Atomerőmű, 2015 (38. évfolyam, 1-12. szám)

2015-07-01 / 7. szám

22 <Q> i mym paksi atomerőmű 2015. július Hogyan töltik napjaikat nyugdíjasaink? Mácsik György Gyurit az otthonában kerestem fel, hogy felidézzük az erő­műves éveket, és meséljen a nyugdíjas éveiről. Paks egyik csendes utcájában lakik a feleségével, a ház és környezete újságba illő idilli képet fest.- Csodaszép az udvarotok, a növények és a sok-sok virág. Látszik, nem tétlenkedsz itthon, a kaputokra ki lehet írni, hogy az „Én virágos házam”.- Eltaláltad, mert valóban minden évben megkapjuk ezt a kedves feliratot a kapunkra. Valóban sokat dolgozom a kertben, és gondozom a növényeket, de a virágok babus­­gatását a feleségem végzi. A házat közösen építettük 1988— 89-ben, imádunk itt élni.- A nyugdíjas éveid hogyan telnek, mióta vagy nyugdíjas?- Az erőműben 1979-ben az Építészeti Osztályon kezdtem dolgozni. Ahogy nőtt a vállalat, úgy nőttek a feladatok. Az eredeti szakképesítésem víz- és gázszerelő volt, de az épü­letgépészetben találtam meg az igazi hivatásomat. Mun­ka mellett sokat tanultam, különféle képzéseken vettem részt. Emlékszem a technikusi vizsgára, többen jártunk az erőműből az egyik kolléga tanyájába, a szekszárdi Csötö­nyi-völgybe, és ott készültünk a vizsgákra. Megszereztem a TÜV-ös nemzetközi bizonyítványt is. A ledolgozott 28 év alatt voltam munka-előkészítő, műszaki ellenőr, mi­nőségellenőr, állapotfelügyelő, és minőségbiztosítási fel­adatokat is elláttam. A Karbantartás-technológiai Osztály építész-épületgépész csoportjának a vezetőjeként jöttem nyugdíjba 2007-ben. A fiam akkor kezdte a családi házá­nak az építését, és a munkája mellett nem tudott az építke­zésnél mindig ott lenni. Akkor, mint friss nyugdíjas, rögtön „főállásom” lett, irányítottam és felügyeltem a ház építését. Az első év hamar elszállt, majd jöttek az otthoni tennivalók. Sokat segítettem a szüleimnek és a feleségem szüleinek. Faddi születésű vagyok, a szüleim ott éltek. Már nyugdí­jas voltam, amikor az egészségük megromlott, és naponta jártam hozzájuk és ápoltam őket. Sajnos három és fél éve elmentek. A feleségem édesanyja is beteg lett, akit egy éven át segítettem a gyógyulásban, hiszen a lányai mindannyian dolgoztak. A mai napig jó a kapcsolatunk, és nagyon tisz­teljük és szeretjük egymást. Tudatosan mondtam így, és nem azt, hogy az anyósom, mert ha rajtam múlna, nem lennének anyósviccek. Ha lemegyek vásárolni, ügyeket in­tézni, mindig a háza felé kanyarodok, és benézek hozzá. Az itthoni teendőket szívesen megcsinálom. A hétvégeken rendszeresen összejön a nagycsalád, segédkezem a főzés­ben, és a mosogatást, felmosást is szívesen megcsinálom.- A volt kollégáiddal tartod a kapcsolatot?- Igen néha bemegyek az erőműbe, ahol mindig szívesen fogadnak, és megnézem a fiatalokat. Az osztály- és évzáró bulikra, névnapi összejövetelekre a mai napig kapok meg­hívást. A Csötönyi-völgyben együtt tanulókkal - több év­tizede - évente találkozunk egy ottalvós buli keretében. Nagyon szeretek sétálni, szinte naponta megyek boltba, és akkor is találkozom a régi ismerősökkel. A piaci napo­kat akár nyugdíjas-találkozónak is nevezhetem, hiszen ott mindig összefutok régi arcokkal, akikkel véleményt cserél­hetünk a napi aktualitásokról.- Szerettek utazni, kirándulni?- Nagyon szeretünk utazni. Rendszeresen megyünk a csa­ládunkkal Balatonfüredre, Fadd-Domboriba. Hétvégeken a környező települések rendezvényeire, koncertekre, szín­házba járunk. Cserkeszőlőre évente többször elmegyünk. Bikáira is járunk, nagyon sok program és látnivaló várja az odalátogatókat. Egyedülálló a lovasszínház bemutatója, az idén a János vitézt nézzük meg a családdal.- A családodról legyél szíves pár szót mondani.- Feleségemmel 39 éve élünk boldog házasságban. Mond­hatom, hogy az életem legjobb választása volt, mindig mel­lettem állt és segítette a munkámat, összefogta a családot. Balázs fiunk építész, az erőműben dolgozik, Pakson lakik a családjával. Két gyönyörű unokám van, Bende az idén lesz 7 éves, Andor 2 éves. Petra lányunk Baján él és dolgozik, informatikus könyvtáros a főiskola könyvtárában.- Milyen hobbid van?- Ki én hobbim a két unokám. Imádjuk a Dunát, a geszte­nyefák alatti séták, kirándulások mindig nagy élményt ad­nak. Amikor velük vagyok, elfeledem minden fájó részem, és az öröm, amit adnak, a világon mindennél többet ér. Vadai Zsuzsa Nyugdíjba vonult kollégáink 2015. július Július hónapban felmentését megkezdte: Ferenczi Józsefné GIG GKFO PSZO osztályvezető Herman Géza KÁIG ÜFFO AO osztályvezető Kissné Farsang Erika Közhasznúsági jelentés Beszámoló a Műszakosokért Alapítvány 2014. évi működéséről Az MVM Paksi Atomerőmű Zrt.-nél működő Műszakos Dol­gozók Érdekvédelmi Szervezete szociális és rehabilitációs célú alapítványt hozott létre 2004-ben a három műszakos munkavállalók és családtagjaik megsegítésére. Az alapítvány 2014-ben az Alapító Okiratában megha­tározott célok szerint, a rászoruló munkavállalók megsegí­tése érdekében működött. Az alapítvány nyitó pénzeszköze 2014. évben 2167 037 Ft volt. Az alapítvány ebben az évben 1%-os támogatást ka­pott, melynek összege 560267 Ft volt, továbbá az Alapí­tó részéről a MÉSZ számlájáról 8000000 Ft-ot utaltak át. A folyószámla kamata 337 Ft. Az előző évekhez hasonlóan az alapítvány ez évben is csak pénzbeli támogatás formájában nyújtott segítséget a rászorulóknak. Az alapítvány által nyújtott támogatás bruttó összege: 9152000 Ft volt, a levonások után 8951 200 Ft-ot kaptak kézhez az érintettek. 2014. évben az alapítvány az EHO, banki költség, könyv­­vezetési díj stb. címén 507 919 Ft költséget fizetett ki. Az alapítvány kuratóriuma ebben az évben is díjazás nélkül látta el a feladatát, így ez nem jelentett külön költ­séget. Az alapítvány összes kiadása 2014-ben 9 545 909 Ft-ot tett ki. A 2014. évi pénzmaradványok összege: 1 181 732 Ft. Az előző évhez viszonyítva a támogatások összege és a támogatásban részesülők száma növekedést mutat. A változás a következő: a támogatásban részesülők szá­ma 111 fő, növekedést mutat, 42%-kal emelkedett. Meg­változott a különböző támogatási formában részesülők létszámának belső aránya: betegségi támogatásban 45 fő, születési segélyben 36 fő, temetési segélyben 19 fő, vala­mint rendkívüli segélyben 10 fő részesült. Rokkantsági tá­mogatásra 1 igény volt. Az alapítvány minden nehézségek és problémák elle­nére célkitűzéseinek megfelelően eredményesen műkö­dött, a rászoruló munkavállalók érdekeit szolgálva. FELNOTTKEPZESI TÁJÉKOZTATÓ 2015. augusztus 3. hétfő, 14.00-16.00 óra LEVELEZŐ és NAPPALI KÉPZÉSEK, TANFOLYAMOK www.tszi.hu E-mail: tsziS^szi.hu információ: 75/519-341. 79/519-333 Levélcím: Energetikai Szakközépiskola és Kollégium 7030 Paks. Dózsa Gy. u. 95. <éf> mym paksi atomerőmű bázisiskolája Törzsgárdatagsági elismerések 2015.június 10 éves Feil Roland MÍG mfo imo Kovács János KÁIG KAFO AKO Ragoncsa István KÁIG ÜFFO BRO Szaksz Szilvia BIG SKVFO DO Vajna-Schämer Hajnalka GIG LOGFO BSZO Petter László GIG LOGFO BSZO Nyiratiné Fehér Edit Margit HŰIG HUFO MSZO Jantner Mária HŰIG HUFO JLO 20 éves Tarczal István BIG RENDO 30 éves Kiss Marianna ÜVIG ÜIFO OVO Varga Kálmán ÖVIG ÜVFO RO Teleki Gábor ÜVIG ÜVFOTO FéhrJános ÜVIG ÜVFO TO Harmath Péter István ÜVIG ÜVFO TO Nagy Tibor ÜVIG ÜVFO IÜO Csepregi Anikó ÜVIG VEFO VEO Molnár Istvánné ÜVIG VEFO RHKO Lovas Tiborné MIGNUFO Tóthné Laki Éva MIGNUFOFEO Zámbó László KÁIG KAFO FKO Szeip Attila KÁIG KAFOVKO Mérges Miklós KÁIG ÜFFO AO Major Balázs László BIG SKVFO DO Németh Pál BIG SKVFO DO Soltyka-HeczJolanta GIG GKFO PSZO Puch Ignác HUIGOKFO SZIMO Kissné Farsang Erika

Next

/
Oldalképek
Tartalom