Atomerőmű, 2015 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2015-10-01 / 10. szám
2015. október 13 mym paksi atomerőmű Fácánkert, Homokmégy, Drágszél és Öregcsertő a Nyílt Napon A Nyílt Nap célja, hogy az erőmű színvonalas bemutatásával a környező települések lakói közelebbről megismerjék a létesítményt, tájékozódjanak és reális, naprakész ismereteket szerezzenek az atomenergetikáról. A szakmai program keretében üzemlátogatáson vettek részt a vendégek, továbbá megtekintették a Tájékoztató és Látogatóközpontot. Ez alkalommal 4 település lakói ! - Fácánkert, Homokmégy, Drágszél és Öregcsertő - ven- 4 dégeskedtek az erőműben, fiatalok és idősek egyaránt. I A szakmai túrán kisvonattal mentek körbe a felnőtt je- 1 lentkezők, mások horgászversenyen vettek részt. Ez idő alatt a gyerekek számára különböző alkotóprogramokkal és játékokkal készültek a szervezők a Kishegyi Úti Tagóvoda szakképzett óvodapedagógusainak segítségével. Az üzemlátogatást közös ebéd követte a Kondor-tó melletti területen. Desszertként hatalmas tortát vágtak fel a települések polgármesterei közösen. A vidám hangulatról a Csillagshow táncegyüttes táncbemutatója gondoskodott, majd a Desperado együttes koncertje szórakoztatta a közönséget. Sipos-Szabó Csilla jovorw Nyugdíjasnap az erőműben Immár harmadik alkalommal várta a körülbelül nyolcszáz nyugdíjasát az atomerőmű a Tájékoztató és Látogatóközpont előtt szeptember 11 - én. Nagy örömmel, vidám izgatottsággal gyülekeztek a nyugdíjasok, akik kisvonattal végigjárhatták az erőmű üzemi területét, ahol a változásokat is megtapasztalhatták, és megtekintették az Atomenergetikai Múzeumot is. Lehetőség volt az egymással való találkozásra, az aktív, dolgos időszak emlékeinek felidézésére, rég nem látott munkatársakkal való beszélgetésre. Az erőmű vezetői tájékoztatást adtak az elmúlt időszak fontos eseményeiről. Hamvas István vezérigazgató és Bognár Péter humán igazgató vállalta fel ezt a feladatot. A megrendezett fórumon Süli János polgármester is válaszolt a felmerült kérdésekre. Az elmúlt évek sikerei közül legfontosabbként emelte ki Hamvas István azt, hogy az 1. és 2. blokkra megkapták a továbbüzemeltetési engedélyt, így újabb húsz évig biztosít megélhetést az erőmű a térségben élőknek. A jövőt illetően fontos az új blokkok építése.- Büszkén mondjuk, hogy a mi gyerekünk, mi vittük a Teller projektet a parlament elé - fogalmazott a vezérigazgató. Azt mondta, az építésre létrehozott projekttársaság velük szorosan együttműködve végzi a munkáját, építve arra a szaktudásra, ami az atomerőműben felhalmozódott. Emlékeztetett arra, hogy Lázár János miniszter Pakson jártakor megerősítette, hogy a Paksi Atomerőmű lesz az üzemeltetője az új blokkoknak. A fehér asztal melletti beszélgetések után Korda György és Balázs Klári műsorával ért véget a sikeres rendezvény. WollnerPál