Atomerőmű, 2013 (36. évfolyam, 1-12. szám)
2013-04-01 / 4. szám
22 2013. április mym paksi atomerőmű■■■■■■■■■MM Hogyan töltik napjaikat nyugdíjasaink? Simon Jánossal és feleségével, Edittel beszélgettünk a balatonfüredi üdülő „életre keléséről”, és nyugdíjas éveikről.- Mikor milyen módon kerültetek erőműhöz, hol dolgoztatok? János: - Tanulmányaim befejezése után a Honvédelmi Minisztérium élelmezési osztályán kezdtem dolgozni, majd Balatonkenesén a Honvéd Üdülőben. Az erőmű egyik rendezvényén az élelmezési ellátás volt a feladatom. Ekkor kerültem kapcsolatba az erőművel és értesültem a balatonfüredi építkezésről. Az üdülő félig kész állapotban volt, amikor jelentkeztem Pakson. A 24 pályázó közül engem választottak, és elkezdődött életem nagy kalandja. Az erőműhöz 1984. április 1-jén nyertem felvételt. A kezdeti időszakban feleségemmel minden reggel Füredre, vagy Paksra utaztunk, este vissza a gyermekünkhöz Kenesére. A még javában épülő REKÖ-ben, a mostani orvosi rendelő volt spártai módon berendezve, ahol az építőkkel és az erőmű műszaki ellenőrével közösen gyakoroltuk a békés egymás mellett élést. Hatalmas felelősséggel és lelkesedéssel igyekeztünk megteremteni a magas színvonalú létesítmény működéséhez szükséges eszközöket, berendezéseket és a szolgáltatásokat. Lázasan készültünk a nagy napra, amikor az első vendéget fogadhatjuk. Edit: - Jánossal mindig együtt dolgoztunk. A fiunk megszületése után könyvelőként dolgoztam, szintén a vendéglátás területén. Balatonfüreden 1984. május 1-jén kezdtem a munkámat. Kezdetben a beszerzések koordinálását, a könyvelői és a nyilvántartói munkát végeztem. Később a szálloda üzemegység irányítása, a preszszók könyvelése, továbbá elszámoltatása, illetve az anyag- és eszközbeszerzések koordinálása, a kézi raktárak kezelése tartozott a feladataim közé.- János, az egyik legnehezebb területén dolgoztál az erőműnek, hiszen a vendégek „itt eresztették ki a gőzt”. Ahányszor találkoztunk, Te mindig nyugodt, higgadt úriember voltál, és példás rendet tartottál az üdülőben. Mi a titkod, hogyan lehet így is dolgozni?- Köszönöm szíves kérdésed. Jól esik hallani, hogy ilyen emléket is hagytam magam után. Valóban, a REKŐ egy speciális terület volt, melynek nyugodt légkörű üzemeltetéséhez, felettébb fontos feltételeknek kellett egyszerre teljesülniük. Legfontosabb talán a szakma szeretete és egy szlogen szem előtt tartása: „szíveslátás vendéglátás, minden vendég kedves vendég”. Ragyogó kollektíva alakult ki, amelynek tagjaira mindig számíthattam. Nem utolsó sorban meg kell említenem a biztos családi hátteret, hiszen a párom nemcsak a gyermek nevelés terheiben vállalt oroszlánrészt, hanem a szakmai munkában is bátran támaszkodhattam rá. A REKŐ 22 éven át nemcsak a munkahelyünk volt, hanem az otthonunk is, ahonnan 2006 végén egyszerre mentünk nyugdíjba.- Nyugdíjasként mivel foglalkoztok? Kikapcsolódásra pihenésre van-e idő? János: - A nyugdíjazás után két szállodatervezési projektben az üzemeletetési szempontok érvényre juttatására kértek fel, ami szép kihívás volt. Ezen két év alatt Edit a lakásunkból otthont varázsolt. Végre felszabadultan foglalkozhattunk a két unokánkkal. A badacsonyi szülői ház és a birtok ápolása biztosítja a fizikai és szellemi megújulásunkat. Kikapcsolódást jelent az olvasás, rejtvényfejtés (sudoku) és az internetezés. Edit: - A családról való gondoskodás, a sütés-főzés jelenti számomra az igazi kikapcsolódást. Szívesen olvasok, szeretek kézimunkázni és tévézni.- Meséljetek a családotokról!- Csaba informatikus mérnökként a helyi kórházban dolgozik, felesége Csilla könyvelő a FÜREDHŐ-nél. Két gyermekükkel megkaptuk életünk legnagyobb ajándékát, az unokáinkat, Máté 12, Dóra 7 éves. Balatonfüreden élnek, tőlünk 400 méterre. Kell ennél nagyobb boldogság?- Tagjai vagytok egyesületnek, klubnak?- Megalakítottuk 2010-ben az Atomerőmű Nyugdíjasok Balatonfüredi Egyesületét. Változatos programokat szervezünk, kirándulunk. Szeretnénk, ha a REKŐ nyugdíjasai igénybe vehetnék az intézmény szolgáltatásait.- Mi az, amiről még szívesen beszélnétek?- Szívesen emlékezünk vissza a REKŐ folyamatos fejlődésére. 1987-ben uszodát, 1992-ben kikötőt és strandot avattunk, majd kezdődtek a felújítások, amelyekből mindig bővített, minőségileg megújított szolgáltatásokkal nyitottunk.- Egy maradandó élmény, amit szívesen megosztanátok az olvasókkal?- Felejthetetlen nap volt életünkben az első vendég fogadása az új épületben. 1984. november 14-én reggel még az asztalosoktól vettünk búcsút, dél körül az utolsó vállalkozótól. Délelőtt érkeztek a mobiliák, a lányok takarítottak és ágyneműt húztak. Fél kettőkor rakodták az utolsó franciaágy szállítmányt. Fél háromkor gálában, mosolyogva fogadtuk az első vendégünket. Szalagátvágó ceremónia mellőzésével kezdődött el a szíveslátás a REKÖ-ben.- Csodálatos lehet a Balaton mellett élni. Ez mit jelent számotokra?- Nekünk az együtt eltöltött negyvenöt év és a kis családunk a csoda. A Balaton ehhez csak egy gyönyörű díszlet. Vadai Zsuzsa PAD0SZ Nyugdíjas Tagozat Közgyűlése A PADOSZ Nyugdíjas Tagozata az Atomerőmű Nyugdíjas Klub Egyesület termében március 4-én tartotta éves közgyűlését, melyen több mint száz tag jelent meg. Majoros János tagozatvezető köszöntője, valamint ügyrendi kérdések tisztázása után, a résztvevők egy perces néma felállással emlékeztek 2012-ben elhunyt társaikra, Pécz Dezsőre és Veszelovecz Ferencnére, akik már nem lehetnek közöttünk. Ezt követően ünnepélyes pillanatok következtek. Elsőként a nők köszöntésére került sor a közelgő nőnap alkalmából. A hölgyek nagy örömmel fogadták az ajándékot és a virágot, melyet férfi tagtársaiktól vehettek át. Másrészt most adódott alkalom az 50 éves szakszervezeti tagsággal rendelkezők köszöntésére: Hernek Tiborné, Takács Józsefné, Csúcs Csaba, Mesterházy Árpád, Palásti Pál, Vida Károly vehetett át emlékplakettet Weisz Mátyás elnökhelyettestől. Minden elismerésünk a kitüntetetteknek és mindazoknak, akik több évtizeden keresztül kitartanak a szakszervezeti mozgalom mellett! Kalmár Mártonnénak a PA Zrt. Humán Alapítvány kuratóriumában végzett munkáját köszönte meg a PADOSZ elnökhelyettese. A közgyűlés harmadik napirendi pontja Weisz Mátyás elnökhelyettes beszámolója volt a PADOSZ 2012-es évéről. Szólt az új Munka Törvénykönyvéből fakadó kihívásokról, az ágazati és helyi KSZ-k tervezett módosításairól, az EVDSZ ügyeiről, a „forró drót” kiadvány megjelenésének felfüggesztéséről. Ezt követően Majoros János tagozatvezető tartott beszámolót a tagozat munkájáról, az összekötők összejövetelein elhangzottakról, a Segélyezési Bizottságban végzett tevékenységéről. Megemlítette Kovács Istvánná és Kövesi József 2012-ben Kiváló Aktivista kitüntetésben részesült nyugdíjas öszszekötőket, és az elmúlt évben nyugdíjba vonulóknak szervezett köszöntő tapasztalatait. Utolsó napirendi pontként a PA Zrt.-tői nyugdíjba vonultak képviselője, dr. Germán Endre számolt be az eddig elért eredményekről: étkezési támogatás rászorultsági alapon, karácsonyi ajándékutalványban részesülők számának növelése, nyugdíjas elhalálozása esetén a hátramaradottak ügyintézésének segítése, balatonfüredi nyugdíjasok teremhasználati idejének növekedése. Még elintézésre váró feladatok: a karácsonyi ajándékutalvány érintettekhez való eljuttatásának javítása, a Paksi Atomerőmű 30 éves jubileumi ünnepség hiányosságainak pótlása, a Villamos Nap rendezvényen a nyugdíjasok részvétele, orvosi vizsgálatok kedvezményes igénybe vétele stb. A résztvevők által felvetett kérdések megválaszolásával, rögzítésével és kötetlen beszélgetéssel zárult ez a tartalmas délután. gyulai 20 éves a MÉSZ MESZ »□asyr H [JWlJL Paksi Atomerőmű Zrt. A Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete 2013. június 1-jén ünnepli fennállásának 20 éves évfordulóját. A rendezvényt az Atomerőmű Horgászegyesület tavainál tartják a vállalat rendezvénysátrában, ahol a nap folyamán lesz többek között horgászverseny, gyermek játszóház, ugrálóvár, kézműves foglalkozások sora, ünnepi torta, valamint változatos színpadi kulturális műsorok, helyi és környékbeli csoportok közreműködésével, kicsiknek, nagyoknak egyaránt. A MÉSZ szeretettel várja szakszervezeti tagjait és nyugdíjas tagjait családjaikkal együtt egy önfeledt szórakozásra, kikapcsolódásra, az emlékek felidézésére. A családi napra jelentkezni, bővebb információt kérni a 75/508-451 és a 75/507- 751 telefonszámokon lehet. A jubileumi családi nap jelentkezési határideje: 2013. május 10. MÉSZ Törzsgárdatagsági elismerések 2013. március 10 éves Ujszászy József üvig üvfo iüo Matvijan Júlia mig mfo vimo 20 éves Nagy László mig nufo feo Potyondi Ágnes mig pfo 30 éves Angyal Ferenc üvigkio Angyal János káig kafo vko Lippai Zoltán üvig üifo Pálfi László káig üffo bro Kovács György üvig üvfo ro Galgóczy Sándor káig üffo hto Hanuszka Gyula üvig üvfo kto Magyar Erika big rendo Mészáros Béla Tamásné üvig vefo veo Ledneczki Józsefné qiq szqfo kszo Berkó János mig mfo Juhász Lászlóné gig szgfo kszo