Atomerőmű, 2016 (39. évfolyam, 1-12. szám)

2016-10-01 / 10. szám

10 OKTATÁS - 30 ÉVES AZ ESZI Sikeres ESZI-sek Gyulai János | Fotó: Sitkéi Gábor, saját archívum Egy iskola értékét végső soron nem csupán a statisztikák, a tovább­tanulók magas aránya, a versenyeket nyerő diákok mutatják, hanem az is, végül hová jutnak az itt végzettek az életben. Sokan közülük az alapítói szándéknak megfelelően az atomerőmű sikerein dolgoznak, de többen a világ más szegleteiben öregbítik az iskola hírnevét. Egyikük, Scheidler Balázs az infor­matikai biztonsággal elhivatottan foglalkozó Balabit alapítója, cég­vezetője. Az ESZI-ben érettségi­zett, majd a Veszprémi Egyetemen végzett mérnök-informatikusként. Diplomamunkáját az általa fejlesz­tett syslog-ng naplózó program­ból írta, amelynek nyílt forráskódú verzióját azóta több mint egymil­lió szervezet használja világszerte, köztük a Facebook is, de ez fut például a legújabb BMW i3 elekt­romos autókban is. Egyetemi csoporttársaival és két pénzügyi befektető közreműkö­désével 2000-ben megalapította a BalaBit IT Kft.-t, amely két évvel ez­előtt 8 millió dollár tőkebevonással nemzetközi cégcsoporttá alakult. A budapesti és veszprémi fejlesz­tőközpontokat azonban hosszú távon itt Magyarországon tervezik tartani, és folyamatosan keresik a fejlesztőket a dinamikusan növek­vő nemzetközi piac kiszolgálására. „Jókor voltunk jó helyen, mert az internet elterjedésével hatalmas piaca lett az informatikai biztonság­nak, védelemnek. Első termékünk,

Next

/
Oldalképek
Tartalom