Atomerőmű, 2015 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2015-03-01 / 3. szám
2015. március 15 <q> mym paksi atomerőmű Régi motorosok Akik a kezdetektől itt dolgoznak Rovatunkban az atomerőmű kezdeti időszakától fogva itt dolgozó munkatársainkat mutatjuk be, olyan momentumokat elevenítve fel és téve közkinccsé a segítségükkel az erőmű hőskoráról, amelyek már csak az ő emlékezetükben élnek. Ezúttal Pumerschein János, az Armatúra és Csővezeték Karbantartó Osztály nukleáris vezető szerelője idézi fel pályafutását.- Mióta dolgozol az atomerőműben, milyen „állomásokon’ keresztül jutottál el a jelenlegi munkahelyedre és beosztásodba?- 1978-ban végeztem az 505-ös számú szakmunkásképző intézetben, vas- és fémszerkezet-lakatos szakmát szereztem. Mivel itt az iskolában kézilabdáztam, és az atomerőműben akkor szervezték a kézilabdacsapatot, így 1980-ban - immár 34 éve - felvételt nyertem a Paksi Atomerőmű Vállalathoz, az Armatúra Karbantartó Osztályra. Az akkori főberendezés csoportba kerültem a főelzáró tolózár karbantartójaként, és azóta is itt dolgozom.- Hogyan emlékszel vissza a kezdeti időszakra?- Kezdetekben sokat kellett tanulni a szakterületen, hiszen csak itt lehetett megszerezni az ismereteket. Fiatalok voltunk, nagyon jó, összetartó csapat volt. Részt vettem a megjáratásokon, az I-es és a 11-es revíziókon minden blokkon. A blokkindulásoknál mi is ott voltunk, sokat dolgoztunk, orosz szakértők segítségével tanultuk a munkafolyamatokat. Különböző szakmai, számítógépes, minőség-ellenőrzési tanfolyamok elvégzése után független szakmai minőség-ellenőrzési megbízást kaptam, majd kineveztek a főtolózár csoportvezető szerelőjének.- Milyen volt akkor és most a munkahelyi, közösségi élet?- Brigádmozgalom volt abban az időben, rendszeresen részt vettünk társadalmi munkákban, bölcsődébe, óvodákba, iskolákba jártunk dolgozni. Rendszeresek voltak az úgynevezett brigádbulik, amik nagyon jó hangulatban zajlottak. A rendezvények egyik hangulatfelelőse voltam, zenéltem tangóharmonikával, jókat főztünk, ettünk, szórakoztunk. A főtolózár karbantartása igen fontos feladat, ABOS 1-es berendezés, hiszen a tömör zárást kell biztosítania a blokkok karbantartási időszakában. Ciklikus karbantartást végzünk, itt ebben a munkában kell irányítanom a csoportot a területen. A legérdekesebb rész és a legnagyobb kihívás a reaktor teljes zónakirakásakor végzett teljes szétszereléssel járó revíziós munka, ami nagyon összetett feladat a karbantartási technológiában előírtak alapján. Nagyon összehangolt munkavégzést igényel, ilyenkor a daruzással járó emelési munkák, a széles körű feladatok elvégzése, nyomáspróbák, a munkafolyamatok határidőre való befejezése a fő feladat. A munkámhoz tartozik még, hogy harmadik ciklusomba járok a Munkavédelmi Bizottságban, a munkavállalók választott képviselője vagyok. Sok átszervezést megértünk, a blokkok üzeme alatt sok új technológiát kellett alkalmaznunk, sok új munkafázist vezettünk be. A mostani légkör sokkal feszültebb, többrétegűbb a munka, egyre több feladat hárul ránk, több felelősséggel.- Elismerések, kitüntetések?- A 20 éves törzsgárda átadásakor az osztályvezetőm, Blatt Vince, amikor átadta az oklevelet, úgy fogalmazott: „Pumi, maga az osztályon az egyetlen, aki a belépése óta jelenleg is azt a munkát végzi.” Én megkérdeztem tőle, hogy ezt most dicséretnek vegyem, vagy sem, de csak anynyit mondott, hogy nagyon büszke rám. Munkám elismeréseként 2004-ben megkaptam az Atomerőmű Kiváló Karbantartója díjat.- Érdekes történet, esemény, amire esetleg szívesen emlékszel vissza?- Az egyik legemlékezetesebb számomra, amikor az 1. blokk kezdeti üzemébe be kellett jönni dolgozni karácsony előtt, de akkora hó volt, hogy a lakótelepre nem tudott kijönni az ügyeletes autó értünk. Az akkori sárkányrepülő-szakosztály autója jött értünk. Reggel, amikor mentünk haza, nem jutottunk el Paksig, és gyalog kellett hazamenni, ami szintén élmény volt. De még számtalan más történetet is lehetne említeni.- Távolabbi tervek, célok, munkahelyi, esetleg magánéleti?- Továbbiakban is a legjobb tudásom szerint szeretném végezni a munkámat, a nyugdíjas évekig, ami most kicsit távolabb került a nyugdíjrendszer átalakítása miatt. Nagyon fontosnak tartom, hogy a szakmai tapasztalatokat átadjuk a fiataloknak, de sajnos kevés fiatal szakemberrel rendelkezünk, ők viszont fontosnak tartják a munkafolyamatok elsajátítását.- Család, hobbi, szabadidő?- Paksi születésű vagyok, itt élek, ide kötődöm. A zenét szeretem, a zenekarommal továbbra is sok-sok rendezvényt vállalunk, ahol igyekszünk mindig kiszolgálni a hálás közönséget.- Mi számodra a legfontosabb dolog az életben?- Nagyon fontos mindenki életében a család, a nyugodt élet ebben a rohanó világban. És még egy mottó: vigyázzunk egészségünkre! OrbánO Generációk A Gergely család Rovatunkban ismételten egy olyan családot szeretnénk bemutatni, ahol tetten érhető, hogy az atomerőmű indulási éveiben fiatal munkavállalóként Pakson letelepedett család életében hogyan volt, illetve van jelen az atomerőmű. Mit jelent számukra az atomerőmű iránti elkötelezettség, és hogyan sikerült munkahelyük szeretetét átadni a családban felnövekvő gyermek(ek) számára. Az apával, Józseffel az előző lapszámokban több alkalommal is készült interjú, ezért most beszélgetőpartnereink Gergely Józsefné, Marika és Gergely Viktória, a család két hölgy tagja. Marika 1972-ben a Budapesti Petrik Lajos Vegyipari Technikumban végzett. Első szakmai tapasztalatait a Kőbányai Gyógyszerárugyárban szerezte meg. Közben férjhez ment ahhoz a fiatalemberhez, aki egyetemi ösztöndíjszerződést kötött a Paksi Atomerőmű Vállalattal. Fiatal házasként kiváló lehetőséget láttak abban, hogy hosszú távon Pakson valósítsák meg elképzeléseiket, szakmai karrierjüket. 1978. február 1-jén a Vegyészeti Osztályra nyert felvételt, rövid időre követte férjét, akit átirányítottak a leninvárosi új erőműbe, az ott folyó beindítási munkákra. Marika az ottani laboratóriumban élte meg a betanulás időszakát, ahol a vízanalitikában szerezhetett gyakorlati jártasságot. Pár hónap múlva visszatértek Paksra, ahol az erőművi blokkok építésével párhuzamosan intenzív fejlődésnek indult a város, az épített környezet dinamikus terjeszkedése mellett a fiatal erőműves kollégák is keresték egymás társaságát, gyakran szerveztek baráti összejöveteleket, közös főzéseket. Ilyenkor más kollégákon kívül megismerhették azok hozzátartozóit, gyermekeit is, a gyermekek pedig sokat játszhattak együtt. Az így kialakult „nagycsaládi" környezet mellett természetesen sok fiatal párnak - így Marikáéknak is - lemondásokkal is járt a paksi önállósodás, hiszen a szülők tőlük távol dolgoztak és éltek, segítséget napi szinten nem kaphattak. Miközben Marika felidézi életének ezt az időszakát, boldogság tölti el, hiszen a mindennapok akkori nehézségei ellenére, kortársaihoz hasonlóan ők is tele voltak energiával, lendülettel, tervekkel. A sors nagy adományának véli, hogy szemük előtt láthatták azt a folyamatot, hogy miként épült meg az adott blokk egy-egy technológiai rendszere, a fő berendezések és az épületek. Mindez nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a „Csikócsapat" ennyire összetartó lett. Közülük mindenki az adott szakterületének megfelelően fejlesztette szaktudását, de nyitott volt rokon szakterületek megismerésére is. Marika ezekben a vegyészeti vizsgálati módszerek finomításával, a manuális vizsgálatok részbeni automatizálásával foglalkozott, illetve a folyamatosan bevezetett számítástechnikai eszközökkel, programokkal ismerkedett meg. Az évek során egyre több laboratóriumi analitikai automatizált eljárást és komplex rendszereket kellett megismernie. Természetesen egy édesanyának családi környezetben is maximálisan helyt kellett, kell állnia. Komoly segítséget jelentett fiatal szülőként a munkahely stabilitása, az egzisztenciális biztonság, a lakhatási támogatás mellett, a kollégák segítő szándéka, egymás támogatása a civil életben is. Láthatatlanul szivárgott át ez a szellemiség a családokra is, számos közösségi programot szerveztek, ahol a gyermekek is értesültek a szüleiket foglalkoztató munkahelyi kihívásokról, az atomerőművet érintő változásokról. A Gergely család kisebbik gyermekét, Viktóriát is egyre jobban érdekelni kezdte az a környezet, amiről oly sok jót hallott az erőműben dolgozó szüleitől. így az egyetemi tanulmányai során felsőévesként már a környezetvédelem került az érdeklődésének középpontjába. Másoddiplomáját pedig már tudatosan az ipari környezetvédelem szakterületén szerezte meg, amivel jó eséllyel pályázhatott atomerőmű üzemeltetéséhez kapcsolódó munkakör betöltésére. Diplomamunkáját a radioaktív hulladékokkal kapcsolatban írta. Az Atomix Kft.-hez 2009 májusában került WANO-ügyintéző munkakörbe, ahol angol nyelvtudását és a nyelv szeretetét is kamatoztatni tudja. Viktória úgy véli, hogy a munkájával szembeni belső elvárás, precizitás és alaposság kialakulásában, a szülőknél általa megfigyelt hozzáállás is közrejátszott. Meggyőződése, hogy csak ilyen hozzáállással lehet az atomerőmű biztonságos üzemeltetéséhez hozzájárulni, és az egyén felelőssége igen nagy. A beszélgetésünk során, kiderül, hogy Viktória széles érdeklődési körrel rendelkezik, szívesen járják párjával a természetet, és örökítenek meg egy-egy szép pillanatot, tájat. Imádja a virágokat, családi házuk kis kertjében gondosan ápolja őket. A konyhaművészetek területén is jártas, szívesen süt, főz. Szeretteinek a szeretetén túl, erősen kötődik Paks város régiójához. Pakson ő is megtalálta boldogságát, munkahelyét stabilnak érzi, erre építve ő is tovább kívánja adni a szüleitől kapott hozzáállást. Édesanyjához hasonlóan imádja a közös családi programokat, nővére három kicsi gyermekét. Ilyenkor szüleit nagyszülőként is láthatja, valamint azt a boldogságot, amelyet a három unoka jelent számukra. Bodnár Róbert
