Atomerőmű, 2015 (38. évfolyam, 1-12. szám)

2015-08-01 / 8-9. szám

6-<#> „ „ mym paksi atomerőmű 2015. augusztus-szeptember Pont a százon - Atomfutás negyedszer Bronzos dobbantás Negyedik alkalommal minden eddiginél többen, 1238-an teljesítették Paks és a kör­nyék legnagyobb futóversenyét, az Atomfutást. Az ország minden szegletéből érkeztek sportolók, hogy megbirkózzanak a maraton különböző hányadaival, vagy teljesítsék a brutálATOMot, esetleg az AtomlOO vagy AtomlOO+-ra szerettek volna pontot tenni. Két paksi sportoló is részt vett a felnőtt kajak-kenu világbajnokságon, mindket­ten kajak párosban álltak rajthoz: Somorácz Tamás 500 méteren harmadikként mutatkozott be a világnak, míg Boros Gergely egy kilométeren a 14. helyen zárt. Somorácz Tamásnak a milánói világbaj­nokságon volt a debütálása a felnőttek között világversenyen, a kajak kettesek 500 méteres számában vívta ki az indu­lás jogát. Társa a győri Hérics Dávid, aki tavaly 200 méteren versenyzett és lett világbajnok váltóban. Somi tavasszal kezdte el a győriekkel a vízi edzéseket, ekkor ültek először össze. A páros erénye a gyorsasága a 200 méteres múltból is adódóan, a táv első felében ellépni, és tartani a tempót. Ez hátszélben sokkal inkább kivitelezhető, mint szembeszél­­ben, amilyen Milánóban is fújt vasárnap délben. Ennek ellenére megoldották a feladatot, és az erős mezőnyben (a győztes ausztrálok 1000 méteren máso­dikak lettek) szép versenyzéssel végül a harmadik helyen zárták a K2-500 méter döntőjét. „Maradt ebben a pályában. Lehet, hogy a szembeszél zavart meg minket, nem tudom, hogy igazából mi lehetett a baj. Nem ez volt életünk pályája, győzni szerettünk volna, de a bronzéremnek is örülök. Szeretném megköszönni a támo­gatást a barátaimnak, a szponzoraim­nak, az egyesületemnek és legfőképpen a családomnak, akik Milánóban, a hely­színen szurkoltak nekem" - mondta a verseny után Somorácz Tamás. „Az elejét jónak éreztem, de tudtam, hogy a szembeszél kemény lesz a végén. Azt hittem, marad annyi erőnk, hogy le­reagáljuk a finisüket, de sajnos bekötöt­tem, elöntött a sav, és a végén igazából csak arra koncentráltam, hogy legalább a dobogó meglegyen" - mondta Hérics Dávid. A milánói világbajnokság a jövő évi olimpiai kvalifikáció jegyében telt, itt lehetett kvótát szerezni Rióba. Az 1000 méteres kajak páros szerepel az ötkari­kás programban, itt állt rajthoz a szege­di Nádas Bencével Boros Gergely, akinek 2011-ben egyszer már sikerült kvótát szereznie. Ezúttal ez elmaradt, a rendkí­vül népes mezőnyben a középfutamból nem sikerült az A döntőbe kerülniük, így a B döntőben rajtoltak el, ahol végül az ötödik helyen finiseitek, ezzel össze­sítésben a 14. helyen zárták a világbaj­nokságot. Tóth Márton s. s 2 c A paksi Ürgemezőről ellőtt rajtok között mindenki megtalálhatta a neki való távot: a gyerekeknek 600, 2000 és 3500 méter, a fel­nőtteknek 3/4,1/2,1/3,1/6 és 1/12-ed mara­ton volt a penzum. Sokan váltóban, de még többen egyénileg futották meg a kiválasztott kört, amelyek közül a leghosszabb táv, a 31,6 kilométeres marATOM a Paksi Atomerőmű Tájékoztató és Látogatóközpontján is átha­ladt. Az extrémebb pályákat és kihívásokat keresők idén sem maradtak parlagon: a butálATOM az ő igényeiket is maximálisan kielégítette a 7 kilométeren és rengeteg aka­dályon, szalmabálákon, vizes árkokon ke­resztül tartó megpróbáltatással. Az Atomfutással érkezett meg ötödik stációjához az AtomlOO és Atoml00+ is. Az Atom mögötti 100, illetve 100+ a kilo­méterek számát jelenti, amelyet az öt állo­más össztávja ad ki. A sorozat február elején kezdődött a Kaposvár Dombjai Farsangi Fél­­maratonnal (21,1 km), majd áprilisban Ba­ján, a Kikelet Félmaratonnal (21,1 km) foly­tatódott, májusban a szekszárdi Borvidék Félmaraton (23,6 km) volt soron, júliusban a nagyatádi eXtremeMan 2/3 Maraton (26,6 km) következett, s a befutót a paksi Atom­futás biztosította. A versenysorozat befejezé­séhez Pakson vagy a 31,6 kilométert, vagy a brutálATOM és a 24 km-es 1/2 marATOM Plusz távok kombinációját kellett teljesíteni. A rendezők célja a régió értékeinek megis­mertetése mellett egy olyan sportesemény létrehozása, amelynek teljesítése atomme­nővé tesz. Az idei esztendőben majdnem kétszázan érdemelték ki ezt az elismerést. Tóth Márton ■ Paksi aranyak a festői Auronzo di Cadoréból, a sárkányhajó-Európa-bajnokságról. Viktor Endre, dr. Prancz Zoltán, Kirschner Zoltán és Fehér Imre, az ASE kenusai felkészültségüket Olaszországban 2 arannyal, 4 ezüsttel és 2 bronzzal bizonyították. ■ Atom Kupa harmincadik alkalommal, 26 ország 346 versenyzőjével, két paksi ezüsttel (Pupp Réka, Ohát Zalán) és egy bronzzal (Lukács Ditta). Az ASE Dragons sárkányhajócsapat a négyfordu­lós, 27 csapatos Magyar Bajnokság 12. helyén vég­zett (200 és 2000 méter összesített). Az AtomDragon és a Wasabi együtteséből összeállt alakulat Fadd- Domboriban B-döntő 2. helyezéssel zárta a szezont.

Next

/
Oldalképek
Tartalom