Atomerőmű, 2016 (39. évfolyam, 1-12. szám)

2016-12-01 / 12. szám

28 OSZTÁLYTABLÓ Biztonsági Igazgatóság Orbán Ottilia, Laszlócki Ivetta | Fotó: Szepesi Nikolett Laszlóczki Ivetta szakmai titkár Pakson született, „tősgyökeres" pak­si. Az Energetikai Szakgimnázium és Kollégium (ESZI) menedzserasszisz­tens szakán végezte középiskolai ta­nulmányait, amely nagyon jó alapot adott a továbbtanuláshoz és a jelen­legi munkájához is. Diplomáját an­golnyelvtanárként szerezte. Pár évig a Paksi Vak Bottyán Gimnáziumban tanított, valamint az atomerőműben nyelvtanfolyamokon is tartott órát. 2002-ben PR-szakember-képzésben vett részt. Annak ellenére, hogy szerette a ta­nári szakmát, és jól érezte magát a gimnáziumi közösségben, nagyon jó lehetőség adódott számára 2001 márciusában, hogy bekerülhetett az atomerőműbe a vezérigazgatói tit­kárságra. Két fiúgyermeke született, és a gyest követően egy rövid időre a Tájékoztató és Látogatóközpontba tért vissza tájékoztatási munkatárs­ként, majd a Biztonsági Igazgatóság Minőségfelügyeleti Főosztályára ke­rült 2010-ben Bajsz József mellé. Idén augusztusban kapott ajánlatot a biztonsági igazgató melletti titkári feladatok ellátására. Napi feladatai közé tartozik az általános adminiszt-2016. november 10 éves Kern Tatyjana TLK Jilling Éva ÜVIG VEFO VEO Galambos Katalin ÜVIG VEFO VEO Menyhei Zsolt ÜVIG VEFO RHKO rációs feladatok elvégzése, angol és magyar nyelvű levelezések és telefonhívások bonyolítása, külső és belső találkozók megbeszélése és leszervezése, külső partnerek­kel, vezetőkkel, munkatársakkal való kapcsolat tartása. Mindezek mellett évek óta ellátja az igazgatóság kom­munikációs feladatait. Információfe­­lelősként az atomerőmű intranetes hírszerkesztőjeként tevékenykedik, tartalommal látja el a Paksi Atom­erőmű Rapid Információs Kijelző Rendszerét. Tagja a Belső Kommu­nikációs Reformcsoportnak, részt vesz többek között a Biztonsági Kul­túra kampányokban, és tagja a YES WANO csapatnak (Young Experts are Supported by WANO). Az igaz­gatóság szakmai témáit illetően ír a Heti Hírlevélbe és az Atomerőmű magazinba. Munkájához elenged­hetetlen a nagyfokú önállóság, kre­ativitás és szervezőkészség, hiszen szerteágazó információkat és fel­adatot kell összegyűjteni, feldolgoz­ni és kezelni. Fontos számára, hogy munkáját az elvárásoknak megfelelő színvonalon lássa el, de a legnagyobb kihívás számára mégis az, hogy gyermeke­it úgy nevelje fel, hogy boldog és ezáltal sikeres felnőtté válhassanak. Fiaira büszke, mert okos, jó tanuló Tolnai Zoltán ÜVIG VEFO RHKO Berta Tibor Zoltán MIG MFO GMO Horváth István MÍG MFO GMO Dóra József MÍG MFO GMO Papp Márton MÍG MFO GMO Czifra István MIG MFO VIMO Szabó Róbert MÍG MFO VIMO gyerekek, rendszeresen sportolnak, és sokat segítenek a ház körüli mun­kákban. Ivetta családja paksi, mindenki itt él. Édesanyja nyugdíjas, de édesapja még dolgozik, ők sokat segítenek neki. Szabadideje túl sok nincs, de ha teheti, szívesen utaznak kül- és belföldön egyaránt, számos úti cél­juk van tervben. Jobb időben hétvé­genként szívesen mennek biciklizni, futni. Néha eljárnak moziba, színház­ba, de szívesen tölti az idejét a bará­tai körében is. Papp Zoltán MIG MFO IMO Császár József MÍG MFO IMO Hernádi András MIG RTFO ÉPO Laki Tamás MÍG RTFO ÉPO Solymosi Csaba MIG PFO Benedeczki István MIG PFO PTO Decsi István KÁIG KAFO RKO Fodor Zoltán KÁIG KAFO RKO Strasszer Attila János KÁIG KAFO RKO Balogh József KÁIG KAFO RKO Tóth Péter KÁIG SZFO GSZO Törzsgárdatagsági elismerések

Next

/
Oldalképek
Tartalom