Atomerőmű, 2013 (36. évfolyam, 1-12. szám)
2013-11-01 / 11. szám
Atomerőmű »Wt mym paksi atomerőmű M Oj MuNKa *tír XXXVI. évfolyam, 11. szám 2013. november A közösség ünnepe Céggyűrű kitüntetés Immáron 22 alkalommal köszönthették ünnepi körben Céggyűrűvel kitüntetett kollégáikat az atomerőmű munkatársai. A részvénytársaság vezetése 1992 óta Céggyűrű kitüntetés adományozásával is elismeri a kiemelkedően jó munkát végző munkavállalók tevékenységét, erősíti a társasághoz tartozás érzését. A Céggyűrűket minden évben rendszeresen az október 23-i nemzeti ünnepet megelőző napokban adják át, ünnepélyes keretek között. Évente húsz dolgozó lehet boldog tulajdonosa az elismerésnek, amelyet a munkatársak, munkahelyi közösségek javaslata alapján ítélnek oda a számos jelölt közül kiválasztottaknak. Az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. legran- | gosabb elismerését, a Céggyűrűt ismét húsz “ munkavállaló vehette át az október 18-án tartott rendezvényen Pakson, a Csengey Dénes Kulturális Központban. Az ünnepségen Hamvas István, a Paksi Atomerőmű vezérigazgatója mondott beszédet és adta át a kitüntetéseket, Bognár Péter humán igazgató pohárköszöntőt tartott. A 2013-as év kitüntetettjei: Ágoston Miklós vezető minőségfelügyeleti mérnök, Bese Lászlóné humánpolitikai előadó, Bíró Lajos villamos művezető, Bráz Sándorné technológus, Debreczeni Tibor technológus, Ferenczi Józsefné osztályvezető, Gergely Judit Etel nyomdaüzem-vezető, Kern László művezető, Mátyás Ferenc művezető, Oláh Ferenc nukleáris karbantartó lakatos, Pataki Gábor dozimetrikus, Simonné Hlogyik Ágnes csoportvezető, Suplicz Sándor műszaki ellenőr, Szabó Csaba művezető, Szőcs Péter osztályvezető, Teleki Gábor turbinagépész, Tóth Ferenc osztályvezető, dr. Vábró László orvos, Vertike Tamás reaktoroperátor, Zentai Tibor műszaki főszakértő. Ünnepi beszédében Hamvas István kiemelte, hogy a rendezvény a történelmi eseményre való emlékezés mellett a Paksi Atomerőmű közösségének ünnepe, az erős közösségi tudattal rendelkező kollektíva ünnepe. Azon kollégáknak az ünnepét is jelenti, akik az elmúlt időszakban tartósan kiváló teljesítményt nyújtottak, és akiket kollégáik érdemesnek tartottak a Céggyűrű kitüntetés elnyerésére. A jelenlegi 22. Céggyűrű-átadással immár 440 kolléga viselheti az atomerőmű legrangosabb elismerését, a Céggyűrűt. A vezérigazgató szólt a közösség felelősségéről, a nukleáris energetika működtetésével együtt járó biztonságtudatosságról és elkötelezettségről, továbbá az elért sikerek miatti büszkeségről és a környezet iránti tiszteletről is. Említést tett az eddigi eredményekről és jövőbeli feladatokról. „Ez az ünnep ebben a körben alkalom arra, hogy kicsit visszatekintve az elmúlt egy évre, egyrészt eredményeinkkel, sikereinkkel büszkélkedjünk, másrészt a stratégiánk mentén elvégzett feladatok előrehaladását bizonyos mértékben értékeljük, és becslést adjunk arra, hogy mi az, ami még hátra van” - mondta Hamvas István. „Nagyon fontos esemény volt tavaly decemberben, amikor egy szakmai konferenciával egybekötve ünnepelhettük az 1. blokk indításának 30. évfordulóját. Szintén nagy öröm volt számunkra, amikor több mint 10 éves kemény munka eredményeként megkaptuk az Országos Atomenergia-hivatal engedélyét arra vonatkozóan, hogy az 1. blokkot további húsz évig üzemeltethetjük. És fontos, komoly siker az is, hogy a biztonsági mutatóink jó értékei mellett rekord termelési eredménnyel zárhattuk a múlt évet.” A továbbiakban Hamvas István kitért az erőmű társadalmi elfogadottságára, amely az idén is magasnak mondható, és folyamatosan nő az új blokk építésének támogatottsága is. „Nagyon fontos kihívást jelent számunkra az az elhatározás, amely szerint 1 kilowattóra termelési költségét jelentősen, közel 15%-kal csökkentsük. A jelenlegi villamosenergia-piaci viszonyokat tekintve elengedhetetlen, hogy az árpozíciónkat megőrizzük. Kollégáink, a Paksi Atomerőmű szakembergárdája az erőmű története során számtalanszor bizonyította erre a képességét. Úgy gondolom, hosszú távon lehet abban gondolkodni, hogy minden évben valamilyen sikerről számolhatunk be. Bízva az MVM stratégiai célkitűzéseiben és az új blokk építésében, remélem lesz századik Céggyűrű-ünnepség is” - mondta Hamvas István, majd befejezésül gratulált a kitüntetetteknek. Bognár Péter pohárköszöntőjének kezdetén a Céggyűrű-kuratórium tevékenységét méltatta. A 9 fős kuratórium elnökeként látja azt az összetett munkát, amely során minden évben megszületik a döntés 20 fő jutalmazására, a kitüntetés odaítélésére. A továbbiakban arra kérte az ünneplőket, hogy a kitüntetettek mellett emeljék poharukat az atomenergia jövőjére és az MVM Csoportra is, hogy mint ahogy vezérigazgató úr is mondta, a Paksi Atomerőmű száz évig tarthasson Céggyűrű-ünnepséget. Az ünnepi műsorban a Classic Club Singers - élen a paksi kötődésű operaénekessel, László Boldizsárral - Verdi-feldolgozásokkal kedveskedett a díjazottaknak, a közönségnek. LAnna Üzemeltetési információcseréről tanácskoztak Főmérnöki WANO-ülés résztvevői látogattak Paksra Az idei Wigner Jenő-díjat Koblinger László kapta Az MTA és a Paksi Atomerőmű által 1999-ben alapított Wigner Jenő-díjat ez évben dr. Koblinger László, az Országos Atomenergia Hivatal (OAH) nyugalmazott főigazgató-helyettese, „a nukleáris szakma kiemelkedő hazai egyénisége" vehette át. A Wigner Jenő-díjat az alapítók olyan szakemberek, kutatók munkájának elismerésére hozták létre, akik tevékenységükkel maradandót alkottak a magyar nukleáris energetika és fizika terén. Az idei évben dr. Koblinger László nyerte el a rangos kitüntetést. A díjat október 11-én adták át a Wigner Jenő születése 111. évfordulója és Nobel-díja 50. évfordulója alkalmából a nagyszabású nemzetközi szimpózium megnyitóján. A háromnapos budapesti tanácskozást az MTA Wigner Fizikai Kutatóközpont az MTA Atommagkutató Intézettel és az MTA Energiatudományi Kutatóközponttal együttműködve szervezte. A WANO Moszkvai Központ Műszaki Vezetők (főmérnökök) Tanácsának harmadik ülését október 1-3. között Magyarországon tartották. A rangos nemzetközi rendezvényen hazánkat Nagy Sándor, az MVM Zrt. termelési vezérigazgató-helyettese, Hamvas István, az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. vezérigazgatója, valamint Volent Gábor biztonsági igazgató képviselte. A Budapesten zajló tanácskozást követően az ülés résztvevői október 3-án a Paksi Atomerőműbe látogattak. A Műszaki Vezetők Tanácsának (MVT) megalakításáról 2010- ben döntött a WANO Moszkvai Központ (MC) Közgyűlése. Az első tanácskozásra 2011 májusában került sor a csernobili atomerőműben, ahol döntöttek az MVT rendszeres működéséről és évenkénti összehívásáról. A MVT feladata: információcsere az atomerőművek megbízható és biztonságos üzemeltetésének biztosítása terén, a prioritások meghatározása az üzemidő-hosszabbítással, modernizációval, teljesítménynöveléssel, személyzet felkészítésével kapcsolatos műszaki politikában. Az MVT funkciói közé tartozik az atomerőművek közötti üzemeltetési információcsere, az egységes WANO-szabványok bevezetésére irányuló tevékenység támogatása, az atomerőművek üzemeltetésével kapcsolatos aktuális feladatok meghatározása, a WANO-értekezletek, támogató missziók, konferenciák tematikájára vonatkozó javaslattétel. folytatás a következő oldalon