Atomerőmű, 2016 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2016-02-01 / 2. szám
16 2016. február <vi> myih paksi atomerőmű Központi írásbeli felvételi az ESZI-ben Szónokverseny az ESZI-ben Az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. bázisiskolájában, az Energetikai Szakközépiskola és Kollégiumban (ESZI) január 16-án írta meg felvételi dolgozatait az a 208 diák, aki középiskolában szeretne továbbtanulni és az ESZI-t választotta az írásbeli színhelyéül. Bármelyik nyolcadikos megírhatta itt is ezt, függetlenül attól, hogy hova, mely középiskolákba fogja beadni a jelentkezési lapját. A jelentkezési lapokat az írásbeli vizsga eredményének ismeretében kell majd kitöltenie. Sikeres írásbeli felvételi után még egy személyes elbeszélgetésre is várja majd az iskola az oda jelentkezőket. A pótló írásbelire január 21-én került sor, a kijavított dolgozatokat pedig január 25-én tekinthették meg az érdeklődők. Az írásbeli felvételi vizsgán és a szóbeli meghallgatáson szerzett pontok, valamint az úgynevezett „hozott pontok” összesítése után derül majd ki, hogy kik lesznek azok a tanulók, akik a következő tanévtől négy vagy öt évre az ESZI diákjaivá válhatnak. OrbánO Az Energetikai Szakközépiskola és Kollégium (ESZI) diákjai a kultúra napja alkalmából január 28-án szónokversenyen próbálhatták ki magukat. A szónoklatok témája a szabadság volt, a szövegeket pedig a diákoknak önállóan kellett megalkotniuk. A szövegnek tartalmaznia kellett az elképzeléseiket, gondolataikat, véleményüket a témával kapcsolatban. A zsűri tagjai: Gyöngyösi Olga, Fodor Erika (ESZI tanárai) és Ambrus Dániel, a Diákönkormányzat (DÖK) elnöke voltak. Az előadásmódot is figyelembe véve a következő diákok értek el helyezést: Szakter Valentina 11. C Niver Patrik 11. B Keresztes Péter 11. C Sikeres szereplésüket a zsűri színházjegyekkel jutalmazta. A versenyen részt vevők felkészítő tanárai: Gyöngyösi Olga, Csergő Vilmosné és Molnárné Hingl Márta, az ESZI pedagógusai voltak. OrbánO Tisztújítás Pakson A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Paks Városi Szervezete a szervezeti szabályzatnak megfelelően a központi tisztújítást követően helyben is tisztújítási közgyűlést tartott január 13-án. A meghirdetett időpontra tagságának csupán néhány tagja jelent meg, így halasztani kellett. A köztes időben a több évtizedes vásárjárás érdekességeit öszszefoglaló prezentációt vitathatták meg, és szóba kerültek az idei tervek is: a szervezet tagjai idén ellátogatnak majd Hannoverbe, a világ legnagyobb informatikai kiállítására, a CeBIT-re márciusban. A közgyűlésen Székely Attilát, az MVMI Informatika Zrt. vezérigazgatóját az elnöki tisztségre, Nemes Györgyöt, az MVMI Informatika Zrt. biztonsági igazgatóját az alelnöki tisztségre egyhangúan újraválasztották a megjelentek az elkövetkező 3 évre. Bemutatjuk dr. Takács Ádámot, a Paksi Atomerőmű Jogi Osztályának jogi előadóját, aki 2015 augusztusa óta társaságunk munkavállalója. Ádám Szekszárdon született, gyermekkorát Pakson töltötte. Általános iskolai tanulmányait a Hermann Ottó Általános Iskolában végezte, ezt követően a Vak Bottyán Gimnázium humán tagozatán tanult tovább. A középiskolás évek alatt terelődött érdeklődése a jogi pálya felé, elsősorban ennek köszönhetően döntött úgy az érettségit követően, hogy a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán folytatja tanulmányait. Itt kezdetben jogi asszisztens képzésben vett részt, később pedig jogász szakon szerzett diplomát. Már egyetemi tanulmányai során alkalma nyílt megtapasztalni a jogász szakma világát, amikor egy pécsi ügyvédi iroda alkalmazásában töltött el féléves szakmai gyakorlatot gyakornokként. A diploma megszerzését követően először az Atomix Kft.-nél helyezkedett el, majd 2015. augusztus 6-án került a Paksi Atomerőmű állományába, jogi előadó munkakörbe. Elmondása szerint társasághoz kerülésekor a kollégák nyitottak és segítőkészek voltak irányába, kiváló csapat, remek légkör fogadta, a munkatársak közül többen ismerősként üdvözölték Ádámot. Munkája során elsősorban szerződések véleményezésével, valamint a társszervezetektől érkező jogi természetű megkeresések megvizsgálásával, jogi állásfoglalások kidolgozásával, szakvélemények előkészítésével foglalkozik. Mindemellett az Atomix Kft. Felügyelőbizottságának ülésein jegyzőkönyvvezetői feladatokat is ellát. Fontosnak tartja a folyamatos tanulást, a szakvizsga megszerzése mellett tervei között szerepel angol nyelvtudásának bővítése és további szakjogászi tanulmányok folytatása. Ádám feleségével Pakson él, a közelmúltban újították fel közösen vásárolt otthonukat. Szabadidejüket többnyire közösen töltik, legnagyobb szenvedélyük a motorozás. Az elmúlt években baráti társaságukkal bejárták Magyarország szinte valamennyi tájegységét, e túrák alkalmával rengeteg kalanddal, új élménnyel gazdagodtak. Jelenleg új kihívás előtt állnak, hiszen tavaszra várják első közös gyermekük érkezését. Krausz Attila gyulai