Atomerőmű, 2013 (36. évfolyam, 1-12. szám)

2013-11-01 / 11. szám

2013. november 23 <#> mym paksi atomerőmű Ajánljuk hazánk tájait Távoli tájakra mész csodáért, pedig szépség itt is van. Kecsessé­get sugárzó árvalányhajmező, naplementével ölelkező, messzire nyúló homoki táj. Járjuk most be a Sárvíz-völgy és a Duna között elnyúló területet, amelyet Dél-Mezőföldnek hívunk! A kistáj felszínét az Ős-Sárvíz és a Duna alakította hordalékával, felszínformáló munkájával, még a harmadkor idején. Az itt élő emberek a jellemzően homokos területen legeltető állattartást folytattak, majd a múlt század közepétől kezdődött a homok megkötésére szolgáló akácosítás és fenyősítés. A löszpusztarétek, homokpuszták, homoki és lösztölgyesek, valamint kisebb-nagyobb kiterjedésű láprétek mára már csak mozaikszerűen, elvétve maradtak fent. A nyitott szemmel járó, kiváncsi tekintetű vándor hamar észreveheti a természet ajándé­kait: a sárga színű zergeboglárt, a fehéres tátorjánt vagy az apró növésű tarka sáfrányt. A Sárvíz rétjein fátyolos és szibériai nőszi­rom, mocsári kosbor növekedik szemet gyönyörködtetve. Ürge, kárókatona és cigányréce, mind-mind a Dél-Mezőföld jellemző állatvilágát adja. Dél-Mezőföld ajánlott kirándulási lehetőségei: Az Ürge Tanösvényen a legelő élővilág mellett a behurcolt nö­vényfajokkal is megismerkedhetünk, hasznos információk és értékes tudás birtokába juthatunk, ha figyelemmel elolvassuk az információs táblák kínálta tudnivalókat. A Tengelici és az Ős-Sárvíz rétjeinek mindegyike kiváló kikap­csolódást, séta- és kirándulási lehetőséget rejt magában. Természetvédelmi területek a Dél-Mezőföldön: Bölcskei Nőszirmos Természetvédelmi Terület, Kabszeg-tó Ter­mészetvédelmi Terület, Dunaszentgyörgyi láperdő. Jó kirándulást a hazai tájakon! Lehmann Katalin Az előző számban meg­jelent kérdésünkre a helyes válasz (Mit ábrázol a kép?): Feszty-körkép. Aktuális feladványunk: Mit ábrázol a kép? HÍREK Kosárlabda: Október első hétvégéjén játszotta le az idei szezon első bajnoki mérkőzését az Atom­erőmű csapata a Nyíregyháza ellen. Már itt lehetett látni, hogy ez a csapat messzire me­het idén, hiszen 40 ponttal múlták felül a vendégcsapatot. A második fordulóban Körmenden szerepelt a csapat ahol a negyedik negyedben meg­fordította a mérkőzést, és ezzel megszerezte első idegenbeli győzelmét is. A harmadik fordulóban a Kaposvár várt a Dzunic-legényekre hazai pályán. Körtélye­siék végig vezettek a mérkőzésen, így bezse­belték a harmadik győzelmüket is. Szombathelyen egy bravúros győzelmet ara­tott a Kovács Ákos által irányított csapat, így négy mérkőzés után veretlenül vezetik a ta­bellát. Október utolsó péntekjén Zalaegerszegen lé­pett fel a piros-kék csapat. A szoros végjáték­ból a zalaiak jöttek ki jobban, és kettő ponttal megnyerték a mérkőzést, így elveszítette ve­retlenségét a paksi csapat. Dzsúdó A Diák B összesített eredmények alapján az ASE csapata a 3. helyen végzett. A regionális csapatverseny Diák B fiú korosz­tályában 1. helyezést sikerült elérni, amely­ben az ASE dzsúdósai is csapattagok voltak (Bernáth Péter, Kiss Márk, Liptai László, Lacza Ákos). A lányok Diák B korosztályában a 3. helyen végeztek, míg a Diák A korosztályban mind a fiúk, mind a lányok a 2. helyet szerez­ték meg. Sakk A montenegrói Budva városában 2013. szep­tember 26-án fejeződtek be a rapidsakk-Eb küzdelmei. A rapidsakkban 30-30 perc áll rendelkezésre a játszma befejezéséig, általában a jó elmé­leti felkészültséggel rendelkezők élveznek előnyt ebben a műfajban. A 16 éves lányok versenyét Gál Hanna, dr. Hazai László tanít­ványa nyerte. Az Atomerőmű SE tehetséges fiatalja 9 játszmából 7,5 pontot szerezve lett Európa-bajnok! Gáti Norbert GYÁSZKÖZLEMÉNYEK Az atomerőmű dolgozói megőrzik elhunyt munkatársaik emlékét. Tárnái Antal (1961 -2013) 2013. október 5-én 52 éves ko­rában elhunyt Tárnái Antal, az MVM Paksi Atom­erőmű Zrt. mun­kavállalója. Pakson született 1961. április 29-én. A Paksi Atomerőmű Vállalathoz 1987. október 27-én került felvételre. A káig szfo építészeti szakipari osztá­lyon dolgozott karbantartási műszaki ellenőr munkakörben. Családja, ismerősök, barátok, munkatár­sak kísérték utolsó útjára 2013. október 17-én a dunakömlődi temetőben. Gyöngyösi Sándor (1935-2013) 2013. október 15-én 78 éves korában elhunyt Gyöngyösi Sán­dor, az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. nyugdíjasa. 1935. augusz­tus 8-án született Dunaszentgyörgyön. 1978. november 28-án került felvételre a Paksi Atomerőmű Vállalathoz. 1992. január 3-án vonult nyugdíjba az építészeti szakipari osztály csatorna-kar­bantartó gépkezelő munkaköréből. Családja, ismerősök, barátok, volt mun­katársak vettek tőle végső búcsút 2013. október 19-én a dunaszentgyörgyi te­metőben. Iparági futás A Vértesi Erőmű Sportegyesület rendezte meg Balatongyörökön október 5-6. kö­zött a 3. futóversenyt. Egész héten esőt jósolt a meteorológia a verseny napjára, szerencsére közeledtével egyre keveseb­bet. A nagy nap délelőttjén már verő­fényben utaztunk. A vértesi erőmű bala­­ton-parti üdülője a helység vasútállomá­sától pár lépésre, hatalmas, múlt századi üdülőkastélyok közvetlen közelében ta­lálható. Egy könnyű svédasztalos ebéd után felsorakoztunk a szálloda előtti parkban - következett a megnyitó (18 társaságcso­port, 190 résztvevő). Előbb a 2 km-es táv rajtja, majd befutásuk után együtt rajtol­tatták a 7, 14 és 21 km-es távokat. Egy 7 km-es pályát jelöltek ki a szervezők, ame­lyet bonyolított 2 vasúti átjáró - ha jön a vonat meg kell állni, a várakozási időt beszámítják. Mint a tájfutásnál, „dugó­kával” mérik az időt. Forgalomtól lezárt pályán szépen, egyenletesen oszlottak el a futók, felvéve távjuknak, erőnlétüknek megfelelő tempót. A terep is kedvezően sík volt a frissítő állomásig. Onnan vi­szont erős emelkedő a célig - ajánlották, hogy járjuk be a pályát kölcsönözhető bi­ciklikkel. Jövőre már tudni fogjuk. A fiatalabbak a rövidebb távokon, az idősebbek a hosszabbakon indultak. MVM Kontó Zrt.: 2 km >40 év 3. Runyai Emese, 3. <14 év Erőss Ede, 7 km 14-20 év 1. Makovinyi Dorottya 21 km >40 év 3. Berdál Ilona, 20-40 év 2. Harkányi Zoltán MVM Paksi Atomerőmű Zrt.: 21 km >40 év 1. Túri Tamásné, 20-40 év 1. Túri Márton, aki az abszolút elsősé­get is megszerezte. „Mi vagyunk a legjobbak” (dolgozói összlétszám arányos eredmény) vándor­kupa kis- és középvállalati kategóriában : MVM Kontó Zrt., nagyvállalati kategóriában : Vértesi Erőmű Zrt. „Legeredményesebb társaság” ván­dorkupa győztese: Mátrai Erőmű Zrt. lett. A sportági értekezleten a sportági bi­zottságba Blasek István, Deme Roland, Nemeskéri László mellé beválasztották Bozsó István, az EDF Démász szakosz­tályvezetőjét. Az eddigi egynapos tatai futórendezvény nem tette lehetővé, hogy csapatépítő, sportbarátságokat megala­pozó sporteseménnyé váljon. Jövőre 21 km-en váltók is indulhatnak. Jövőre ismét a vértesi erőmű vállalta be a rendezést Balatongyörökön. gyulai Iparági fallabda Most első alkalommal az OVIT rendezte meg októ­ber 18-20. között Tolna pazar, hárompályás sport­­létesítményében a versenyt. A rendezvényen 14 társaság(csoport) 65 versenyzője vett részt. A fallabdát két játékos játssza egy 9,75 m hosszú és 6,4 m széles pályán. Céljuk, hogy hibára kény­szerítsék az ellenfelüket, és ezzel pontokat gyűjt­senek. Az amerikai pontozási rendszer kerül alkal­mazásra, vagyis minden poén pontot ér. Az nyeri a játszmát, aki előbb eléri a 11 pontot (legalább két pont különbséggel). A labdamenetek során a lab­dának mindig előbb kell érnie a főfalat, minthogy lepattanna. A labda maximum egyet pattanhat a földre, mielőtt a játékos beleüt, de a levegőben is lehet röptézni. A piros vonalakkal határolt összes falfelületet használni lehet arra, hogy a labdát visszajuttassuk a főfalra. Az oldalanként felváltva szerváló játékos egyik lábával a kijelölt mezőben áll. Szervánál a labdának a főfalon lévő 2. piros vonal felett kell először a falat érintenie, majd az ellenfél térfelén kell másodszor pattannia, utána már szabadon megjátszható. A verseny erősen szórt létszámú, két női és négy férfikorcsoportban zajlott. M50 I. Medgyesy Ferenc minden mérkőzését megnyerve, III. Gulyás Zoltán. A helyezésekért szokásosan I. - 10 pont, II. - 6, lll-IV. - 4, V-VIII. - 2. Az összesítés szerint: 7. 34 pont - E-ON Észak-Dunántúli Áramhálózati Zrt. (Győr) 2.30-MavirZrt. 3.18 - GDF SZUEZ Dunamenti Erőmű Zrt. 4.16- MVM Ovit Zrt. 5.14 - MVM Paksi Atomerőmű Zrt. 6-8.10 - EDF-Démász, MVM Kontó Zrt., MVM Paks II. 9-7 7.8 - MVM Partner Zrt., Budapesti Erőmű Zrt., Atomix Kft. 12-13.6 - E-ON Hungária (Pécs), MVM Informa­tika Zrt. 14.2 - Pannon társaságcsoport Nem véletlen a győriek jó szereplése, hiszen csat­lakoztak 2006-ban egy skandináv kezdeménye­zésű sportághoz, a racketlonhoz. Asztalitenisz, tollaslabda, fallabda és tenisz a játéksorrend. Mindegyik mérkőzés 21 pontig tart. Mintegy 200 férfi és 33 női versenyző szerepel a hazai ranglis­tán. Mikor az iparági versenyen való indulást el­lenőrzik, ezt a listát is célszerűen figyelembe kell venni az amatőr kategóriáknál. A péntek esti értekezleten 3 fővel megalakult a sportbizottság, elnökének Popp Szilárdot (E-ON Észak-Dunántúli Áramhálózati Zrt.) választották. A sportági szabályzat elkészült, és véleménye­zésre a csapatvezetőknek szétküldték. Jövőre is az Ovit SE vállalta be a szervezést, de a sportese­ményt tavaszra tervezik a 16-17. hétre. Bár a helyszín először szűknek tűnt egy iparági sporttalálkozó lebonyolításához, a szervezők ál­tal pontosan ütemezett játszmák gördülékennyé tették a rendezvényt, s az érdeklődő sporttársak is szép labdameneteket, ravasz megoldásokat láthattak. gyulai Dél-mezőfoldi kirándulások |

Next

/
Oldalképek
Tartalom