Atomerőmű, 2015 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2015-11-01 / 11. szám
2015. november 15 <©> „ „ mym paksi atomerőmű Régi motorosok Akik a kezdetektől itt dolgoznak Czinkóczi Lászlóné analitikai laboráns Ha valaki egy vegyészettel foglalkozó szakembert felidéz magában, akkor egy fehér köpenyben, vegyi laboratóriumban serénykedő személyre gondol, akit kémcsövek, színes fortyogó folyadékokkal teli lombikok, Bunsen-égők vesznek körül. Az utóbbi évtizedekben óriási változások mentek végbe ezen a szakterületen. Nagyon jó gépparkkal felszerelt, akkreditált laborokkal büszkélkedhet a vegyészet. Olga 33 év tapasztalatával a háta mögött emlékezik vissza az atomerőmű kezdeti időszakára. A Paksi Atomerőmű Vállalat dolgozójaként 1982. április 1-jén kezdett az atomerőműnél.- Mielőtt idekerültem, röntgenaszszisztens voltam az Országos Traumatológiai Intézetben. Tulajdonképpen úgy éreztem, hogy most van lehetőségem a váltásra. Szüleim is itt dolgoztak, és nagyon támogatták az elképzelésemet, hogy jelentkezzem felvételre. A mai napig is úgy gondolom, hogy nagyon jó döntésnek bizonyult.- Mit jelentett számodra itt dolgozni? Hogyan jellemeznéd a kezdeti időszakot?- Legfiatalabbként kerültem a csapatba, a teljesség igénye nélkül: Illés Rozika, Varga Lívia, Gerst Marika, Tóthné Éva, Farkasné Mari kolléganőimtől sokat tanultam, sokat segítettek a munkámban. A munkahelyem mindig ugyanazon a helyen volt, az EÜ-épület földszintjén, csak mivel nem volt még primer kör, a 017-es ajtót használtuk közlekedésre. Aztán egyre több szigorítás következett, és kialakultak a primer köri expresszlaborok. Rossz élményről nem tudok beszámolni, mindig örömmel jövök dolgozni a mai napig is. 22 éve családfenntartó vagyok, tehát számomra nagyon fontos a biztonságos hátteret adó munkahely, ahol még szeretek is dolgozni. Vicces momentum volt, amikor kezdőként próbaképpen kicsit megnyitottam egy sűrített levegős vezetéket, és lefújt egy adag olajos kosszal, ami jól mutatott a fehér ruhámon, vagy például nem tudtam, hogy az ötliteres lombikban öntési hiba kapcsán keletkezhet olyan feszültség, hogy miden ok nélkül szétrobban. De szívesen emlékszem a brigádmozgalomban végzett „társadalmi munkákra”, amit közösen végzett a csapat. Lehet, hogy csak én látom így, de most sokkal több a papírmunka, ami a tényleges munkától veszi el az időt. Jó kollektívába kerültem, nagy lelkesedéssel végeztük a feladatokat, hiszen szinte a második otthonunk volt a munkahely. 15 évig műszakos laboránsként dolgoztam, amint lehetőség volt rá, nappalosként végeztem tovább a feladataimat. Mivel összetartó, jó kollégákkal dolgozom, csak pozitív dolgokat tapasztaltam a hosszú évek során.- A család mindezt hogyan tolerálta az elmúl 33 évben? Zökkenőmentesen, avagy nekik is sokat kellett „formálódni”?- Férjem már nyugdíjas, összesen három lányunk (51, 32 és 26 évesek) és öt unokánk (30-tól 3 évesig) van, akik sok boldog pillanatot adnak nekünk. Soha nem volt vita és veszekedés a munkám miatt, igazán megértőek és segítőkészek voltak mindig. Persze ez sok lemondással és alkalmazkodással járt. Nagyon sokat köszönhetek a családomnak. Igyekszem velük minél több időt eltölteni, de ha van egy kis szabadidőm, természetesen szívesen olvasok, zenét hallgatok, sportolok vagy akciófilmeket nézek.- Terveid esetleg a jövőt tekintve? Mennyire tervezel szívesen előre? Viszj szatekintve az eltelt évtizedekre, mit '< tartasz a legfontosabbnak az életedben?- Tervezni előre? Azt szeretném, hogy egészségben elérjem a nyugdíjaskort, és mivel a család a legfontosabb dolog az életemben, amíg csak tehetem, segítem, támogatom őket. OrbánO Generációk Menyhei család Rovatunkban ismételten egy olyan családot szeretnénk bemutatni, ahol látható, hogy az atomerőmű indulási éveiben fiatal munkavállalóként Pakson letelepedett család életében hogyan volt, illetve van jelen az atomerőmű, mit jelent számukra az atomerőmű iránti elkötelezettség, és hogyan sikerült munkahelyük szeretetét átadni a családban felnövekvő gyermek(ek) számára. A Menyhei családból Zsolt, az édesapa és fia, Dávid a beszélgetőtársunk. Menyhei Zsolt 1968. december 26-án látta meg a napvilágot Szekszárdon. Gyermekkorát kezdetben Tengelicen töltötte, majd az általános iskola utolsó két osztályát már Pakson végezte el. Hegesztő szakipari végzettség megszerzése után 1 évet dolgozott a Gyár- és Gépszerelő Vállalatnál, az erőmű 4. blokkjának építésén. Ezt követően kölcsönzött munkaerőként a PAV reaktor-karbantartó csoportját erősítette. Teljesítette a katonai szolgálatot, és rövid százhalombattai kitérő után visszatért Paksra a Lakásépítő Szövetkezet munkavállalójaként. 14 éven keresztül csoportvezetőként lakatos karbantartási munkákat végzett és irányított, amelynek során atomerőművi helyismeretet és gyakorlatot szerzett. 2003-ban lehetőség adódott számára, hogy átkerülhessen az Atomix Kft. dolgozójaként a radioaktívhulladék-kezelés területére. Az atomerőmű Radioaktív Hulladékkezelési Osztály vezető hulladékkezelő munkakörét 2006 novemberétől tölti be. Gyermekként, majd később felnőtt fejjel is könnyedén be tudott illeszkedni az új környezetbe, mindig is szerette az új kihívásokat. Úgy véli, a betanulást nagyban segítette, hogy rengeteg vele egykorú kollégával közösen ismerhette meg az erőmű technológiáját, munkakörének szakmai fortélyait pedig a nagy tapasztalattal rendelkező idősebbektől „leshették el". Emellett a munkaidőn kívül is bőven adódott alkalom egymás mélyebb megismerésére, hiszen ifjúsági klubokba járhattak, különböző sportágakban rendszeresen sportolhattak már a kezdeti években is. Az erőműves dolgozók és a város lakói nagyon összetartóak voltak, a mindennapokban pedig jóval könnyebb volt az egyensúlyt megteremteni a munka és a pihenés, aktív feltöltődés között. Tudatosan kerülte, hogy a munkahelyi történésekkel terhelje a családját, de amint időszerűvé vált, sokat tett azért, hogy fia testközelből ismerhesse meg a primer kör„atmoszféráját", az ott zajló munkákat. Szabadidejében is a családjának él, szívesen viszi, illetve vitte gyermekeit sportrendezvényekre, versenyekre. Az aktív pihenést részesíti előnyben, szívesen kirándul, néz mozifilmeket családja társaságában. A beszélgetés fonalát Menyhei Dávid veszi át, lelkesen avat be önéletrajzába, kezdve 1992. október 10-i megszületésével, folytatva paksi kiegyensúlyozott gyermekkorával és az energetikai szakközépiskolai tanulmányaival. Már ezekből az adatokból is jól kirajzolódik, hogy tudatos pályaválasztással készült az erőműves munkaviszony megszerzésére. 2013-as erőművi felvételét megelőzően gépésztervezőként szerzett tapasztalatot, gyakorlati szaktudást folyamatok automatizálásában, robotizálásában, speciális 3D-s szoftverek megismerése mellett. Jelenleg az erőműben a radioaktívhulladék-kezelés területén o üzemeltetésvezetőként végzi munkáját. Folyamatos tanulással mélyíti műszaki ismereteit - a Dunaújvárosi Főiskola levelező tagozatán gépészmérnök szakon végzős hallgató. Nagy előny volt számára, hogy nem egy ismeretlen kollektívába kellett beilleszkednie, hiszen édesapja révén már fiatal kora óta ismerték Dávidot. Dávid saját helyzetén keresztül pozitív hozadékát látja az egykori csapatépítő programoknak. Emellett számára teljesen természetes dolog, hogy az erőmű szervesen van jelen a város életében, támogatja a sportéletet. Ő maga is élve a lehetőségekkel éveken keresztül teniszezett, jelenleg pedig testépítéssel és erőemeléssel tartja magát karban, versenyek sikeres résztvevője. Édesapja szabálykövető hozzáállását átvette. Pontos jövőképpel rendelkezik, tanulmányait, nyelvismereteinek mélyítését folytatni szeretné, és az aktív sport mellett az önállósodás is fontos számára. BRóbert
