Atomerőmű, 2016 (39. évfolyam, 1-12. szám)

2016-07-01 / 7-8. szám

4 Atomerőmű 2016. július Duna Sárkányhajózni szükséges- vonatkoztathatnánk a régi latin mondást (Navigare necesse est) az utóbbi években egyre nagyobb népszerűségnek örvendő vízi sportra. A sárkányhajózás nemcsak kiváló szabadidős tevékenységet, szép természeti környezetet, testmozgást, edzettséget és egészséget jelent, hanem remek csapatépítő tréning is egy­ben. Nem csoda hát, hogy ez a távol-keleti eredetű sportág a nyugati civilizációt is meghódította, és - egyebek mellett - az Atomerőmű Sportegyesület csónak­házában is szép számú művelőre talált. A megnevezést illetően azonnal útbaigazít a sárkányfej a hajók elején, és a hátul levő sárkányfarok (a hajótesten némelykor még sárkánypikkelyek is vannak). A ha­jók tíz-, illetve húszszemélyesek, ami az evezősök száma. Ők kiegészülnek még az orrban helyet foglaló dobossal és a hátul álló kormányossal. A csapatok lehetnek « egyneműek (csak férfiak vagy csak nők), § de a leggyakoribb a vegyes felállás, ami- I kor férfiak és nők együtt lapátolnak. Az evezősök párosával ülnek, az egyik jobb, a másik bal oldalon evez. Mivel a hely sem oldalra, sem pedig előre és hátra nem túl nagy, mindenkinek alkalmazkod­nia kell a közvetlen szomszédaihoz, azaz meg kell találnia velük a mozgásbeli össz­hangot. Ehhez jön még a ritmus, amit a dobos, illetve a vezérevezősök diktálnak, s amit szintén mindenkinek át kell vennie. Ilyen módon az egész hajó mintegy orga­nikus együttműködést valósít meg, avagy fordítva: akár egyvalaki is képes az egész csapat teljesitményét lerontani, ha felbo­rítja ezt az összetett harmóniát. Pakson az ASE kajak-kenu szakosz­tálya adott otthont a sárkányhajózásnak, amikor 2010-ben önálló szakágként fel­vette a profiljába. Bedecs Ferenc vezető­edző elmondta, hogy a fentebb sorolt előnyök mellett különösen a csapatépítő sajátossága miatt nyerte el az atomerő­mű vezetőinek, illetve munkatársainak tetszését és támogatását. A hozzá vissza­jutott információk szerint a csapaépítés nemcsak a hajóban szükséges harmónia révén valósul meg, hanem az itt kötődő ismeretségek, barátságok által is, amelyek nyomán az erőműben gördülékenyebbé válik a szakmai együttműködés és kom­munikáció, főleg azok között, akik bent nem közvetlen munkatársak. Az elmúlt évek során számos csapat verbuválódott már az atomerőmű, illetve az MVM Cso­port és a Paks II. dolgozóiból, sőt nem ke­vesen csatlakoztak hozzájuk olyan paksi lakosok közül is, akiknek nincs erőműves kötődésük. Az evezések megszervezéséért és vég­rehajtásáért Kirschner Zoltán szakág­vezető a felelős. Mindenkit bátorít, hogy próbálja ki ezt a lehetőséget, hiszen csak nyerhet vele, a szakosztály által biztosított feltételek pedig további csapatok fogadá­sát is lehetővé teszik. Az idény májustól szeptember közepéig tart, de az igazán elszántak akár már márciustól evezhet­nek, sőt „szárazföldi” illetve tanmeden­cés edzések télen is végezhetők. A jó idő beköszöntével egy hajót folyamatosan a stéghez kikötve tárolnak, tehát ekkor még a lecipeléssel sem kell bajlódni. Mivel az egyik legfőbb nehézség, hogy egy-egy evezéshez összegyűljön a kellő létszámú csapat, célszerű lenne egy olyan online felületet létrehozni, amelyen mindenki feliratkozhat a neki megfelelő időpontra, így mindig látható lenne, hogy összeállt-e a legénység (és leányság). Az ASE honlap­ja esetleg megfelelne erre a célra. A rendszeres edzések mellett termé­szetesen mód van alkalmi evezésekre is. Az iskolai osztálykirándulások program­ját például egyre gyakrabban színesítik egy kis sárkányhajózással a paksi Dunán. (Nem akadály, ha valaki nem rendelkezik vízbiztonsággal: a hajó rendkívül stabil, s mentőmellényt öltve senkinek sem kell kimaradnia a vízi kalandból.) Az erőmű szakmai szervezetei is élnek az alkalmi evezés lehetőségével. Legutóbb például a Vegyészeti Főosztály dolgozói szálltak víz­re (lásd a képen), akik közül sokan ekkor ültek először sárkányhajóban, ám ennek nyomán hagyományt szeretnének terem­teni közös lapátolásukból. Az élmények i-jére a versenyzés teszi fel a pontot. A csapatok három szinten is megmérethetik magukat. így a már hagyományossá vált, az igazgatóságok közötti, valamint az iparági sárkányhajó­­versenyeken, a legfelkészültebbek pedig a Magyar Kajak-Kenu Szövetség által meg­rendezett nemzeti versenysorozaton is rajthoz állhatnak. Prancz Zoltán Múzeum „Maradnék még két hetet" Az Atomenergetikai Múzeum (AEM) immár harmadik éve rendezi meg nyári jutalomtáborát, amelybe a Társa­dalmi Ellenőrző, Információs és Településfejlesztési Társulás településeinek iskoláiból érkeznek jellemzően he­tedik osztályt végzett diákok. A 2016-os azonban más volt, mint a korábbiak, mégpedig azért, mert az időjárás idén fogadta a leginkább kegyeibe a résztvevőket. Csapadékmentes szép (pénteken már nagyon szép...) nyári időben telt az egyhetes tábor, minden tervezett szabadtéri programot sikerült megtartani. A tapasztalt kollek­tíva pedig nem dolgozott hiába, amint az három kalocsai fiatal véleményéből is kitűnik. Bán Bence közülük az egyetlen, aki nem szokott táborozni, a vakációkat családi körben, otthon tölti. Neki tehát minden új volt, az ötnapos távoliét éppúgy, mint a Balaton. Nem volt még a magyar tengernél, nagyon örült neki, hogy idén eljuthatott oda. Sok információhoz jutott az atomerőművel kapcsolatosan, hasznosnak tartja, hogy ennyi új ismeretet nyújtott számára az erőműves tábor. Talán az étkezések lehettek volna változatosabbak, a csütörtöki szalonnasütés viszont nagyon elnyerte a tet­szését. Csatlakozott hozzá Bolvári Anna is, akiről elmondható, hogy táborozni nem, táboroztatni viszont gyakran szo­kott. Az íjász- és lovastáborokban egyaránt segédkező diáklány csütörtökön egyik társa jóvoltából a Dunában is megmártózott. Mint mondta, mókás pillanatokban a bringázások idején sem szenvedtek hiányt, a leginkább az vidította a társaságot, amikor a táborszervezők kétke­rekűi mondták fel a szolgálatot. Ő, ha tehetné, maradna még két hetet. Imádta, hogy sok helyen jártak, a progra­mok száma éppen megfelelő volt, se többet, se keveseb­bet nem tenne bele a hétbe. Kiemelte, hogy néhány óra alatt összejött a társaság, nagyon jó volt a légkör, amihez a vendéglátók is nagyban hozzájárultak. Akárcsak Bence, még ő sem volt állatkertben, Magyarországon legalábbis nem, ezért is várta nagy kíváncsisággal a keddet, amikor a veszprémi állatkertbe is ellátogatott a csapat. Barna Martin Gábor szintén gyakran megfordul tábo­rokban, ám ő a táborlakók oldalán, így jelentős össze­hasonlítási alapja van. Ezt a mostani AEM-es egy hetet különlegesnek tartja sok és élvezetes programjával, remek társaságával, igazán jól érezte magát. Neki is na­gyon tetszett a balatoni nap, a veszprémi állatkert pedig számára is vadonatúj élményt jelentett. Hármójuk közül egyedüliként ő idén járta a nyolcadik osztályt, szeptem­bertől ugyanott lakik majd hétköznapokon, mint a mú­zeumi tábor idején, az Energetikai Szakközépiskola kol­légiumában. Felmérhette tehát a terepet, hogy aztán az ESZI legrégebbi ágazatán, a villamos ipar és elektronika szakon folytassa tanulmányait, ott, ahol már a suli 1986- os indulása óta folyik képzés. Jól sikerült tehát ez az öt nap, amellyel lezárult az AEM 2015/2016-os múzeumpedagógiai programsorozata. Folytatása következik a következő tanévben. Vöröss Endre

Next

/
Oldalképek
Tartalom