Atomerőmű, 2016 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2016-11-01 / 11. szám
RÉGI MOTOROSOK 33 mindig megcsodáltuk, ahogy egy szál kötélen lógnak a magasban a lengyel vendégmunkások, hegesztik a vasszerkezetet, és egyre magasabbra „nőtt ki" a földből az építmény. Félelmetes és felejthetetlen élmény. Az első napokban úgy jártam, hogy az egyik kollégát felküldték a 15 méterre valakit megkeresni, és kérdezte tőlem, hogy felmegyek-e vele. Örömmel követtem, hiszen ilyen magasból, felülről még nem láttam az építkezést. Sok helyen egy szál vékony deszkán kellett mászkálni, kissé félelmetes, de egyben fantasztikus élmény volt. Leérkezésemkor viccesen megjegyezték, hogy jó turbinagépész lesz belőlem, mert megállók „a levegőben" is. Voltak ilyen sztorik, a hangulat és a lelkesedés fantasztikus és hatalmas volt. Közben folyamatosan tanultunk, és elméletben is képeztük magunkat alap- és turbinagépész-tanfolyamon. Bekerültem a C műszakba, és azóta is - már több mint 34 éve- ebben a műszakban dolgozom. Valószínűleg innen megyek nyugdíjba, legalábbis szeretnék. A családom egyébként alapvetően erőműves. A szüleim, a nagyapám, nagybátyáim, testvérem, unokatestvérem, mind a borsodi hőerőműben dolgoztak, egyedül én lógtam ki a sorból. Mivel annak idején én a gyakorlati időszakomat a bányagépjavítónál végeztem, és jól jött a kazincbarcikai, egyedi fűtéses társasház téli ellátásához a kedvezményes szén, így tudtunk spórolni. Mert a bányásznak abban az időben járt a szénutalvány, így tettem egy kanyart, de a végeredmény, az út vége nekem is az erőmű lett, igaz Pakson.- Hogyan emlékszel vissza a kezdeti időszakra?- Amikor idekerültem, a kollektíva, ami itt fogadott, teljesen meglepő volt. Egész más, mint a bányásztársadalom. Sokkal lazábbak és közvetlenebbek voltak itt az emberek, itt mindenki tegeződött. A bányászoknál nagyon szigorú hierarchia van. A nálunk idősebbet magázni kellett, legyen az csak pár év korkülönbség. Itt még az igazgatóval is tegező viszonyban voltunk, akárcsak a 70 éves liftkezelő Zoli bácsival. Nekem az is furcsa volt, hogy a vezérigazgatót is lehetett tegezni. Főleg egy ilyen magamfajta fiatal srácnak. Akkor még létezett a szocialista brigádmozgalom, sokat járunk társadalmi munkázni, például a csónakházba vagy a Kereszt utcai óvodába. Voltam önkéntes tűzoltó is itt az erőműnél. Igazán, őszintén örülök, hogy erre vette az irányt az életutam.- További tervek? Esetleg nagyobb teret kap majd a hobbi és a szabadidős elfoglaltság?- Számottevő terveim a munkahelyi és magánéletben már igazából nincsenek, talán csak annyi: minél több ismertet átadni a fiataloknak. Egyelőre cél a nyugdíj. Lassan már számolgatom az éveket. Egy kicsit fárasztó a már több mint 34 évnyi műszakozás. Amióta (több mint tíz éve) a nejem is műszakba jár, egyre nehezebb. Primer köri öltözőügyeletesként dolgozik szintén itt az erőműben. Pakson élünk családi házban. Három gyermekünk van, egy nagylányom és két fiam. Bízom bennük, abban, hogy nekik is „összejön", és kedvükre tudnak érvényesülni, boldogulni az életben. Ezért igyekszünk mindenben segíteni és támogatni őket. A ház nekünk állandó projekt, újítgatni, szépítgetni és rendbe tenni. Valamit mindig kitalál az ember, mint általában egy családi háznál ez mindig így van. Szabadidőmnek a nagy része is erre megy. A szülők, rokonok otthon maradtak Borsodban, de igyekszünk minél többet hazamenni. Ha időm engedi, szívesen olvasgatok, zenét hallgatok. Az igazi kemény rockot szeretem, de minden zenét szívesen hallgatok. Néha eljutok egy-egy koncertre, igaz, egyre kevesebb alkalommal. De még mindig eljárok, és ha összejön, színházba is szívesen megyünk.
