Atomerőmű, 2016 (39. évfolyam, 1-12. szám)

2016-03-01 / 3. szám

8 2016. március Kalocsai hírek Új helyre vágynak a parkgondozók A kalocsai képviselő-testület tagjai a kö­zelmúltban tárgyalták a Kalocsai Parkgon­dozó és Közszolgáltató Kft. telephelyének áthelyezésére vonatkozó előterjesztést. Ez a témakör már közel egy évtizede na­pirenden van az önkormányzatnál, most azonban a telephellyel szomszédos Ér­sekkert felújítása nyomán újra előtérbe került ez a kérdés. Az elképzelések szerint, a Paksi közbe vezető út jobb oldalán talál­ható honvédségi terület lenne alkalmas az üzem új helyszínének. A testület most a Honvédelmi Minisztérium vagyonkezelő cégéhez nyújtotta be kérelmét az említett terület ingyenes használatba adását ille­tően. Ugyancsak megsürgette az önkor­mányzat a foktői úton található, volt hon­védségi sportpálya tulajdonba adására vonatkozó kérelmét, amely az elképzelé­sek szerint, a jövőben helyszíne lehet egy szálloda megépítésének, amelyből csodás kilátás nyílhatna a Vajas vízfolyásra, a fő­székesegyházra, illetve az Érseki Palotára. *** Kecskeméti galériában mutatkozott be a dusnoki lány Hodován Mária, 18 éves dusnoki lány ké­peit csodálhatta meg a közönség a Kecs­keméti Ifjúsági Otthon Diákgalériájában. A fiatal alkotó festményeivel és grafikáival mutatkozott be. Mária a megyeszékhely piarista gimnáziumának végzőse, aki a Fringe Fesztiválra nevezett be, melynek meghirdetett versenyén nyerte el a kiál­lítási lehetőséget. Kezdeti próbálkozásait a helyi szabadiskolában, Bruncsák András mellett tökéletesítette, melynek köszön­hetően többfajta technikával is megismer­kedett. Ennek a képzőművészeti irányult­ságnak köszönhetően döntötte el, hogy díszlettervezőnek szeretne továbbtanulni a Magyar Képzőművészeti Egyetemen. *** Három város összefogott Paks, Mohács és Kalocsa városának veze­tői állapodtak meg a közelmúltban arról, hogy a jövőben közösen népszerűsítik egymás programjait. A terv előkészületeit a Duna Konferenci­án vitatták meg a felek, amelynek voltak már előzményei Kalocsa-Paks viszonylatá­ban, hiszen közös óriásplakát-hirdetések is megjelentek már az elmúlt években. A turisztikai és művelődési területen dol­gozó szakemberek szeretnék kiaknázni a közelségből és különbözőségekből adódó lehetőségeket. A tervek között szerepel iskolai osztálykirándulások, táborozások csomagajánlatainak kidolgozása is, ezen felül pedig a partnerek megjelenési lehe­tőséget biztosítanak egymásnak a kiemelt rendezvényeiken. Kalocsa már most meghívta Paks és Mo­hács városát a május 1-jei rendezvények­re, ahol a városok nevezetességeinek rek­lámozása mellett lehetőséget kívánnak biztosítani helyi termékek, szolgáltatások megismertetésére és művészeti csoportok bemutatkozására is. Kalocsa pedig már egy standdal be is mu­tatkozhatott az idei busójáráson. Péjó Zoltán _________Térségi kitekintő___________________________ Húsvéti sonkát nyerhet a Spájzban Az Agricum új kezdeményezésként Spájz néven termelők és kreatívok vásárát szervez a termelőitermék-bolt közvetlen szomszédságában az Erzsébet Nagy Szálloda előtti téren. Első alkalommal március 19-én 9 és 15 óra között várja a kéz­műves termékek iránt elkötelezett vásárlókat. Első alkalommal húsz, főként Paks vonzáskörzetéből érkező partner jön el az Agricum meghívására, és hozza el saját készítésű füstölt áruit, sajtjait, szörpjeit, lekvárjait és kézműves termékeit. Kiegészítő rendezvényként ingyenes kézműves-foglalkozás­sal, a piac miliőjéhez illeszkedő játékveteményessel és textilál­latokból összeállított parasztudvarral várja a kicsiket a paksi Sáfrány házaspár. Annak érdekében, hogy tovább növelje a program vonzerejét, az Erzsébet Nagy Szálloda is külön att­rakcióval készül: féláras napot tart a kávéház ital- és ételkíná­latából, valamint budapesti barista tanácsadásával lehet majd kávékülönlegességeket kóstolni. A szervező Agricum extra meglepetéssel is várja azokat, akik ellátogatnak a rendezvényre: a termelői piac vásárlói nye­reményjátékon vehetnek részt, ahol a főnyeremény egy húsvé­ti sonka lesz, de az Erzsébet Nagy Szálloda felajánlása jóvol­tából három darab kétfős wellnessbelépőt és három kávéházi ajándékcsomagot is kisorsolnak. Annak köszönhetően, hogy Paks Város Önkormányzata | támogatja a rendezvényt, az Agricum ingyenesen tudja biz- í tosítani a részvételt és a bérelt standok használatát a termelők “ számára. Matus Dóra 2 paksi atomerőmű ■■■■mym Böjté Csaba Pakson és az erőműben „Nagyon fontos, hogy ezt minél többen lássuk, s főleg a diákok, fiatalok, hogy bennük a műszaki érdeklődés felébredjen, s hogy fiziku­sok, kémikusok legyenek, s tényleg legyen, aki a magyar tudományt továbbviszi" - hangsúlyozta Böjté Csaba ferences rendi szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója a Paksi Atomerőműben tett látogatását követően. A hátrányos helyzetű, nehéz körülmények között élő, sok esetben árva gyerekeket felkaroló alapítvány vezetője azért érkezett a környékre, hogy szekszárdi és paksi adományozó­iknak a hosszú évek támogatásáért köszönetét mondjon. Böjté Csaba Jendrolovits Gábor meghívá­sára érkezett a városba, aki társaival 14 éve minden télen ajándékokat, adományokat visz Mikulásra az alapítvány intézményeiben gondozott gyerekeknek. Az akció egyik leg­nagyobb támogatója az atomerőmű és a kör­nyékbeliek. „Az itteni iskolákból a gyerekek is szoktak adományokat küldeni, és többen közülük innen a vidékről le is járnak hozzánk. Most hát én eljöttem, hogy megköszönjem az ő jóságukat, és hogy találkozhassak velük" - mondta Böjté atya. A Dévai Szent Ferenc Alapítványt erdélyi ferences szerzetesek hozták létre 1993-ban azzal a céllal, hogy segítsék a bajban, nehéz helyzetben lévő legkisebbeket. Jelenleg 83 erdélyi helységben végeznek gyermekvéde­lemi tevékenységet, tartanak fenn bentlakó otthonokat, iskolaházakat, napköziket. „Je­lenleg olyan 2300 gyerekünk van - mesélte az alapító -, s gyakorlatilag minden gyerek kap valami kis ajándékot, adományt. A 24 év alatt, mióta a Szent Ferenc Alapítvány mű­ködik, több mint 5000 gyereket fogadtunk be, és több mint 3000 már kirepült, így elég sokan vagyunk hálásak a paks-szekszárdi Mi­kulásoknak." Az atya a Pakson töltött nap során meglá­togatta az atomerőművet, majd az ESZI-ben nyitotta meg a gyerekek által hálából készí­tett képeket, verseket, prózát bemutató kiál­lítást. A kiállított műveket díjazzák is, ezeket a Mikulás-napi akcióban részt vevő csapat meglepetésként március 15-e előtt adja majd át az intézményekben a gyerekeknek. Böjté Csaba Pakson is és az atomerőmű­ben is első ízben járt, s lenyűgözték a látot­takon hiszem azt, hogy a teremtés hajnalán a Jóisten adott egy parancsot nekünk, hogy hajtsuk uralmunk alá a Földet. Ez azt jelenti, hogy a földben lévő titkokat fürkésszük, és csináljunk belőle akár ugye mobiltelefont, akár atomerőművet, és ilyen üzemanyagru­­dakat is, amiket itt láttam. Számomra ez nagy élmény volt, hogy ilyen kis pasztillákba tény­leg ekkora erőt adott a Jóisten. Fontos, hogy rácsodálkozzunk arra, hogy mennyi titok van körülöttünk, és hogy ezt Isten nem el akarja zárni előlünk, nem bűn ezeket kutatni, meg­ismerni, felhasználni bölcsen, okosan, hanem ez egyenes Isten parancsa: szaporodjunk, so­kasodjunk, s hajtsuk uralmunk alá a Földet." Torma Dóra Impresszum Kiadja: MVM Paksi Atomerőmű Zrt. Felelős kiadó: Hamvas István vezérigazgató Főszerkesztő: Torma Dóra; e-mail: atomeromuujsag@npp.hu Főszerkesztő-helyettes: Beregnyei Miklós Szerkesztőségi munkatárs: Czibuláné Mayer Szilvia A szerkesztőség tagjai: Enyedi Bernadett, Gyöngyösiné Nyúl Petra, Gyulai János, Krausz Attila, Orbán Ottilia, Prancz Zoltán, Tóth-Pataky Adrienn Magdolna, Wollner Pál Szerkesztőség címe: MVM Paksi Atomerőmű Zrt., Tájékoztató és Látogatóközpont 7031 Paks, Pf. 71, telefon: 75/507-882, telefax: 1/355-7280 Internet: www.npp.hu;www.atomeromu.hu Nyomdai előállítás: ATOMIX Kft., Nyomdaüzem; Felelős vezető: Gergely Judit Etel Tördelés: Schubert Miklós, Szabó Szabolcs

Next

/
Oldalképek
Tartalom