló csapat jelenléte miatt, amelyet a rendezők az addig elért magyar eredmények törlésével büntettek. 40 esztendővel később, a riói magyar csapat hivatalos eskütételén köszöntötték az 1976-os csapatot, ekkor kapta meg az elismeréseket Tauber Zoltán és Oláh József özvegye is. A szervezőbizottság szerint nem illett bele a professzionális képbe 1984-ben a paralimpia, így Chicago vállalkozott a rendezésre, ám néhány hónappal az esemény előtt visszalépett, ugyanis százezer dollár hiányzott még. Végül két helyszínen, a lebénultak az Egyesült Királyságban, míg a többi fogyatékos sportoló New Yorkban, Hempsteadben versenyzett. A helyi Hofstra Egyetemnek két óra kellett, hogy a szükséges összeget összegyűjtse. Végül Ronald Reagen nyitotta meg a paralimpiát, amelynek fáklyáját a játékok történetében először az olimpiai lángról, a los angeles-i olimpia lángjáról gyújtották meg, szimbolikusan összekapcsolva a két eseményt. Ha már máshogy nem sikerült... 1988-tól egy helyen rendezik az épek és fogyatékkal élők olimpiáját. A magyar versenyzők az eddigi paralimpiákon 144 medált gyűjtöttek, amelyből 31 a legfényesebből került ki, Rióban 15 versenyzőnket összesen 18 alkalommal szólították dobogóhoz. A legutóbbi aranyéremnek Tóth Tamás 100 méteres hátúszó döntője után örülhettünk. 1987-ig az olimpiai karikák jelképezték a paralimpiát is, ám a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) kifogásai miatt a Nemzetközi Paralimpiai Bizottságnak (IPC) új lógót kellet kialakítania. Öt csepp maradt a karikákból, ami szintén nem tetszett a NOB- nak, mivel színük és elhelyezésük a karikákra emlékeztetett, ezért háromra redukálták a cseppszámot. 2004-től van használatban a ma is használt embléma, ez már az IPC saját akaratából. A három alakzatot agitónak nevezik, a latin agitó (mozgásba hozok) szóból. Az ágitok egy központi pont körül forognak, ezzel jelképezik a Föld minden tájáról összesereglő sportolókat. A piros, kék és zöld színeket az országzászlók leggyakrabban használt színeiként választották ki.