Atomerőmű, 2016 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2016-08-01 / 9. szám
28 ÉLETÚJÍTÓK Értékőrző kreativitás Czibuláné Mayer Szilvia, Torma Dóra | Fotók: saját archívum A változáshoz, megújuláshoz néha egészen kevés is elég: az, ha a környezetünkön változtatunk. Az atomerőmű két munkatársa, Iványi Krisztina és Enyedi Bernadett hobbijában is az értékek megőrzése, régi dolgok új értelemmel, funkcióval felruházása mellett tette le voksát. Szenvedélyük a régi bútorok, használati eszközök fel- és megújítása. Egyedi stílusú, gyönyörű tárgyaikat elnézve alighanem sokan tekintenek majd más szemmel egy-egy nagyszülőktől örökölt régi asztalra, székre vagy akár varrógépre.- Hogyan választod ki a felújításra szánt bútort, és mi dönti el, hogy merre indulsz, milyen lesz a végeredmény?- Nekem eddig a szükségszerűség határozta meg a felújításaimat, ami nemcsak a bútorokra, de az egész házra kiterjed. Három hónapja költöztem Paksra (négyévnyi, napi szintű ingázás után), az ófalu egyik régi házikójában találtam meg azt az álomhelyet, amit azóta is szépítgetek. Saját kezűleg festettem át a fürdőszobai csempét, a falakat, a tornácot, a bútorok egy jelentős részét, de még a virágtartó edényeket, kaspókat, képkereteket is. És nemcsak festettem, de ügyes kezű segítők közreműködésével megvalósult néhány bútortervem is, amikhez például én fejlesztettem a pácot: így készült a könyvespolc, az ebédlőasztal és a polcos lambéria is a házban. Úgy voltam vele, hogy amire szükség van, azt igyekszem én megcsinálni, így minden pont olyan lesz, amilyennek szeretném. Összeszedtem egy csomó régi vagy használt dolgot, csupa-csupa olyan tárgyat, aminek története van, hozzátettem a magam álmait, így létrejött valami olyan új dolog, ami hordozza a múlt értékét, a tárgy használati értékét és a saját munkám értékét is.- Az a belső tér, amit kialakítottál, és a tárgyak, amiket készítesz, elég sokféle stílust képviselnek. Miért alakult ez így?- Én rengeteg stílusért rajongok, amikből ha nem muszáj, nem választok, inkább próbálom egyesíteni őket - annak ellenére, hogy az eklektika egy elég veszélyes műfaj. Amikor először megláttam, az én kis látszógerendás-téglaburkolatos házikóm azt „súgta" nekem, hogy ő bizony a francia vidéki és kastély, a shabby chic és az ipari stílus motívumait szeretné, némi rusztikus beütéssel, én pedig ennek alapján csinálom a lakberendezést és készítettem el a tárgyakat. A végeredményt persze sosem látom előre száz százalékosan: az mindig munka közben alakul ki,