Atomerőmű, 2013 (36. évfolyam, 1-12. szám)
2013-11-01 / 11. szám
4 2013. november mym paksi atomerőmű Szakmatúra az atomerőműben mym Színes programokkal ünnepelt az ötvenéves MVM Az alapításának 50. évfordulóját ünneplő MVM Magyar Villamos Művek Zrt. országos rendezvénysorozata keretében októberben Budapesten és Debrecenben, novemberben Veszprémben színes programokkal, interaktív kiállítással, energetikai témájú játékokkal és ingyenes koncertekkel várta az érdeklődőket. Az MVM kiemelt támogatója a Szépművészeti Múzeum Caravaggio kiállításának 2013. október 16-án hatodik alkalommal rendezte meg a Tolna Megyei Kormányhivatal Paks Járási Munkaügyi Kirendeltsége a Szakmatúra elnevezésű rendezvényét. A rendezvény szervezésébe idén a múzeumpedagógiai program keretében az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. Atomenergetikai Múzeuma is bekapcsolódott. A 2008-tól működő program a 7-8. osztályos tantervben szereplő pályaorientációs óra kiegészitő eleme. Célja, hogy segítse a tanulóknak eldönteni, hogy a számtalan lehetőség közül melyik szakmát válasszák. A program során kiemelt figyelmet kapott az atomerőmű bővítéséhez szükséges hiányszakmák, foglalkozások bemutatása. A Szakmatúra első két napján tizenhat munkáltatónál, tizenkilenc hiányszakmát mutattak be a szervezők. A háromnapos program utolsó napján a járás tizenhat iskolájából erőműbe látogató kettőszázkilenc iskolás és nyolc kísérő szülő öt szakmával ismerkedhetett meg testközelből. A gépész, a vegyész és az elektronikai műszerész szakma váltott ki nagy érdeklődést a tanulók között. A villanyszerelő és a CNC-kezelő, esztergályos szakmákkal kapcsolatban az elmúlt évekhez képest kisebb volt az érdeklődés. A fogadó szervezetek szakemberei élvezetes, információgazdag, szemléletes előadásukban mutatták be a diákoknak szakmájuk szépségét és árnyoldalát egyaránt. Az előadók beszéltek a szakmákat oktató intézményekről, képzőhelyekről is. Végül felhívták a pályaválasztás előtt álló diákok figyelmét a természettudományok, ezen belül is a fizika, kémia és matematika elengedhetetlen ismeretére is. A diákoktól kapott visszajelzés igen pozitív volt, egyrészt hogy közelebbről ismerhették meg az erőművet, másrészt, hogy mélységében, első kézből, a szakmákat művelő szakemberektől kaphattak információkat a szakmákat illetően. Ruff Ferenc Az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. támogatásával létrejött Caravaggiótól Canelettóig című tárlaton több mint 100 mester, mintegy 140 remekművével találkozhat a műkedvelő nagyközönség. A XVII. és a XVIII. századi itáliai festészet uralkodó stílusáramlatait, a műfajok, technikák és témák rendkívüli gazdagságát, valamint a korszak kiemelkedő művészegyéniségeit mutatja be a Szépművészeti Múzeum kiállítása, amely 2013. október 26-2014. február 14. között tekinthető meg. Forrás: MVM Zöldpártok képviselői tájékozódtak az atomerőműben Paksra látogatott Rebecca Harms, az Európai Parlament zöldpárti frakciójának társelnöke. Jávor Benedek, a Párbeszéd Magyarországért társelnöke, és Szél Bernadett, az LMP társelnöke. A látogatók október 31-én személyesen is meggyőződhettek a Paksi Atomerőmű biztonságos működéséről, tájékozódtak az erőmű társadalmi elfogadottságáról, a hazai ellátásban betöltött meghatározó szerepéről is, valamint a nyílt párbeszéd jegyében az atomerőmű vezetői válaszoltak a látogatók minden kérdésére. A látogatást követően a politikusok az MVM Paks II. Atomerőmű Fejlesztő Zrt. vezérigazgatójával is találkoztak, a megbeszélésen Ámon Ada, az Energiaklub igazgatója is csatlakozott a zöldpárti delegációhoz. Az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. rendszeres párbeszédet folytat a hazai civil szervezetekkel, az elmúlt két évben két-két alkalommal meghívta Szegfalvi Zsoltot, a Greenpeace, és Perger Andrást, az Energiaklub szakértőjét, illetve kollégáikat, valamint folyamatosan tájékoztatta őket a működésével kapcsolatos információkról. Jávor Benedek képviselő is visszatérő vendég, hiszen az Országgyűlés Fenntartható Fejlődés Bizottsága elnökeként járt már az atomerőműben. Forrás: MVM Orosz polgármesterek látogatása Orosz nukleáris létesítmények környezetében lévő települések polgármestereit látta vendégül a Társadalmi Ellenőrző és Információs Társulás (TEIT). A vendégek a paksi atomerőművet is megtekintették. Ez év nyarán a TEIT képviselői Oroszországba utaztak, ahol a Novovoronyezsben épülő atomerőművet nézték meg, valamint ellátogattak abba az üzemanyaggyártó üzembe is, ahol a Paksi Atomerőműbe gyártják az üzemanyagot. Mindkét helyszínen találkoztak polgármesterekkel. Az ottani városvezetők közel egy évvel ezelőtt alapították meg szervezetüket az érdekérvényesítés megkönnyítésére. Mivel Magyarországon már hosszú ideje működnek a nukleáris létesítmények közelében lévő településeket összefogó egyesületek, a TEIT-tel is felvették a kapcsolatot információgyűjtés céljából. A mostani magyarországi látogatás a kapcsolatépítés egy következő lépcsője volt. A vendégeket az atomerőmű megtekintése után, Paks város vezetése fogadta. Hajdú János polgármester részletesen beszámolt arról, hogy Paks életében milyen meghatározó szerepet játszik az atomerőmű. A polgármesterek természetesen részletesebben megismerkedhettek a TEIT működésével és munkásságával is. SzZ Az MVM energetikai díjat és ösztöndíjat alapított Az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. a villamosenergia-ipar, illetve az energetika területén az elmúlt öt évben kiemelkedően eredményes, innovatív mérnöki, kutatói munkát folytató energetikai szakemberek elismerésére megalapította az MVM Energetikai Nemzeti Díjat. Ezzel párhuzamosan a jövő szakembereinek támogatása iránt elkötelezett munkáltatóként az MVM Zrt. saját ösztöndíjprogramot hirdetett meg a tanulmányi eredményükkel, tudományos tevékenységükkel kitűnő hallgatóknak, együttműködésben a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemmel. „A Kormányzat elsődleges célja, hogy a hazai erőforrásokat a magyar emberek és a magyar gazdaság előnyére fordítsa, és e cél megvalósításában az MVM Csoportnak kiemelkedő szerep jut. A magyar gazdaság működésének gerincét és a jövőbeli növekedésének lehetőségét ugyanis olyan nagyvállalatok adják, mint a hazai energetikai vállalatcsoport” - mondta Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter. „A következő 50 évre is jutnak majd bőven feladatok. Az egyik ilyen az MVM Csoport gázpiaci szerepvállalása, amellyel további távlatok nyílnak meg, hiszen az energetika új szegmensében kell a Társaságnak helytállnia.” „Egy sikeres, eredményes, integrált nemzeti energetikai társaságcsoportnak, amely a magyar tehetségekhez hasonlóan nemzetközi szerepre, ismertségre készül, erkölcsi kötelessége, hogy lehetőségeihez mérten visszaadjon a társadalomnak. Ezért kiemelt fontosságúnak tartjuk, hogy támogassuk mindazokat, akik tudásukkal, tehetségükkel gazdagítják az országot, akik a legtöbbet tették, teszik és tehetik az ország tudományos fejlődéséért, függetlenül attól, hazánkban vagy külföldön alkotnak.” - mondta Baji Csaba, az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. elnök-vezérigazgatója. Az MVM Energetikai Nemzeti Díj különlegessége, hogy a nemzetközileg elismert szakemberekből és oktatókból álló független kuratórium két kiváló szakembernek adományozza: egy Magyarországon élő, magyar állampolgárnak és egy a határainkon túl, akár a Kárpát-medencében, akár távolabbi országban alkotó, magyar nemzetiségű, magyarul beszélő mérnöknek. Forrás: MVM Kerényi A. Ödön Szomorúan tudatjuk mindazokkal, akik szerették és tisztelték, hogy pár héttel 94. születésnapja előtt, egy hosszú, szép és tartalmas élet végén családja körében elhunyt Kerényi A. Ödön, Állami-díjas, Köztársasági Lovagkereszttel kitüntetett, rubindiplomás, okleveles gépészmérnök, az MVM Tröszt egykori műszaki vezérigazgató-helyettese. Október 22-én helyezték végső nyugalomra. MVM Tehetséges fiatalok Pakson október 23-án, az ünnep délelőttjén adták át a Tehetséges Paksi Fiatalokért Alapítvány kitüntetéseit immár huszonötödik alkalommal. Idén az alapítvány felhívására 72 pályázat érkezett, az alapítvány kuratóriumának tagjai legutóbbi ülésükön ebből 29-et tartottak érdemesnek díjazásra. Támogatnak kiváló tanulókat, sportolókat és olyanokat is, akik művészeti, nyelvápolási téren értek el szép sikereket. Az idén a szétosztható keretösszeg közel hétszázezer forint volt. A díjátadó ünnepségen felléptek a művészeti iskola növendékei. Hajdú János polgármester és az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. (mint egyik alapító) képviseletében dr. Kovács Antal kommunikációs igazgató köszöntötte a tehetségeket. Wollner Pál 18. W0NUCMAXI maraton futás Október elején a franciaországi Normandiában került megrendezésre a 18. WONUC MAXI maraton, amelyen az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. futói (Buránszky István, Lippai Zoltán, Herman Zoltán, C. Szabó István, Nagy Tibor és Jobbágy Gyula) képviselték cégünket és Magyarországot. A maraton jelmondata -„SAVE THE WORLD GLOBAL WARNING WITH NUCLEAR!" (mentsük meg a Földet a globális felmelegedéstől atomenergiával) - kísérte végig a hét ország, Franciaország, Oroszország, Olaszország, Spanyolország, Svájc, Mexikó és Magyarország résztvevőit a közel 200 km-es távon. A híres történelmi helyszín, Mont Saint-Michel szigetéről indult demonstrációs futás a La Manche csatorna partját követve érintette a Flamanville atomerőművet, és az AREVA cég La Hague-i reprocesszáló üzeme volt a végcél. A kétnapos rendezvény során sok emberrel találkoztunk, akik bíztattak minket és bíznak abban, hogy az atomenergia valóban segít a környezetünk védelmében. Reméljük, hogy a részvételünkkel sikerült népszerűsíteni cégünket. JGY