Atomerőmű, 2016 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2016-11-01 / 11. szám
36 SPORT szál van a rájátszás, ott kell igazán jól szerepelnie a csapatnak, így a nyáron olyan alapozást kell csinálni, hogy az kitartson. A válogatott másfél-két hónapig van együtt, teljesen más jellegű az egész.- És ha választani kellene?- Mindkettőnek megvan a maga varázsa, és szerencsére összeegyeztethető. Mindenhol jó, de legjobb otthon, tartja a közmondás, és az én esetemben ez teljesen megállja a helyét. A válogatottnál dolgozni presztízst jelent, hiszen aki eljut idáig, az a minőséget képviseli, akár mint edző, akár mint játékos, akár mint gyúró. Hasonló a munka, sőt talán ugyanaz, de ott abban a másfél hónapban végig csúcsformában kell lenni, a klubnál augusztustól májusig elhúzódik ez a szakasz. Szerencsés embernek érzem magamat, hiszen a munkám a hobbim, a hobbim a munkám.- Melyik ASE-s csapattal szerettél a legjobban dolgozni?- Mind a négy bajnokcsapat külön kuriózum volt, voltak átfedések, de mindegyiknek megvolt a maga szépsége és zsenialitása. Ha valakiket ki kell emelnem, akkor ehhez a négy bajnoki aranyhoz kötöm, ők különösen közel állnak a szívemhez.- Az idei csapatról mi a véleményed?- Lelkes, harcos a csapat, agilis, fiatal edzővel. A hozzáállás nagyon pozitív, biztatják egymást a játékosok, ami mutatja, hogy erős a csapategység. A szezonban egy kis szerencsével sokáig eljuthatunk. Biztonság mindenekelőtt - Kosárlabda Játékosok A kosárlabda-játékosok legsérülékenyebb része a boka, így ennek védelmére különösen nagy hangsúlyt kell fektetni. Erre nagyon jó módszer a tapelés, amelynek a sérülés megelőzésén túl a kezelésben és az utókezelésben is nagy jelentősége van. Az ízületek és az izomzat olyan intenzív igénybevételnek van kitéve, amelynek egy amúgy egészséges sportoló sem képes mindig megfelelni. A tapelés egy olyan különleges technikát igénylő bandázsolás, amelyet egy speciális leukoplaszttal (Tape) készítenek, biztonságérzetet és stabilitást nyújt. Pakson nem kötelező a használata, ám vannak edzők, akik előírták a csapatuknak. Az ASE játékosainak legtöbb esetben Dongó végzi a ragasztást. A cipők használatára is különös figyelmet kell fordítani. Általában a palánk alatt játszó, magas játékosok magas szárú cipőt viselnek, míg a gyors, alacsonyabb, irányító játékosok normál vagy félcipőt húznak. Biztosítások A Union Biztosító a Magyar Kosárlabda Szövetségen keresztül a játékengedélyt kiváltó sportolókra alapbiztosítást köt (1 -es szint), amelyet az egyesületek egy 10-ig terjedő skálán tudnak megemelni, növelve ezzel a sérülés esetén biztosított kártérítést. Ezt az összeget a játékost foglalkoztató egyesület kapja. Az ASE kosarasainak csapatorvos és sportmasszőr áll rendelkezésre, biztosítva ezzel a megfelelő egészségügyi hátteret. Pálya Parkettás felületen kell játszani a mérkőzéseket, a csúszásgátlás az adott csapat feladata. Mindenkinek érdeke a jó felület, hiszen az esetleges megcsúszásoknál a bíró lépéshibát fújhat, nem beszélve a sérülések veszélyéről. Csarnok A Magyar Kosárlabda Szövetség előírásait kell betartani a mérkőzésre történő beléptetésnél. Piktogramok használatával, hangosbemondó segítségével történik a hazai és a vendégszurkolók irányítása, a mérkőzés ideje alatt pedig kamera rögzíti a nézőtéren történteket. Az ASE-csarnokba a beléptetést egy erre szakosodott biztonsági cég végzi, 2016 októberétől a kapunál kapott karszalaggal lehet csak a közönség soraiban tartózkodni.