Atomerőmű, 2015 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2015-11-01 / 11. szám
12 2015. november Balázs Istvánt 1985. március 4-én vették fel az akkori Vegyészeti Osztály állományába dekontamináló szakmunkás munkakörbe, és azóta is ezen a szakterületen végzi feladatait. Gyors szakmai fejlődése és példamutató munkája elismeréseként 1993. május 1-jétől vezetői javaslat alapján előlépett műszakvezetőnek. Több évtizedes szakmai tapasztalatait elismerve a mentori képzés keretében munkahelyi vezetői gyakran megbízzák új dolgozók betanításával, amit nagy szakértelemmel, lelkesedéssel és empátiával lát el. Mindennapi feladatain túl kreatívan vesz részt az egyedi feladatok kivitelezésében, valamint az új technológiák bevezetésében. Bokor László 1985. május 29-én nyert felvételt az erőmű Biztonságtechnikai Osztályára tűzvédelmi előadói munkakörbe. A következő évben megbízták a tűzvédelmi csoport vezetésével. 1987-ben egy rövid kitérőt tett a villamos üzemviteli szakterületre, ahol 1993- ig a Villamos Főosztályon önálló mérnöki munkakörben dolgozott. 1993. április 1-jétől ismét a Biztonságtechnikai Osztályon, illetőleg annak jogutódjánál, a Munka- és Tűzvédelmi Osztályon dolgozik tűzvédelmi csoportvezetői munkakörben. Évek óta villamos biztonságtechnikai ismereteket oktat. Magas színvonalú szakmai ismereteit a WANO is felismerte, hiszen eddig már hét alkalommal kérték fel és vett részt a világ különböző kontinensein zajló nemzetközi vizsgálatokon. A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség is többször felkérte szakértői közreműködésre tűzvédelmi projektjeiben. Bolla Lajos 1986. február 10-én lépteit be az akkor még Paksi Atomerőmű Vállalathoz. Kezdetektől a Reaktor Osztályon dolgozik primer köri gépész beosztásban. Munkáját mindig pontosan, hiba nélkül hajtja végre. Vezetői többször felfigyeltek erre a tulajdonságára és ajánlottak neki előrelépési lehetőséget, de Lajos nagyon szereti jelenlegi munkáját, és mindig úgy gondolta, hogy ebben a munkakörben hasznosíthatja leginkább tudását és mym paksi atomerőmű hihb Céggyűrű díjazottak 2015 tapasztalatát. Munkatársai szerint igazi közösségi ember mind a munkában, mind a magánéletben. Az eltelt hosszú évek során sok fiatal kolléga betanításában vett részt, akik eredményesen kamatoztatják a tapasztalt kollégától tanultakat. Csöndes József 1983. október 10-én lépett be cégünkhöz. Pályafutását a szekunder köri gépésztechnológia üzemeltetésének területén turbinagépész munkakörben kezdte meg. Rátermettsége és ambíciója révén 1987-től turbinaoperátor, később turbinafőgépész munkakörben dolgozott 2015. szeptember 3-i nyugdíjba vonulásáig. Az erőműben eltöltött életútja során tevékenyen részt vállalt a blokkok üzembe helyezési munkálataiban és számos technológiai átalakítás megvalósításában. Feladatainak ellátását mindvégig nagy szakmai tudás birtokában, az atomerőmű iránt elkötelezetten és felelősséggel végezte. Munkája során jó emberi és munkaköri kapcsolatokat épített ki, ezért kiérdemelte munkatársai elismerését és tiszteletét. Frast Gábor 1988-ban a Beruházási Igazgatóság Építészeti Főmérnökségén kezdett dolgozni műszaki ellenőrként. 1990-ben átkerült a Beruházás Tervezési és Elemzési Iroda, Határidő Tervezési Osztályra. A soron következő szervezeti átalakítások során a határidő-tervező csapattal együtt a Beruházási Főosztályra, majd a Karbantartás Irányítási Osztályra (KIO) került. A legtöbben természetesnek veszik, hogy a főjavítások során vezetői ütemtervet, vízszintváltoztatási tervet, leállítási és visszaindítási ütemtervet tartanak a kezükben, amelyeket a határidő-tervezők készítenek el. Gábor 2009-től főtechnológusként irányítja ezt a csapatot. Feladatai közé tartozik még az AS6 KIO által használt moduljainak problémamentes üzemeltetése, fejlesztése és ezen feladatok koordinálása. Rendkívül segítőkész, életvidám, barátságos, megbízható ember. Galgóczy Sándor 1983. március 22-én kezdett el dolgozni vállalatunknál hírközlő műszerész beosztásban. 1986 februárjától a Híradástechnikai Osztály URH és TV Csoportjának vezetésére kapott megbízást. Közel egy évtizedes csoportvezetői munka után 1995-től az Irányítástechnikai Előkészítési Osztály technikusaként, később műszaki előkészítőként végezte feladatait. 2001-ben viszszakerült a Híradástechnikai Osztályra, ahol az Operatív és Biztonsági Rendszerek Művezetői egység művezetői feladatainak ellátására kapott megbízást. Műszaki előkészítőként és művezetőként a napi üzemeltetési és karbantartási feladatai mellett jelentős részt vállalt a Tűzjelző és Oltásvezérlő Rendszer Rekonstrukció, Akusztikus Riasztórendszer kiépítésében, a turbinagépházi kamerarendszer létesítésében. Komoly szerepe volt továbbá az erőműves mobiltelefonos flotta megalakításában és működtetésében a mai napig. Munkavégzése nagyban hozzájárul ahhoz, hogy az irányítása alá tartozó híradástechnikai rendszerek megbízhatósága és rendelkezésre állása magas szintű. Göttli József 1978. október 16-a óta a Paksi Atomerőmű dolgozója. Az 1. blokk indítására turbinaoperátori vizsgát tett, a később megalakuló hatodik műszakba már turbinafőgépészként került. 1984-től öt éven keresztül a 2. blokkon blokkügyeletesként dolgozott. A 3. blokk indításánál a blokkszámítógép sémaképeinek megrajzolásában is részt vett. 1989 decemberében került a szimulátorra oktatónak, ahol instruktorként dolgozott 2009 decemberéig. Ekkor került jelenlegi munkakörébe a Rendszertechnikai Főosztályra. 2011 szeptemberétől a MÜSZ-karbantartói feladatot látja el. Blokkügyeletesi jogosítványát egészen 2015 év elejéig megtartotta. Hosszú szakmai pályafutása alatt felhalmozódott tapasztalatait jól alkalmazza munkavégzése során. Közvetlen kollégáival jó munkatársi és emberi kapcsolatot épített ki, segítségére, szakértelmére mindig lehet számítani. Györki Mihály a Forgógép Karbantartó Osztály Fő Keringtetőszivattyú Karbantartó Művezetői Egység műszakvezetője, 1986 óta dolgozik az atomerőműben. Az idő múlásával az erőműben több szervezeti változás, átalakulás ment végbe, mely alatt a forgógép karbantartásra került. Az osztályon nukleáris karbantartóként kezdte munkáját, majd hozzáállása, kiemelkedő teljesítménye, rátermettsége elismeréséül 2007 óta műszakvezetői beosztásban látja el feladatait. Az általa irányított műszak munkája tekintetében jelentős érdeme van a blokkok teljesítménynövelési, illetve üzemidő-hoszszabbítási programjának megvalósításában. Kiemelkedő érdemei vannak a fő keringtetőszivattyúnál az elmúlt 20 évben kialakított hatékonyabb karbantartási tevékenység megvalósításában. Nyugodt, csendes, emellett határozott, szakmailag felkészült, nagy tudással bíró szakember, aki tudását lelkesen adja át kollegáinak, motiválva őket szakmai felkészültségük kiteljesedése érdekében. Horváth László 1993-ban „külsősként” került a Paksi Atomerőmű Minőségbiztosítási Osztályára. Az 1995-ben létrehozott Minőségfelügyeleti Szervezet egyik alapító tagja. 2000-től a Karbantartási Igazgatóságon az Armatúra Karbantartó Osztály technológiacsoportjának vezetője, majd 2002-től az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. felelős hegesztőmérnöke. 2005-ben „visszatért” a Biztonsági Igazgatóságra, ahol két évig a Minőségellenőrzési Osztály vezetői teendőit látta el. 2007-től napjainkig a Minőségfelügyeleti Osztály vezetőjeként a hatósági és belső engedélyezési feladatokért felelős. Munkáját mindenkor magas szakmai színvonal és alaposság jellemzi. Szakmai felkészültsége és kompromisszumkészsége nagyban segíti a társszervezetekkel való kiváló együttműködést. Illés Rozália az atomerőmű szerveződő személyzetéhez 1979. december 1-jén csatlakozott a Radiokémiái Laboratórium vegyésztechnikusaként. Belépése óta a laboratórium valamennyi ellenőrzési feladatában igen nagy szakmai tapasztalatot szerzett. Szakmai tevékenységi területéhez tartozik mind a mai napig a primer és szekunder köri hűtőközegek, technológiai és biztonsági rendszerek közegeinek műszeres analitikai vizsgálata, a vizsgálati módszerek felülvizsgálata. Több nagy kapacitású analitikai mérőberendezés és vizsgálati módszer „rendszerfelelőse”. Munkájában körültekintő, alapos és precíz. Rozália az atomerőműben végzett 36 éves tevékenysége során bizonyította széles körű szakmai tudását, amelyet mentorként is kamatoztat, szívesen vesz részt az új kollégák betanításában. Szakmai, szakszervezeti és külső kapcsolataival az erőmű jó hírnevét erősíti.