Atomerőmű, 2016 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2016-11-01 / 11. szám
TERMÉSZET 27 sakált, ami a vadászokat és a kutatókat arra engedi következtetni, hogy ebben az időszakban a sakál nem volt számottevően jelen a Kárpát-medencében. Arany János (1800-as évek) Toldija (a 14. században élő hős) mégis nagy csatát vív a nádi ragadozóval. Itt találkozik valóság és fikció, a romantikus magyar irodalom és a puszta valóság. A fennmaradt írásos bizonyítékok alapján hősünk valószínűleg már/még nem találkozhatott a nádi farkassal, így élet-halál harcát sem vele vívhatta volna a valóságban, hiszen sem a szerző idejében, sem képzeletbeli hősünk korában már/még nem volt nyoma a kistestű ragadozónak, sokkal inkább elképzelhető, hogy Arany-hősünk a farkassal vívta mesebeli csatáját - és talán Arany maga is a farkasra gondolt. Ez azért mégiscsak nagyobb teljesítmény egy kistestű sakálhoz képest. A szakirodalom először 1892-ben tesz említést a nádi farkasok létezéséről. Tudományos leírások alapján úgy ismert, hogy az aranysakál-populáció az 1800-as évek végén a nádasok és vizes élőhelyek eltűnésével együtt, valamint a ragadozó fajok jelentős irtásával Magyarországon kezdetben jelentősen csökkent, majd a 20. század második felére teljesen kiszorult hazánkból. A nyolcvanas években a Balkánról visszatérő, leginkább rókára, esetleg farkasra hasonlító aranysakált hazánkban „rágcsálóspecialistaként" írják le, mivel fő táplálékai a kisemlősök, mezei egerek és pockok, de ha falkában vannak, rátámadnak nagyobb testű állatokra, akár az őzekre is, és a gazdák nem kis bosszúságára megtizedelhetik a nyájakat is - az emberre azonban nem jelentenek különösebb veszélyt. Trópusi területeken antilopokat, gazellákat zsákmányolnak. Hazánkban leginkább Somogy megyében, Baranya megyében, Bács-Kiskun megyében és a főváros körüli erdőkben, de az ország bármely vizes-nádasos, nehezen áttörhető bozótosok, bokorerdők területein is felüthetik a fejüket, így Tolna megyében is találkoztak már a nádasok ragadozójával. „A vadgazdálkodási egységek körében végzett kérdőíves felmérések esetében 1997-2006 között 4-ről 67-re emelkedett azoknak a vadgazdálkodási egységeknek a száma, amelyek a területükön már megfigyelték az aranysakált" - olvasható az Országos Magyar Vadászkamara 2014-es Vadászévkönyvében, amely olyan számadatokat is közöl, amelyben jól látható a magyar terítékadatok folyamatos növekedése. Amíg 1997- ben 12, addig 2012-ben már 1660 egyed került terítékre. A szakemberek többsége az aranysakálok feltűnését jó jelként veszi, hiszen megtelepedésük, ha úgy tetszik „újratelepülésük" fontos az ökoszisztéma sokféleségének gazdagodásában, valamint jelenlétük hozzájárul az erdő önszabályozó folyamatainak javulásához is, bár túlzott elszaporodásuk némi aggodalomra adhat okot az állattartók körében. „A vadgazdálkodók nem örülnek túlzottan az aranysakál jelenlétének, mivel jelentős károkat okoznak mind az apróvad, mind az őz állományban. Elejtése óvatossága miatt a vadászok körében jelenleg kuriózumnak számít. Koponyájukat és szőrméjüket trófeaként kezelik" - tájékoztatták lapunkat tolna megyei vadászok. Az aranysakéi megjelenése:- Színe: télen és nyáron különbözik egymástól, világosbarnás, hasi oldala szürkésfehér.- Testhossza: 65-105 cm.- Marmagassága: 45-50 cm.- Farka: közepesen lompos, 25-30 cm, a farok hegye feketés-barnás színű.- Testtömege: 7-15 kg.- Termete: erősebb, mint a vörös róka, leginkább kutyára hasonlít.- Gyorsasága: 40 km/h.- Különleges ismertetőjegye: négy mancsán összenőtt a két középső ujjának ujjpárnája; általában magányos vadász.- Hangja: elnyújtott üvöltés, egy üvöltésen belül többféle motívumot is használ, „Ordít, mint a fába szorult féreg."- Élőhelye: előnyben részesítik a nem használt, régi borzkotorékokat, általában kerüli az ember közelségét, ha megzavarják, utódaival a lehető legrövidebb idő alatt elköltözik.- Elterjedése hazánkban: a szociális szerkezetük miatt foltszerű, az általuk lakott foltokban viszont jelentős sűrűséget érhet el.
