Atomerőmű, 2016 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2016-02-01 / 2. szám
22 2016. február <•> rfiym paksi atomerőmű Hogyan töltik napjaikat nyugdíjasaink? Varga Józsefné Éva, akit a háta mögött „Pengének” becéztek- Hogyan kerültél Paksra?- A gyerekkoromat Szegeden töltöttem, ott is érettségiztem. A gimnázium elvégzése után elmentem az NDK-ba, ahol 3 évet darusként dolgoztam, és mellette esti képzés keretében megszereztem a gépészmérnöki diplomámat. A férjem paksi lakos volt, aki szintén a németországi munkát és tanulást választotta, ott ismerkedtünk meg. Amikor 1978-ban befejeztem az iskolát nem Szegedre, hanem Paksra jöttem dolgozni. Az ERBE-nél kezdtem műszaki ellenőrként, majd 1985-ben lettem erőműves. A Munka és Tűzvédelmi Osztályon alakítottuk ki a szervezetünket. A munkavédelmi szakmérnöki diplomámat munka mellett szereztem meg. Imádtam ezt a munkát csinálni, szinte a szülőanyja voltam, az én gyerekem volt, és föl kellett építenem a csoportot, lerakni az alapokat. Emelőgép-felügyelőként mindig igyekeztem a legjobban teljesíteni. Sokrétű feladatot végeztem, műszaki, szervezés, oktatás, vizsgáztatás. A darusainkkal nagyon jó volt a kapcsolatom, tudták, hogy engem nem lehetett átverni. Hallottam, hogy a hátam mögött „Pengének” becéznek, úgy érzem, ezzel minősítették a munkámat. Mindig a mestere szerettem volna lenni a rám bízott területnek, és úgy érzem ezt teljesítettem.- Mi volt a legemlékezetesebb, legnagyobb emelés?- A legnagyobb 320 tonna volt, a reaktortartály beemelése, és nő volt a darus, aki elvégezte. Ott voltunk a legkisebb dolgoktól a legnagyobbakig. Egy szakterületen dolgoztam 2007-ig, a nyugdíjba vonulásomig.- Hogyan telnek a nyugdíjas évek?- Nyugdíjazásomat követő évben férjhez ment a lányom. A következő évben felújítottuk a házat, 2010-ben a fiam is megnősült. Jöttek sorban az unokák. A kertünk 2500 m2, szívesen kertészkedem. Hétköznapokon eljárok az uszodába, napi 1 km-t úszom. Télen rövidek a napok, de nekem a 24 óra kevés szokott lenni. Az interneten szeretek böngészni, olvasni, főzni, fényképezni. Több év szorgalmas munkájával elkészítettem a családfánkat. Ennek kapcsán megszerveztem az unokatestvér-találkozót, nem volt egyszerű, hiszen a világ minden táján élnek. Öt unokám van, kreatívnak kell lenni. Az ünnepekhez kötődő hagyományokat ápoljuk. Papa is imád az unokákkal játszani. Nagy baráti körünk van, név- és születésnapokat együtt ünnepeljük. Igyekszem színesebbé tenni - nem csak az eszem-iszom - ezeket az ünnepeket, olyan dolgokat találok ki, amik emlékezetesek maradnak. Tavaly elkészült itthoni borozónk, és pályázatot írtam ki, hogy nevet keresünk neki, de a borozó utaljon a gazdára és a gazdasszonyra. Jöttek a jobbnál jobb pályamunkák, ki névvel, verssel, énekkel készült. íme, a nyertes: „ BARÁTOKAT FOGADÓ ETETŐ ÉS ITATÓ MINDEN TITKOKATTUDÓ, DE AZOKAT EL NEM ÁRULÓ, OLY VIDÁMAN SUTTOGÓ! az ő neve nem más, mint JÓ-VICA BOROZÓ" Az idén Éva-napot karácsony előtt tartottuk, és kiírtam, hogy mindenki hozza el a legkedvesebb versét, énekét. Meghatódva hallgattuk az előadókat! A férjem tangóharmonikán játszik, „félnótások” lévén vásároltunk mindenkinek egy nótáskönyvet, és a következő alkalommal közösen énekeltük, tanultuk a nótákat. Ha többen összejövünk, felfűtjük az udvarban levő kemencét, és sütünk kacsát, libát, kalácsot, süteményt, pogácsát, hurkát, kolbászt. Éjszaka a húsleves, kocsonya, bableves vagy szilvalekvárt fő lassan, és reggelre kész a csoda! Nálunk a „chips” a saját termésű gyümölcs aszalva. A kamrámban 500 üveg befőtt és savanyúság sorakozik. Az elmúlt 10 évben a keddi napokon tornázni járok. A Parlagfű Alapítvány tagjaként, az asztmaklubbal minden évben 10 napot elmegyünk nyaralni. Útjaink során jártunk Parajdon, Tapolcán, Krakkóban, Jósvafőn, Szentendrén, Zakopanéban, és Mátrafüreden. Az elmúlt nyáron az öcsémet látogattuk meg Bajorország legdélebbi csücskében. Elvarázsolt az építészetük, a hagyományaik, a népművészetük, a népviseletük, és ahogy ápolják és tartják a bajorságukat. Mi a családunkkal és a barátainkkal őrizzük a magyar hagyományainkat, szokásokat, ételeket, örökségünket, a verseket és nótákat. Minden igyekezetünkkel azon vagyunk, hogy a hétköznapjainkat színesebbé varázsoljuk. Vadai Zsuzsa Nyugdíjba vonult kollégáink 2016. február Február hónapban felmentését megkezdte: Vigh Lajos technológus mérnök Lovas Tiborné szakmai titkár Vörös Imre villamos művezető KÁIG ÜFFO BRO MIGNUFO ÜVIG ÜVFOVÜO Kissné Farsang Erika Törzsgárdatagsági elismerések 2016. január-10 éves-Gárdái Szabolcs KÁIG KAFO RKO Gaug László GIG SZGFO KSZO Plesz Teofil GIG LOGFO BSZO- 30 éves -Molnár József Kindl István Komáromi József Imre János Gáspár Lajosné Földesi Jánosné Kollár Csaba Danizs Miklósné ÜVIG ÜVFO RO MIGMFOVIMO KÁIG KAFO FKO KÁIG ÜFFO BRO GIG GKFO KGO GIG GKFO KGO GIG LOGFO RAKÓ HŰIG ADÉSZ Kissné Farsang Erika A könyv és tök jó gazdája A könyveket már gyerekkorom óta mindig értéknek tartottam. Középiskolásként gyűjtöttem a Világjárók-sorozatot, imádtam antikváriumba járni és ott kutatgatni a hiányzó részeket. Ha volt egy kis pénzem, elmentem az akkor még a tízemeletes alatt lévő rendkívül pici könyvesboltba, ahol Jolika néni volt a boltvezető. Soha nem tettem kárt még egyetlen könyvben sem, vigyáztam, féltettem őket. Emlékszem, milyen furcsa volt, amikor a kislányom, még inkább játéknak látta a könyvet, és a színeken, rajzokon kívül az is érdekes volt neki, hogyan lehet meggyűrni vagy éppen eltépni a lapját, vagy egyszerűen csak jó erősen becsapni, hogy jó nagyot szóljon. A minap egy újságban találtam egy nagyon jópofa dolgot, régi, vastag könyvből készítettek sütőtök formájú díszt. Rendkívül megtetszett, ám a készítéséhez szükség volt egy régi, már kidobásra szánt könyvre. Sőt a könyv lapjait fél tök formájúra kell vágni, ami által megszűnik könyvnek lenni, és átalakul egy modern dísztárggyá. A saját könyveink közül erre nem tudnék feláldozni egyet sem, de akkor honnan? Megvan! A könyvtárban mindig vannak kiárusított könyvek, száz forintért megveszem a legvastagabbat és indulhat a munka! Valamivel később jutottam el a könyvtárba, nem csupán ezért: Grecsó Krisztián előadói estjére mentem. Mielőtt elkezdődött, volt még annyi időm, hogy kikérjem a könyvtárközi kölcsönzéssel meghozott könyvemet, majd végighallgattam a kicsit szomorú, de sokszor tükröt tartó, elgondolkodtató estet. Utána, ahogy mentünk kifelé, megláttam azt a nagyon vastag könyvet, ami tökéletes lenne nekem a barkácsoláshoz. A címe: Világ- és Európa-bajnokságok eredményei 1893-1973-ig. Mindjárt a kezembe vettem, és megkérdeztem a világ legkedvesebb könyvtárosát, aki mindig mosolyogva fogadja a könyvtárba betérőt: - Megvehetném ezt a könyvet? A könyvtáros még az előadóest hatása alatt volt, és láthatóan furcsállta is a kérdésemet, mert az visszaröpítette azonnal a jelenbe, de aztán válaszolt: - Meg nem, de mivel ez az a könyv, amely a legrégebb óta van ide kirakva, és úgy gondolom, Ön jó gazdája lesz, ezért odaadom. És természetesen mosolygott. Én meg néztem rá, egy kicsit elszégyelltem magam, és el is szomorodtam. Már akkor éreztem, hogy ezek után nem leszek képes a könyvből a „tökszobrocskát" készíteni. A könyvben a régimódi kölcsönzőjegyet is megtaláltam. Egyszer és utoljára 2000. október 11-én kölcsönözték ki, majdnem pontosan 15 éve. Aki kikölcsönözte, az pedig ott ült az előttem lévő sorban az előadóesten. Majd egyszer elmesélem neki is a könyv történetét. Susán Janka
