Atomerőmű, 2016 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2016-07-01 / 7-8. szám
8 Atomerőmű 2016. július Kalocsai hírek Egy éve nyitotta meg kapuit Kalocsán az Öko Pont A pályázati támogatásból megújult szép régi épület és a hozzá illesztett üvegkocka a környezetvédelem ügyét hivatott szolgálni. A program végrehajtását a Kalocsai Vagyonhasznosító Kft. kapta feladatul. A lakosság környezetvédelemmel kapcsolatos tájékoztatásának sorában a közelmúltban Szőke Imre tanár úr tartott előadást „Láthatatlan sugárzások" címmel, majd Török Ferenc képviselő a „Bioház, bioépítészet" témakörben mondta el tapasztalatait, míg június 8-án Sipos János, a sportolás örömeiről és fontosságáról beszélt az érdeklődőknek. ATársadalmi Ellenőrző, Információs és Településfejlesztési Társulás vezetői június 24-én várták közmeghallgatásra az érdeklődőket, ahol az atomerőművel és bővítésével kapcsolatos aktualitásokról tájékoztatták az egybegyűlteket. *** Most a hídkorlátot javítják A közelmúltban a Kalocsa Szíve Program újabb eleméről derült ki, hogy az komoly tervezési hibával lett megvalósítva. A foktői úti Vajas híd korlátjáról derült ki, hogy az nem óvja meg a figyelmetlen kerékpárosokat attól, hogy a Vajas vizében kössenek ki, mivel a Csiliás Park felőli felhajtórésznél túl alacsonyra sikeredett. A napokban már elkészült a korlátelem kijavítása, azonban a vas pályaszerkezet rozsdás felületének időjárásálló kezelése még várat magára. Sajnos a hídon átfutó útkanyarulat íve sem teszi lehetővé, hogy azt bárki is 25 km-nél nagyobb sebességgel megközelítse. Az is tény, hogy egy nagyobb járművel való találkozás alkalmával sem oldható meg a járművek hídon való egyszerre történő áthaladása, mivel az út íve ezt nem teszi lehetővé. így megoldásként az előre haladás helyett a tolatás marad. *** A Schöffer Múzeum újra látogatható Hiába kezdődött el a turistaszezon, és volt már kész hónapok óta a kalocsai Schöffer Múzeum épülete, a kiállítási tárgyak mégis ideiglenes helyükön, a volt zsinagógában voltak láthatóak. Július elsejétől azonban újra látogatható a világhírű és kalocsai születésű Schöffer Miklós, a kinetikus (interaktív) művészet jeles alkotójának műveit bemutató állandó tárlat. *** Búcsú és templomnyitás az érseki városban Az idei volt immár a 154. alkalom, hogy megtartották Kalocsán, a Szent István király templomban a templom és a szállástelepülések búcsúünnepét. Az ünnepségsorozat népénekes szentmisével kezdődött, majd másnap szentségimádással folytatódott. A vasárnapi körmenetet népviseletbe öltözött hívek tették szebbé, míg az azt követő érseki szentmisére zsúfolásig megtelt a volt jezsuita templom. Dr. Bábel Balázs, a Kalocsa-kecskeméti Főegyházmegye érseke szentbeszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy Jézus csak egy parancsot adott az embereknek, ez pedig az egymás iránti szeretet mindenhatóságára vonatkozott. Jézus életével mutatott példát ennek a parancsnak a gyakorlására, és így tanította az embereket. Június 25-én egy újabb ünnepnek is örvendhettek a hívek, hiszen a papszentelés időpontjára az évek óta felújítás alatt álló kalocsai főszékesegyház is megnyitotta kapuit. Az öröm azonban nem lehet teljes, hiszen ezt követően is folynak majd az építési munkálatok, így a székesegyház csak a szentmisék idejére nyílik meg a hívek előtt. *** Alkotók találkoztak Dusnokon Dusnokon adtak egymásnak randevút a térség képzőművészei. Hubert László festőművész és a helyi alkotókor meghívására festők, szobrászok találkoztak, és alkottak együtt a Vajas-parti településen. Az elkészült alkotásokból egy tárlatot is összeállítottak, amely méltán színesíti majd a helyi programok sorát. A táborban több korosztály is képviseltette magát, akik különböző technikai eljárásokat alkalmazva hoztak létre új, szép és mondanivalóval bíró alkotásokat. Az alkotótáborok sora ezzel nem ért véget Dusnokon, hiszen július 3—7-ig a szabadkai „Horvát Festőkor" tagjai vendégeskedtek az idei esztendőben alapításának 800. évfordulóját ünneplő településen. Péjó Zoltán Vár állt ott, most kopjafa Az elnyomóként megjelenő uralkodó rend ellen fellázad egy nép, akik igyekeznek elnyerni hazájuk függetlenségét. Aztán szinte menetrendszerűen követik egymást az események: csaták, árulás, győzelem és kudarc. Nem egy mostanában divatos történelmi fantasyban járunk, még csak nem is egy népi történetben. Magyarországon, sőt Pakson, igaz pár száz évvel korábban. I. sorozol. 3|. síim. VAK BOTTYÁN, 1MÍ-17M. A kuruc szoDodsáfrhorc leRendás alakja. Zseniális hadvezér voll, személyes bátorsáea és vitézsége miall katonái bálvinvozták. A XVIII. század elején a magyar történelem egy kettős megítélésű, ám meghatározó eseménye zajlott: a Rákóczi-szabadságharc. A kuruc-labanc-összecsapások magyar sikerrel indultak, a fővezér II. Rákóczi Ferenc tehetséges alvezéreinek, Esze Tamásnak és Bottyán Jánosnak köszönhetően az 1705-ös évre a harcok már a Dunántúlon zajlottak. Bécs mindent elkövetett annak érdekében, hogy a Dunától nyugatra fekvő területeket megtartsa és a határt Buda-Paks-Mohács-vonalon húzza meg. A kurucoknak, hogy átkeljenek a folyón és szilárdan megvessék lábukat a túlparton, komoly stratégiai tervre volt szükségük, amelynek kidolgozására Bottyán Jánost bízta meg Rákóczi. „Jótevő János” - ahogy a nép hívta - végvári harcokban edződött császári tiszt 1704-ben csatlakozott a kuruc mozgalomhoz. A híd megépítésére legalkalmasabb helyet Paksnál találta meg. A folyón átkelve hajdúival biztosította a területet, majd ezt követően megindultak az erődítési munkák és a hídnak a felépítése. Maga az erőd három részből állt: a bal parti, a jobb parti hídfő és a Sánchegy tetején lévő fellegvár, ismertebb nevén a Bottyán-vár. Az építkezést a mozgalommal szimpatizáló parasztok is segítették. Az erőd 1705 júniusára készült el. Az építkezés alatt a császári seregek egyszer próbálták meg elfoglalni, sikertelenül. Bottyán János innen kiindulva szervezte meg portyáit, valamint a közeli Dunaföldvár elleni ostromot. A földvár elfoglalására tett kísérlet kudarcba fulladt, ráadásul az osztrákok azonnal ellentámadásba lendültek, visszaszorítva a kuruc erőket a Bottyán-várba. Hogy a felmentő sereg nem érkezett meg, köszönhető az egyik kuruc ezredesnek, aki az osztrákokkal öszszejátszva szándékosan késleltette csapatait. A Sánchegyen ragadt, ráadásul súlyosan megsebesült Vak Bottyánnak sikerült kitörnie az ostromgyűrűből, és a hídon keresztül elmenekülnie. A Bottyán-vár császári kézre került, akik Budianwarnak nevezték el. A kuruc generális nem nyugodott bele az erőd elvesztésébe, 1705 novemberében indult útnak seregeivel, ám nem egyenesen Paksra vonult, először sikeresen elfoglalta Dunaföldvárat, majd onnan kiindulva vette vissza várát. A császári ellentámadás nem váratott sokáig magára, a következő év februárjában ismét ostrom alatt állt a Bottyán-vár. A generális Dunaföldvárról szerette volna vezetni a felmentést, az ellenséges tűzerő azonban meghátrálásra kényszerítette a védőket, az osztrákok pedig félve egy újabb kuruc akciótól, felgyújtották és lerombolták a sánchegyi erődöt. A Rákóczi-szabadságharc kimenetele mindenki számára ismert. A magyarok - Bottyán döntésének értelmében - meg sem kísérelték visszafoglalni a magaslatot, így az 1705-ben épült erődítés egy év után romokban hevert. A maradványokat még sokáig lehetett látni a vízparton, illetve a Sánchegy tetején. A legtovább megmaradó parti részeit a Duna nyelte el, amiben közrejátszott a folyószakasz szabályozása is. A híres kuruc generális emlékét Paks városa hűen őrzi: a helyi gimnázium viseli nevét, az imsósi hídfőnél pedig kopjafa jelzi a rövid, ám mozgalmas időszak helyszínét, ahol a gimnázium diákjai minden évben koszorút helyeznek el, leróva tiszteletüket. Forrás: Paks város monográfiája Szabó Zoltán Impresszum Kiadja: MVM Paksi Atomerőmű Zrt. Felelős kiadó: Hamvas István vezérigazgató Főszerkesztő: Torma Dóra; e-mail: atomeromuujsag@npp.hu Főszerkesztő-helyettes: Beregnyei Miklós Szerkesztőségi munkatárs: Czibuláné Mayer Szilvia A szerkesztőség tagjai: Enyedi Bernadett, Gyöngyösiné Nyúl Petra, Gyulai János, Krausz Attila, Orbán Ottilia, Prancz Zoltán, Tóth-Pataky Adrienn Magdolna, Wollner Pál Szerkesztőség címe: MVM Paksi Atomerőmű Zrt., Tájékoztató és Látogatóközpont 7031 Paks, Pf. 71, telefon: 75/507-882, telefax: 1/355-7280 Internet: www.npp.hu;www.atomeromu.hu Nyomdai előállítás: ATOMIX Kft., Nyomdaüzem; Felelős vezető: Gergely Judit Etel Tördelés: Schubert Miklós, Szabó Szabolcs